Ayanna writings

4.rész Könnyű léptekkel sétáltam végig a folyosón, miközben hangos csikorgás keretében húztam magam mögött a hatalmas fém tárgyat. Többen is kijöttek a szobájukból, hogy megnézzék, mi okozza a hangzavart, de én rájuk se hederítettem. Csak mentem tovább, egyenes afelé az ajtó felé. - Hé, Lana! Mi ez a bazi nagy izé? – hallottam Evelyn hangját a hátam mögött. Hátrafordultam és rávigyorogtam, aztán figyelmen kívül hagyva a kérdését vonszoltam tovább a fémtárgyat, amíg el nem értem Theo szobájához. Az ősz hajú férfi is meghallhatta a fémes csikorgást, mert abban a pillanatban lépett ki az ajtaján, mikor megálltam előtte. - Idenézz, Theo! – kiáltottam, majd egy hangos dörrenés következtében ledobtam elé a tárgyat. - Ez… - kezdte, de félbeszakította a másik férfi, aki szintén az ő szobájából jött ki. - Ez a pusztítás démonának serlege. – mondta elkerekedett szemekkel, majd rám emelte a tekintetét. – Ez csak úgy szerezhetted meg, ha… - Úgy bizony! – mondtam elégedetten, szava

3.rész Alig pár lépéssel szeltem át a hatalmas gyakorlópályát, miközben körülöttem olyan gyorsasággal pörögtek a különböző nagyságú hajítókések, hogy egy kívülálló számára csak homályos folt látszódott belőlük. Mégis, mindegyikkel célba találtam. A kirakott táblákba olyan erővel fúródtak bele a késeim, hogy a tartógerenda jó párnál megreccsent, némelyik pedig szabályosan kidőlt. Mikor végeztem még csak nem is lihegtem. Kecses mozdulattal ugrottam le az egyik kötélről, majd ruganyos mozdulatokkal álltam meg az edzőm előtt. - Nagyszerű. Igazán kivételes tehetség vagy, Lana. – tapsolt a magas férfi. Győzedelmes vigyorral fordultam az ajtónak dőlő őszes férfi felé. - Harcolj velem, Theo! Most már elég erős vagyok ahhoz, hogy legyőzzelek! - Álmodozz csak, kölyök. Még mindig csak egy gyerek vagy. Kirántottam egy kést a legközelebbi céltáblából és az idős férfi felé hajítottam. Theo lazán elhajolt a kés elől, anélkül, hogy változtatott volna hanyag testtartásán. A kés centikre a

2. rész Egy hosszú szablyát tartottam a kezemben, mely aránytalanul nagy volt apró kezeimhez képest. Vidáman rohantam végig a folyosón, alig bírva a nehéz fémet. - Ezt nézd, Theo! Én vagyok a legyőzhetetlen! – kiáltottam a folyosó végén álló őszes hajú férfi felé, miközben ide-oda lóbáltam az éles eszközt. Theo előhúzta a saját kardját, és könnyen kibillentette a szablyát a kezemből. A fegyver hangos csattanással esett a kőpadlóra. - A tartásod borzalmas. – mondta, majd kardjának lapjával lágyan háton veregetett. – Húzd ki magad és állj meg stabilan a lábaidon. Most vedd fel a fegyvert, és próbáld újra. Kinyitottam a szemeim. A csalódottság, a fájdalom és a veszteség olyan erővel söpört végig rajtam, hogy összekuporodtam az ágyam végében. Könnyek folytak végig az arcomon. Aztán egy suhintást hallottam, majd felnézve egy pengét pillantottam meg, alig pár centire az orromtól. - Meddig akarsz még bánkódni a múlton? – kérdezte egy mély férfihang. Nem néztem a hang irányáb

1.rész Ez is olyan délután volt, mint a többi. Egészen addig, amíg hirtelen meg nem szólalt a tűzjelző. A kellemetlen csengés miatt a fejemhez kaptam a kezem. Régi emlékképek törtek fel. Fülsüketítő rikoltás törte meg a csendet. Aztán valami meleg folyt végig az arcomon. Apró, vörös cseppek jelentek meg előttem a földön. Az elém terülő zöldes táj lassan elhomályosodott, de az iszonyú hang még így sem maradt abba. Megráztam a fejem, hogy elűzzem az emlékeket, majd felálltam a székből, hogy elhagyjam az épületet. Lassan megkerültem az asztalt, miközben jobb kezemmel igyekeztem enyhíteni a halántékomban lévő lüktetésen. Mielőtt elértem volna az ajtót, egy vibráló foltot pillantottam meg a polcok közelében. Szemeim követték a furcsa jelenséget, míg azok átalakultak egy emberi alakká. Mintha csak egyszerűen körbenéztem volna a szobában, folytattam a mozdulatot, majd a kilincsre tettem a kezem. - A francba, Lana, várj már egy kicsit. – szólt rám az emberi alak, de én mit se