Ayanna writings

17. fejezet Szerencsés voltam, hogy a város szélén lévő kis hotelben még találtam üres szobát, habár az árával kevésbé voltam megelégedve. De Davidnek igaza volt; most nem mehettem vissza a lakásomba. Ha Ren valóban azt hiszi, hogy elárultam, akkor egy pillanatot sem fog várni a kivégzésemmel. A többi démonról nem is beszélve, akiknek már eddig sem tetszett, hogy ott dolgozom. A szobámba belépve fáradtan hámoztam le magamról a ruhát, hogy egy forró fürdőt vehessek. A mai nap után, úgy éreztem igazán rám fér némi kényeztetés. Lehúztam magamról a szakadt pólót, ami nem úszta meg épségben a Rennel való harcot és az ágyra dobtam, majd megindultam a fürdőszoba felé. Aztán megtorpantam az ablak felől érkező furcsa hang hallatán. Az elhúzott függönyt valami erősen meglengette. Talán nyitva hagyták az ablakot? Közelebb sétáltam hozzá, hogy alaposabban szemügyre vegyem, de mielőtt még odaértem volna, valaki elkapta a kezem. - Hol is tartottunk, angyal? – hallottam Ren hangját a há

16. fejezet Leszállt az est, és én megkörnyékeztem a démoni főépületet. Azzal a tervvel, hogy betörjek. Miután nem sikerült értelmes ellenérvet találnom arra, hogy ne kelljen elvégeznem ezt a kellemetlen akciót, David rávett, hogy még ma este hajtsam végre, mivel mihamarabb szüksége volt minden fellelhető információra. Nem láttam értelmét a további ellenkezésnek, hiszen amennyire a démonoknak alig volt információjuk az angyalokról, úgy az angyalok is igen keveset tudtak róluk. Ezért is volt természetes a nyomozó őszinte lelkesedése, miután meghallotta, hogy betörtem egy befolyásos démon irodájába. Azonban igazán örültem neki, hogy ebben hallgatott rám, és megengedte, hogy egyedül jöjjek. Felkapaszkodtam egy épület mellett álló magas fára. Pontosan tudtam melyik Ren irodájának ablaka, így az volt a tervem, hogy bemászok rajta, úgy, hogy lehetőleg minél kevesebb angyali energiát használjak, amit az éjszakai őrség megérezhet. Csak remélni mertem, hogy maga Ren már nem tartózkodi

15. fejezet Az információgyűjtés első lépése: férkőzz az ellenség bizalmába. Ezt mondaná egy ember. De én angyal vagyok, ha mi információt akarunk gyűjteni, azt a démonok rejtekhelyére való betöréssel érnénk el. Hiszen ők sosem fognak megbízni bennünk. Ren most megbízik bennem. Így igaz. Démon szerelmem hűségemmel együtt sok mást is tesztelt velem kapcsolatban, mikor meglátogattuk azt az angyalt, majd úgy döntött bízni fog bennem. Eléggé ahhoz, hogy most egy másik angyal mellé küld, mint kémet. Bízik benne, hogy hiába töltök el mellette sok időt, hű maradok a démonokhoz. Ezt a bizalmat semmiképp nem szabad elárulnom. Ugyanakkor David nem csak erős, de figyelmes angyal is. Ha túl sokáig maradok mellette, előbb utóbb észreveszi a rendellenességemet. Tehát addig kell kiszednem belőle mindent, amíg még megbízik bennem. - Igaza volt, David. – fordultam az angyal felé, miután Brad eltűnt a szemünk elől. – Nem vagyok ideiglenes városvédő. Ugyanakkor ennél többet nem mondhatok a

Hullámok csapnak össze a fejem fölött. Idelent mégis nyugodt a tenger. Olyannyira, hogy egy árva lélek sincs körülöttem. Egyedül vagyok. Vajon volt ez valaha máshogy? Volt id ő , amikor nem voltam egyedül? Mintha mindig is így lett volna. Ahogy a tengerfenékre értem megláttam a hínárokat. Ide-oda billegtek a néma tengerben, mintha valami ritmusra ringanának. Lágyan végig húztam rajtuk a kezeimet, majd óvatosan elúsztam mellettük. Uszonyom apró hullámokat vert mögöttem. Talán ha nem itt lennék… Lassan a felszín felé úsztam karjaimmal a fényl ő Hold fel é ny ú ltam. Talán, ha nem a víz alatt lennék… Az ajkaim szétnyíltak, és egy lassú dallamot kezdtem énekelni. Mi lehet ez az érzés? A szirének nem éreznek, én mégis… Magányos voltam. ------------------------------------------------- Vajon mit éreznek az emberek mielőtt a tengerbe ugranak? Megbánás? Félelem? Magány? Én nem érzek semmit. Ahogy a homok besüpped a talpan alatt, és én haladok előre egyre mé

2.    fejezet – Aki voltam Valami zizeg. Egy telefon? Álmodom, vagy felébredtem már? Újabb zizegés. Nueve kinyitotta a szemét. Rögtön felismerte a szobát, amiben volt. Tehát az emlékezete jól működött. Ezek szerint a balesetben csak a korábbi emlékeit vesztette el, az azóta történtekre mind tisztán emlékezett. Ez megnyugtatta. Mégis, úgy érezte jobb lesz, ha megpróbál minden eddigi információt összeszedni magáról, és leírni őket. Valahogy érezte, hogy ez az, amit tennie kell egy olyan embernek, akinek problémája van az emlékeivel. Felült az ágyon, majd ismét meghallotta a zizegést. Most már biztosan tudta, hogy a telefonja az, ezért levette az éjjeli szekrényéről és feloldotta. Két üzenetet kapott. Az egyik egy Ocho nevű felhasználótól jött. Már meg sem lepődött a furcsa neveken. Jó reggelt. Mindenki nagyon aggódott érted, örömmel hallom, hogy már felébredtél, és elhagytad a kórházat. Azonban a fiúk nem szoktak mindenre gondolni. Feltételezem Seis nem vitt az apar

1.    fejezet – Ébredés Az üres szobában egyedül feküdt a szőke hajú lány. A hófehér ágy enyhén besüppedt lágy súlya alatt, hajkoronája szétterült a párnán. Csukott szeme enyhén megrebbent, ujjait kissé begörbítette, összehúzta a szemöldökét, majd felébredt. A kórházi szoba lágyan világító lámpája nézett vele farkasszemet, ami a lány sötéthez szokott szemeit bántotta. Elfordította a fejét, kezeit megtámasztotta az ágyon, majd felült és körülnézett. A szobában senki más nem tartózkodott rajta kívül. A kevés bútor és egyhangú fehér színek rideggé varázsolták az amúgy kellemes hangulatot nyújtó helyiséget. A lány feje lüktetett a fájdalomtól, kezét a homlokához emelte majd enyhén megdörzsölte a halántékát. Próbált visszaemlékezni mi történt vele, ami miatt a kórházban kötött ki. Sokáig bámult maga elé, és igyekezett összeszedni a gondolatait, de semmit nem talált. Nem emlékezett semmire. Ekkor az ajtó kinyílt és egy idős nő nézett be kíváncsi szemekkel. Hosszú, elegáns ruhát v