Ayanna writings

Érző komornyikom 3.rész Reggel az első dolgom volt felhívni a szüleimet. Némi ellenállást mégis kell mutassak. -            - Elly, ne mondj még semmit! – kezdte anyám, mielőtt még bármit is mondhattam volna. – Tudom, hogy hirtelen jött, de hidd el, apáddal alaposan átgondoltuk a dolgot. Mégsem hagyhatunk egyedül 3 hónapra! Oh, ez új. -           - Három hónap?! – emeltem fel a hangom, de csak egy kevéssé, hogy ne legyen sértő. -           - Tudom, kicsim, ne haragudj, de tényleg nem hagyhatjuk így itt a dolgokat. Az ügyvezetőt baleset érte, így apádnak kellett átvennie a helyét, a konzultáció tagjai pedig már mind megérkeztek! Ráadásul az új tagoknak köszönhetően, az egész tervrajzot át kellett formáznom és… Jajj, Elly, nem akarom rád zúdítani, de nagyon nagy a zűr itt. Csak maradj még vele pár napot, aztán mondd el a véleményed, és ha tényleg nem tetszik, amit csinál, akkor keresünk mást. Csak pár nap, oké? Anyámék munkájához nem értettem, de ha tényleg ekkora szüks

Érző komornyikom 2.rész -            - Komolyan?! – akadt ki Abby, amikor elmondtam neki, hogy a szüleim még egy nappal eltolták a hazaérkezésüket. – Én a helyükben már rég leléptem volna, és hazasietnék a lányomhoz. Hogy hagyhatnak egyedül ilyen sokáig? -            - Ugyan, hiszen én mondtam nekik, hogy menjenek csak. – feleltem, miközben azon gondolkoztam, hogy, vajon nekem is ki kellett volna akadnom a telefonba, amikor anyámtól meghallottam. Aztán arra jutottam, hogy jól döntöttem, amiért nem akadtam ki neki. -            - Az is felelőtlen döntés volt. – folytatta a kioktatást Abby. – Nem kellett volna hagynod. Így tényleg magányos leszel. -            - Nyugi, tényleg nem vagyok magányos. Hiszen te is itt vagy nekem. Meg a te Korey-ed is. Nem igaz? – vigyorogtam. Ha Korey-ről volt szó, sosem tudta megállni mosolygás nélkül. Most sem. Egy ideig még összevont szemöldökkel nézett rám, de végül elpirult. -            - Még… azért… még nem az enyém. De csak figyel