2.rész
Mindez már több, mint tíz éve. Minden angyali feladatommal
felhagytam, otthagytam a munkám. Egy régi ismerősömmel sem tartom a
kapcsolatot. Az Angyaltanács valószínűleg már rég halottnak könyvelt el.
Kerülöm a nyilvánosságot. Bujkálok.
De mindez nem számít. Megtaláltam, amiért élni akarok.
Akiért élni akarok.
A démonok gonoszak. Az angyalok a jók. Nekik örökké egymást
ellen kell harcolniuk. Ebben a hitben nőttem fel. Ezek között a szabályok
között éltem az életem. De az utóbbi tíz évben mindezt eldobtam magamtól.
Mindent, csak, hogy a közelébe lehessek.
- Mit keresel itt, angyal?
- Követtelek.
Elhatároztam, hogy ma felfedem magam. Még ha ezzel a
világnak is mondok ellent, többé nem tudok ellenállni a vágyaimnak.
- Megváltoztál.
- Emlékszel rám?
Meg akarom védeni. Mellette akarok lenni.
- Mindenre emlékszem.
Végig figyeltem ez alatt a tíz év alatt. Merre megy, kikkel
harcol, hogyan gyilkol. Sok angyaltársam odaveszett a szemem elől, és még csak
meg sem próbáltam segíteni rajtuk.
- Régóta követlek.
- Tudom.
- Sok társammal végeztél.
- Gondolom. És te mégsem segítettél rajtuk. Épp olyan démoni
vagy, mint én.
Szünet. A fejemet elöntötték a gondolatok. Lehet egy
angyalból démon? Régóta nem jelenítettem már meg a szárnyaimat. Talán már nem
is tudnám használni őket? Az ösztöneim minden egyes halálnál, amit végignéztem,
ordították, hogy menjek segíteni. Mégsem tettem. Magam sem értem miért.
- Miért nem támadtál meg? – kérdeztem válasz helyett.
Egy ideig gondolkodott, majd így felelt.
- Nem volt rá okom.
- Nincs okod megtámadni egy angyalt?
- Te már távolról sem hasonlítasz egy angyalra. Nincs
angyali kisugárzásod sem, észrevetted?
Ez megdöbbentett.
- Fogalmam sem volt róla…
- Mit akarsz tőlem? – váltott durvább hangnemre.
Haboztam.
- Megmentettél. – végül csak ennyit mondtam.
- Nem állt szándékomban. Amit tettem, nem miattad volt.
- Tisztában vagyok vele.
- Akkor ne kövess tovább, mert még adsz egy okot rá, hogy
megöljelek.
Mondta, majd megfordult, és továbbment. Lehajtottam a fejem.
Szörnyű vagyok. Ott hagytam a saját társaim, hogy egy démont kövessek. Olyan
érzéseim vannak, amiknek sosem lett volna szabad valaha is létezniük. Nem
tartozom sehová.
De már nem számít. Ne fogok visszamenni az angyalok közé.
Utána rohantam, és elkaptam a kezét.
- Veled akarok maradni! – kiáltottam lehajtott fejjel. –
Engedd, hogy melletted maradjak!
Lassan felnéztem éjsötét szemeibe. Teljes értetlenséget
láttam bennük.
- Miért csinálod ezt? Angyal vagy, vagy nem? Ennyire meg
akarsz halni?!
A démon, akinek még a nevét sem tudtam, torkon ragadott, és
a magasba emelt.
- Tudod, bármennyire is elvesztetted az angyali
kisugárzásod, még mindig bennem van ez az erős késztetés, ami miatt mindent
angyalt ki akarok nyírni! És te sem vagy kivétel!
- Ölj meg, ha akarsz! – amúgy sem bírom tovább ezekkel az
érzésekkel… - Már nem számít, azt csinálsz velem, amit akarsz!
- Mi baj van veled? Vissza sem támadsz? Az életed forog
kockán!
Már hogy a fenébe ne akarnék. Minden ösztönöm azt súgja,
hogy használjam az erőm és öljem meg. A szárnyaim hosszú idő óta először újra
előakartak jönni. Csak úgy bizsergett az egész testem a harcvágytól.
- Nem tehetem! – a szorosan összehúzott szemeimből könnyek
törtek elő.
- Miért?!
- Nem tehetem… mert szeretlek! Inkább meghalok, minthogy
bántsalak! – ordítottam.
Semmi reakció, majd újra éreztem a lábaim alatt a földet.
Lassan kinyitottam a szemem. Alig láttam a könnyeimtől.
- Én ezt nem értem. – mondta lassan a démon, majd elfordult.
– Te őrült vagy.
- Kérlek… hadd maradjak melletted.
Most már biztos voltam benne, hogy nem bírnék ki újabb
éveket úgy, hogy csak távolról figyelem. Összeszorult a szívem. Most, hogy
ilyen közel kerültem hozzá, képtelen lennék újra eltávolodni tőle. Érintésétől
még mindig bizsergett a bőröm, pedig tudtam, hogy gyilkos szándékkal tette. És
mégis… én még mindig… reménykedtem.
- … Mindent megteszel, amit mondok? – fordult hátra.
A hirtelen váltástól megszólalni sem tudtam. Meglepettem bólintottam.
- Ha azt kérem, gyilkold le a saját társaid. Megteszed?
Ismét bólintottam, ezúttal lassabban. Hallgatott, majd…
- Kövess.
Csak ennyit mondott.
Éreztem, hogy ebben a pillanatban adtam el a lelkem az
ördögnek. Bár… nem igaz. Már akkor eladtam, amikor végignéztem a társaim
halálát. És most követtem. A démont, aki elrabolta a szívem. A démont, aki még
a szerelem fogalmát sem ismeri. Mégis, semmit sem tehettem ez ellen az
észtveszejtő vágy ellen.
Már nem érdekel, ha a Menny nem fogad vissza.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése