Ha a menny nem is fogad vissza 2.rész

2.rész

Mindez már több, mint tíz éve. Minden angyali feladatommal felhagytam, otthagytam a munkám. Egy régi ismerősömmel sem tartom a kapcsolatot. Az Angyaltanács valószínűleg már rég halottnak könyvelt el. Kerülöm a nyilvánosságot. Bujkálok.

De mindez nem számít. Megtaláltam, amiért élni akarok. Akiért élni akarok.

A démonok gonoszak. Az angyalok a jók. Nekik örökké egymást ellen kell harcolniuk. Ebben a hitben nőttem fel. Ezek között a szabályok között éltem az életem. De az utóbbi tíz évben mindezt eldobtam magamtól. Mindent, csak, hogy a közelébe lehessek.

- Mit keresel itt, angyal?

- Követtelek.

Elhatároztam, hogy ma felfedem magam. Még ha ezzel a világnak is mondok ellent, többé nem tudok ellenállni a vágyaimnak.

- Megváltoztál.

- Emlékszel rám?

Meg akarom védeni. Mellette akarok lenni.

- Mindenre emlékszem.

Végig figyeltem ez alatt a tíz év alatt. Merre megy, kikkel harcol, hogyan gyilkol. Sok angyaltársam odaveszett a szemem elől, és még csak meg sem próbáltam segíteni rajtuk.

- Régóta követlek.

- Tudom.

- Sok társammal végeztél.

- Gondolom. És te mégsem segítettél rajtuk. Épp olyan démoni vagy, mint én.

Szünet. A fejemet elöntötték a gondolatok. Lehet egy angyalból démon? Régóta nem jelenítettem már meg a szárnyaimat. Talán már nem is tudnám használni őket? Az ösztöneim minden egyes halálnál, amit végignéztem, ordították, hogy menjek segíteni. Mégsem tettem. Magam sem értem miért.

- Miért nem támadtál meg? – kérdeztem válasz helyett.

Egy ideig gondolkodott, majd így felelt.

- Nem volt rá okom.

- Nincs okod megtámadni egy angyalt?

- Te már távolról sem hasonlítasz egy angyalra. Nincs angyali kisugárzásod sem, észrevetted?

Ez megdöbbentett.

- Fogalmam sem volt róla…

- Mit akarsz tőlem? – váltott durvább hangnemre.

Haboztam.

- Megmentettél. – végül csak ennyit mondtam.

- Nem állt szándékomban. Amit tettem, nem miattad volt.

- Tisztában vagyok vele.

- Akkor ne kövess tovább, mert még adsz egy okot rá, hogy megöljelek.

Mondta, majd megfordult, és továbbment. Lehajtottam a fejem. Szörnyű vagyok. Ott hagytam a saját társaim, hogy egy démont kövessek. Olyan érzéseim vannak, amiknek sosem lett volna szabad valaha is létezniük. Nem tartozom sehová.

De már nem számít. Ne fogok visszamenni az angyalok közé. Utána rohantam, és elkaptam a kezét.

- Veled akarok maradni! – kiáltottam lehajtott fejjel. – Engedd, hogy melletted maradjak!

Lassan felnéztem éjsötét szemeibe. Teljes értetlenséget láttam bennük.

- Miért csinálod ezt? Angyal vagy, vagy nem? Ennyire meg akarsz halni?!

A démon, akinek még a nevét sem tudtam, torkon ragadott, és a magasba emelt.

- Tudod, bármennyire is elvesztetted az angyali kisugárzásod, még mindig bennem van ez az erős késztetés, ami miatt mindent angyalt ki akarok nyírni! És te sem vagy kivétel!

- Ölj meg, ha akarsz! – amúgy sem bírom tovább ezekkel az érzésekkel… - Már nem számít, azt csinálsz velem, amit akarsz!

- Mi baj van veled? Vissza sem támadsz? Az életed forog kockán!

Már hogy a fenébe ne akarnék. Minden ösztönöm azt súgja, hogy használjam az erőm és öljem meg. A szárnyaim hosszú idő óta először újra előakartak jönni. Csak úgy bizsergett az egész testem a harcvágytól.

- Nem tehetem! – a szorosan összehúzott szemeimből könnyek törtek elő.

- Miért?!

- Nem tehetem… mert szeretlek! Inkább meghalok, minthogy bántsalak! – ordítottam.

Semmi reakció, majd újra éreztem a lábaim alatt a földet. Lassan kinyitottam a szemem. Alig láttam a könnyeimtől.

- Én ezt nem értem. – mondta lassan a démon, majd elfordult. – Te őrült vagy.

- Kérlek… hadd maradjak melletted.

Most már biztos voltam benne, hogy nem bírnék ki újabb éveket úgy, hogy csak távolról figyelem. Összeszorult a szívem. Most, hogy ilyen közel kerültem hozzá, képtelen lennék újra eltávolodni tőle. Érintésétől még mindig bizsergett a bőröm, pedig tudtam, hogy gyilkos szándékkal tette. És mégis… én még mindig… reménykedtem.

- … Mindent megteszel, amit mondok? – fordult hátra.

A hirtelen váltástól megszólalni sem tudtam. Meglepettem bólintottam.

- Ha azt kérem, gyilkold le a saját társaid. Megteszed?

Ismét bólintottam, ezúttal lassabban. Hallgatott, majd…

- Kövess.

Csak ennyit mondott.

Éreztem, hogy ebben a pillanatban adtam el a lelkem az ördögnek. Bár… nem igaz. Már akkor eladtam, amikor végignéztem a társaim halálát. És most követtem. A démont, aki elrabolta a szívem. A démont, aki még a szerelem fogalmát sem ismeri. Mégis, semmit sem tehettem ez ellen az észtveszejtő vágy ellen.

Már nem érdekel, ha a Menny nem fogad vissza.