Ugrás a fő tartalomra

Szirén


Hullámok csapnak össze a fejem fölött. Idelent mégis nyugodt a tenger. Olyannyira, hogy egy árva lélek sincs körülöttem. Egyedül vagyok.
Vajon volt ez valaha máshogy? Volt idő, amikor nem voltam egyedül?
Mintha mindig is így lett volna.
Ahogy a tengerfenékre értem megláttam a hínárokat. Ide-oda billegtek a néma tengerben, mintha valami ritmusra ringanának. Lágyan végig húztam rajtuk a kezeimet, majd óvatosan elúsztam mellettük. Uszonyom apró hullámokat vert mögöttem.
Talán ha nem itt lennék…
Lassan a felszín felé úsztam karjaimmal a fénylő Hold felé nyúltam.
Talán, ha nem a víz alatt lennék…
Az ajkaim szétnyíltak, és egy lassú dallamot kezdtem énekelni.
Mi lehet ez az érzés? A szirének nem éreznek, én mégis…

Magányos voltam.

-------------------------------------------------

Vajon mit éreznek az emberek mielőtt a tengerbe ugranak? Megbánás? Félelem? Magány?
Én nem érzek semmit.
Ahogy a homok besüpped a talpan alatt, és én haladok előre egyre mélyebbre a tengerbe… nem érzek semmit. Tudom jól, hogy mihelyt alámerülök, ott is fogok maradni. Mivel nem tudok úszni. Sosem tudtam. Annak ellenére sem, hogy egész életemet a tenger mellett éltem. Talán pont ezért. Talán mindig is tudtam, hogy a tenger lesz a végzetem.
Nem bánok semmit. Ennek így kell lennie.
A szél belekapott a hajamba. A sós víz már a nyakamig ért. Egy hullám csapott az arcomba, sós ízt hagyva maga után.
Még egy lépés előre. Itt már nem éreztem a homokot a talpam alatt. A víz alá merültem.
A hideg, sós víz mindenhol ott volt. A karjaim és lábaim már rég nem éreztem, de ahogy alámerültem, úgy ez a hűvösség már az arcomat is elérte. Talán ezért tartott el egy ideig, mire meghallottam.
Valaki énekelt. A víz alatt is tisztán hallottam a szomorú dalt. Egy megtört szív dalát.
Megigézett.
Kinyitottam a szemeim, és kutatni kezdtem a forrása után, de a sötét víz alatt semmit sem láttam és a só marta a szemem.
Egy hatalmas buborék úszott a felszín felé, amivel az utolsó levegő is elhagyta a tüdőm. Automatikusan igyekeztem levegőt venni, amivel csak víz áramlott be a nyitott ajkaim között. Szúrt a mellkasom, de nem törődtem vele.
Csak süllyedtem tovább, miközben hallgattam a gyönyörű dalt.

--------------------------------------------

Egy ember? Annak kell lennie. Már nem is emlékszem, mikor láttam lábakat utoljára.
Vajon él még? Ki kellene vinnem a partra. Az emberek számára a tenger halálos is lehet. Akárcsak az én fajtám.
De ezúttal emberek nem hallhatták a dalomat, mivel nem jöttem ki a felszínre. Akkor mit kereshet itt?
Elértük a homokos partot, és igyekeztem minél inkább kintebb húzni a vízből.
Holdfény világította meg az arcát, és csak ekkor láttam meg, milyen gyönyörű ember volt. Egy férfi.
Aki a következő pillanatban az oldalára fordult és heves köhögésben tört ki.
- Jól… vagy? – kérdeztem óvatosan, mikor csillapodott a rázkódása.
A férfi felnézett rám. Végignézett hosszú uszonyomon, majd a szemei visszatértek az enyéimhez. Hangja rekedtes és gyenge volt, amikor megszólalt.
- Ezt én is kérdezhetném. Te énekeltél, nem igaz?




Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Érző komornyikom 5.

5.rész Másnap kómásan keltem ki az ágyból. Iszonyú rosszul aludtam, ami ritkán fordul elő velem. Az ébresztőórám hangja sértette a fülemet, és csak még hangosabb lett, amikor a sikertelen lecsapás után a földre hullott és ott folytatta őrjítő hadjáratát. Mikor felkeltem, hogy a helyére rakjam, lemehetett a vércukorszintem, mert egyszer csak elhomályosult a világ, és fekete pontok jelentek meg a szemem előtt. Megpróbáltam kitisztítani a fejem, és a fürdőszobába kullogtam. Benyitottam, majd megálltam a tükör előtt, hogy alaposan szemügyre vegyem sápadt arcomat. Csak ekkor vettem észre, hogy nem vagyok egyedül. A zuhanykabin kinyílt, és Jay nézett ki a párával borított helységből. Akaratlanul is végigmértem. Fekete fürtjei vizesen lógtak csillogó szemébe, kidolgozott felsőteste pedig fehéren derengett a fürdőszoba lágy fényében. Egy vízcsepp lassan elindult a hajáról, és végigfolyt a mellkasán. Aztán még lejjebb tévedt a szemem. - Helena? – nézett rám mogyoróbarna szeme...
Megjegyzés küldése
További információk

A kaszás 2.

2. fejezet A templomba visszaérve levettem a csuklyát a fejemről, és mélyen beszívtam az ismerős illatú, állott levegőt. A kaszám nyele melegen felizzott. Egy barna köpenyt viselő férfi jött oda hozzám. - Szép munka, lányom. Értesítettük a rendőrséget, hamarosan meg fogják találni a fiút. Mára nincs több feladatod, elmehetsz. - Értettem, Arnold atya. Tiszteletteljesen bólintottam a pap felé, majd elindultam a lépcsőhöz, és biccentettem a velem szembejövő kaszásoknak. Későre járt, a legtöbbjüket most kezdték el mozgósítani. Felmentem a kőlépcsőn, és megálltam az egyszerű faajtó előtt, ami a szobámat rejtette. A folyosón álldogált néhány kaszás, páran pedig a szomszéd szoba előtt beszélgettek. Mikor melléjük értem, udvariasan köszöntöttek. - Üdv itthon, Nihil Naomi kaszás. Bólintottam, és a kilincsre tettem a kezem. - Naomi! Csak most értél vissza? Mekkora szívás, engem pont most hívtak el. A szőke lány, aki odafutott hozzám, Hanna volt. Régóta ismertem. Ő volt az ...
Megjegyzés küldése
További információk

Hakai 4.

4. fejezet Alaris herceget végig vezettem a kastély minden jelentősebb helyisége mellett. Megmutattam neki a tróntermet, ahol a király és a helytartók szoktak politikai megbeszéléseket tartani és a hatalmas fürdőt, melyet a szolgák legfinomabb illatú virágokkal borítanak be minden hétvégén. Aztán elvezettem a kőfaragványhoz, mely a mondák szerint a birodalom első királyának kardját ábrázolta. A herceg minden történetet végighallgatott, sokszor kérdéseket is tett fel. Úgy tűnt, őszintén érdeklődött a birodalom és a kastély iránt. Mindemellett pedig folyamatosan figyelt engem. Feltűnt, hogy a szokásosnál sokkal többször nézett rám. Nemcsak az arcomat figyelte fürkésző szemekkel, de a kezem minden mozdulatát is követte a szemeivel. Ha azért küldték, hogy megfigyeljen engem, akkor nagyon alaposan végezte a munkáját. Végül kivezettem a kastély túlsó oldalán, majd körbe mutattam. - Ez pedig itt a gyakorlópálya. A katonák itt szokták fejleszteni és összemérni a képességeiket. Az a nagyob...
Megjegyzés küldése
További információk