5.rész
Másnap kómásan keltem ki az ágyból. Iszonyú rosszul aludtam,
ami ritkán fordul elő velem. Az ébresztőórám hangja sértette a fülemet, és csak
még hangosabb lett, amikor a sikertelen lecsapás után a földre hullott és ott
folytatta őrjítő hadjáratát.
Mikor felkeltem, hogy a helyére rakjam, lemehetett a
vércukorszintem, mert egyszer csak elhomályosult a világ, és fekete pontok
jelentek meg a szemem előtt.
Megpróbáltam kitisztítani a fejem, és a fürdőszobába
kullogtam. Benyitottam, majd megálltam a tükör előtt, hogy alaposan szemügyre
vegyem sápadt arcomat.
Csak ekkor vettem észre, hogy nem vagyok egyedül. A
zuhanykabin kinyílt, és Jay nézett ki a párával borított helységből.
Akaratlanul is végigmértem.
Fekete fürtjei vizesen lógtak csillogó szemébe, kidolgozott
felsőteste pedig fehéren derengett a fürdőszoba lágy fényében. Egy vízcsepp
lassan elindult a hajáról, és végigfolyt a mellkasán. Aztán még lejjebb tévedt
a szemem.
- Helena? – nézett rám mogyoróbarna szemeivel.
Oh, tényleg. Nem valami illedelmes dolog bámulni valakit,
akin egy darab ruha sincs.
Elfordítottam a fejem.
- Sajnálom. Nem tudtam, hogy itt vagy – mondtam, azzal
kimentem a helységből.
Mikor bezártam az ajtót már teljesen felébredtem.
Ez vajon elég bocsánatkérésnek? Mondanom kéne még valamit?
Nem kellett volna elpirulnom és kiszaladnom a helységből?
De hát elhatároztam, hogy előtte nem játszom meg magam… Bár,
ez elég extrém eset volt. Lehetséges, hogy ezzel annyira megsértettem az
érzéseit, hogy elmondja a szüleimnek? Vagy talán fel is mond?
Problémás lenne, ha ezúttal a szüleim valaki hangosabbat
küldenek, esetleg haza is jönnek. Akkor nem tudnám továbbra is tanulmányozni
Jay viselkedését.
Bocsánatot kell kérjek. Ugyanakkor… mondtam neki, hogy hat
és hét között én használom a helyiséget, nem?
Ránéztem az órára; 5:50. Oké, szóval nincs kifogásom.
Leültem az ebédlőbe, és megvártam, amíg ő is megérkezik.
Jay nem sokkal később meg is jelent, egy törölközővel a
nyaka körül.
Felálltam és odamentem hozzá.
- Igazán sajnálom, amiért benyitottam. Elnéztem az időt –
néztem a szemébe.
A fiú meglepetten nézett rám, majd elfordította a fejét.
- Nem történt semmi – felelte, majd nekiállt reggelit
csinálni.
Akkor gondolom nem kell aggódjak. A srác nem tűnik
kifejezetten megbántottnak. Hacsak nem rejti el úgy az érzelmeit, ahogy Korey
hiszi velem kapcsolatban.
Végül úgy döntöttem nem hozom fel többször a témát, így a
továbbiakban egyikünk sem szólalt meg.
- Vigyázz magadra – mondta, mikor kiléptem az ajtón, én
pedig csak bólintottam.
Az lesz a legjobb, ha hagyom, hogy lassan elfelejtse az
esetet. Nem kell nagy ügyet csinálnom belőle.
A suliban kivételesen nem sok esélyem volt beszélni
Abby-vel, mert aznap az osztályunk két dolgozatot is írt. Így a szünetben
többnyire tanultak, vagy puskát írogattak az asztalukra. Abby sem volt kivétel.
- Hé Helena! Szerinted innen látszik? – mutatott a
tolltartója alá rejtett írásra.
- Egy kicsit tedd odébb… várj.. így! Tökéletes!
- Ez nem fair. Te még csak meg se próbálsz csalni, úgyis
megkapod a legjobb jegyeket – nézett rám panaszosan.
- Hehe – nyújtottam ki rá a nyelvem. – Mert egy zseni
vagyok! – tettem színpadiasan a csípőmre a kezem.
- Persze, te tökkelütött, ha te zseni vagy, én a polgármester
– csapott fejbe a füzetével.
Az órák lassan teltek, és Abby másról sem akart beszélni a
szünetben, mint a dolgozat kérdéseiről. Így a tervemet csak a negyedik óra után
tudtam érvényesíteni.
- Abby? – néztem rá apró barátnőmre.
- Hm? – nem volt túl jó a kedve, mióta rájött, hogy több
hibát is vétett a legutolsó történelem dolgozatban, de beszélnem kellett neki
Korey-ról. Mielőtt Korey beszél neki rólam.
Bár a fiú mostanában felénk se nézett. Mondjuk kivételesen
Ray sem. Biztos ők is a saját eredményeikkel vannak elfoglalva.
- Szerintem… valami nem stimmel Korey-al – mondtam
rejtélyesen hunyorogva a fiúk felé.
- Hogy érted ezt? – kapta fel a fejét Abby.
- Nem tudom, csak… az az érzésem, hogy nem az, akinek
mutatja magát – folytattam a színjátékot.
- „Akinek mutatja magát…”? Miről beszélsz, Helena?
- Igazából… a múltkor láttam, amint egy lány rohan ki az
egyik teremből. Akkor történt amikor itt maradtam, hogy leadjam a házi
dolgozatom. Nem sokkal utána Korey lépett ki ugyanabból az osztályból vigyorogva.
Szerintem valami nem stimmel a sráccal…
Így van. Az este alaposan átgondoltam a dolgokat, és arra
jutottam, a legjobban akkor tudom megóvni a barátnőmet a bajtól, ha a személyes
élményeim helyett egy külső nézőpontot veszek fel, és úgy mesélem el a történetet.
Így talán sikerül kiváltanom Abby ellenszenvét Korey iránt.
De nem jártam sikerrel.
Abby megvonta a vállát.
- Nem csodálom. Korey-nek sok lányt kellett már
visszautasítania. A lányok meg hajlamosak túlreagálni ezt.
- Ezt úgy mondod, mintha te nem reagáltál volna ugyanígy, ha
téged utasított volna vissza – jelent meg Ria a hátunk mögött.
- Én emelt fejjel viselem a kudarcot – vigyorgott rá Abby.
- Hallgatóztál? – kérdeztem a lánytól.
- Ha közterületen vitatjátok meg a dolgaitokat, az nem
számít hallgatózásnak. Amúgy sem mondtál semmi újat, szöszi. Korey valóban nap
mint nap utasít vissza lányokat.
- Ezt úgy mondod mintha örülnél neki.
A lány elvigyorodott.
- Hát persze, hogy örülök. Korey többé már nem leli örömét a
folytonos barátnő-váltogatásban. Hamarosan megunja, és visszatér hozzám.
- Visszatér? – emelkedett meg egy oktávval Abby hangja. – Te
jártál Korey-el??
Ria lenézően nézett rá.
- Látszik, hogy semmit se tudsz róla. Te nem vagy méltó
hozzá – mondta, azzal hátat fordított nekünk és visszament a táskájához.
Hosszú, világosbarna haja incselkedve lobogott a hirtelen mozdulattól.
Abby rákvörös lett. Ezúttal a dühtől.
- Megfojtom – fortyogott.
- Abby…
- Kitépem az összes haját és megkopasztom!
- Abby.
- Még hogy Korey visszatér hozzád! Azt lesheted!
- Abby!
- Mi van?! – fordult felém dühödten.
- Korey még sosem tért vissza olyanokhoz, akikkel korábban
már járt – mondtam neki csendesen.
- Ez komoly? – meredt rám egy pillanatra.
Én halkan bólintottam és szomorúan néztem Ria után.
- Az ő vágya már sosem teljesülhet.
Mikor az utolsó óráról is kicsengettek, Abby kétségbeesetten
rohant oda hozzám.
- Helena! Tudom, hogy ez nagy kérés, de a szünetben
beszéltem a szüleimmel, és azt mondták, hogy ha a következő töri dogám nem lesz
minimum négyes, akkor nem mehetek el a Bajnokságra! Nem szurkolhatok Korey-nek!
Pedig tudod, hogy kifejezettem engem kért meg, hogy menjek! Helena, muszáj ott
lennem!
Átöleltem és lágyan megütögettem a hátát.
- Szóval… - húzódott
el. – Gondot okozna ha ma átmennék…? Mivel te úgyis olyan jó vagy mindenben,
gondoltam segíthetnél…
Általában nincs gondom az ilyen helyzetekkel, azonban
Abby-nek még nem beszéltem Jayről. És nem akartam, hogy túl nagy ügyet
csináljon belőle. Viszont… Abby egy normális lány. Vagyis végre megtudhatom,
hogy kellett volna mindvégig viselkednem Jayyel.
- Persze, semmi gond – feleltem mosolyogva.
- Juppí!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése