Érző komornyikom 3.

Érző komornyikom
3.rész

Reggel az első dolgom volt felhívni a szüleimet. Némi ellenállást mégis kell mutassak.

-           - Elly, ne mondj még semmit! – kezdte anyám, mielőtt még bármit is mondhattam volna. – Tudom, hogy hirtelen jött, de hidd el, apáddal alaposan átgondoltuk a dolgot. Mégsem hagyhatunk egyedül 3 hónapra!

Oh, ez új.

-          - Három hónap?! – emeltem fel a hangom, de csak egy kevéssé, hogy ne legyen sértő.

-          - Tudom, kicsim, ne haragudj, de tényleg nem hagyhatjuk így itt a dolgokat. Az ügyvezetőt baleset érte, így apádnak kellett átvennie a helyét, a konzultáció tagjai pedig már mind megérkeztek! Ráadásul az új tagoknak köszönhetően, az egész tervrajzot át kellett formáznom és… Jajj, Elly, nem akarom rád zúdítani, de nagyon nagy a zűr itt. Csak maradj még vele pár napot, aztán mondd el a véleményed, és ha tényleg nem tetszik, amit csinál, akkor keresünk mást. Csak pár nap, oké?

Anyámék munkájához nem értettem, de ha tényleg ekkora szüksége van rájuk a cégnek, akkor nem vitatkozhatok. Amúgy sem hallottam még anyámat ilyen kétségbeesettnek a munkája miatt. És azzal sincs különösebb bajom, hogy a komornyik itt maradjon. Így rengeteg lehetőségem lesz megfigyelni egy új viselkedésformát.

-          - Rendben. – feleltem némi szünet után. – De ígérd meg, hogy kerestek mást, ha nem tetszik.

-          - Megígérem, kicsim. Most le kell tennem. Légy jó, puszillak!

-          - Szia!

Leraktam a telefont, és pár másodpercig csak bámultam magam elé.

Jay volt a neve, igaz? Vajon felébredt már? El kéne neki mondanom, hogy mikor indulok a suliba meg mikor érek haza? Egy komornyik vajon olyan mint egy anya? Bár, ezek inkább személyes dolgok…

Felöltöztem, és kimentem az étkezőbe, majd megtorpantam.

-          - Jó reggelt, Helena – köszöntött a csak-fekete-ruhám-van komornyikom.

-          - Jó reggelt. Ezt nekem csináltad? – mutattam a rántott tojásra, ami a szépen megterített asztalra volt pakolva.

-          - Igen – jött a rövid válasz.

-          - Honnan tudtad, mikor szoktam reggelizni?

-          - A szüleid informáltak, melyik iskolába jársz, és figyelembe véve a tömegközlekedési eszközöket, és a járatok gyakoriságát, nagyjából kikövetkeztettem.

„Informálták” nem pedig „elmondták”. Milyen érdekes szóhasználat.

- Értem – feleltem. – Ügyes.

Azzal leültem az asztalhoz, és szedtem magamnak a tojásból. Megállapítottam, hogy finom.

- Te nem eszel? – néztem rá.

- Megengeded?

Ezt nem értettem. Miért ne engedném?

- Persze. – mondtam.

Jay bólintott, és szedett magának is. Nem volt túl beszédes. Csendben fogyasztottuk el a rántottát, majd felálltam.

- Kösz a reggelit.

Azzal felvettem a táskámat és elindultam a suliba. Érdeklődve fordultam vissza, amikor hallottam, hogy Jay is feláll. Most először, mintha elvesztette volna a magabiztosságát.

- Érezd jól magad. – mondta némi hezitálás után, majd lágyan megrázta a fejét, mintha el akarta volna törölni az előző szavait. – Akarom mondani… vigyázz magadra.

Nem értettem a zavarát, de alaposan megfigyeltem minden mozdulatát. Aztán csak bólintottam és kimentem.

Vajon az eddigi magabiztosságát csak megjátszotta volna? És az normális, hogy egy komornyik kiszámolja mikor ébred fel az ember? A gond az volt, hogy semmit sem tudtam a komornyikokról. Legalábbis, a modernekről. Régen mindennek megvolt a maga formája, de hogy napjainkban hogyan szoktak viselkedni a lakájok meg az inasok… Erről fogalmam sem volt.

Mikor beléptem az osztálytermünkbe és megláttam Abby-t, rögtön eszembe jutott, hogy van még egy probléma, amit meg kell oldanom. És az Koley. Egy legjobb barátnőnek őszintének kell lennie, és mindent meg kell osztania a másikkal, ugyanakkor fájdalmat meg nem okozhat neki. Ha Abby-nek elmondom, amit Korey mondott nekem tegnap, akkor biztos egy világ fog összedőlni benne. Ha viszont nem mondok neki semmit, azzal megszegem az egyik fontos szabályát a barátságunknak.

Vajon hogy döntene egy érzésekkel rendelkező legjobb barát?

- Szia Helena! – köszöntött Abby sugárzó mosollyal az arcán.

A sok tapasztalat, amit gyűjtöttem, egyértelműen megmutatta, mit kell tennem.

- El sem fogd hinni kivel álmodtam! – folytatta.

- Csak nem Korey? – kérdeztem vigyorogva.

Hiszen egy érzésekkel rendelkező barát…

- Igen! – ugrott a nyakamba.

…örökké a másik érzéseit helyezi minden más elé. Tehát nem mondhatom el neki.

- Na és mi volt az álmodban?

- Korey-ék megnyerték a bajnokságot! Aztán odajött hozzám, és mindenki előtt lesmárolt. Majd hirtelen valahogy az osztályba kerültünk, és ő csak csókolt és csókolt…

Gyorsan a szájára tapasztottam a kezem, amikor megláttam Korey-t, ahogy felénk tart. Abby rákvörös lett, amikor neki is feltűnt.

- Sziasztok, lányok. – köszönt mosollyal az arcán.

- K-Korey, helló… - hebegte barátnőm, miközben egy hajtincsét kezdte csavargatni.

A fiú sugárzó mosolyt vetett rá, mire Abby majdnem elájult.

- Szia. – köszöntem én is.

Korey olyan tekintettel mért végig, mint az idős hajléktalanok szokták a korombeli lányokat, akik túl sokat mutató ruhákban jártak. Rajtam azonban nem olyan ruha volt.

- Csak annyit akartam mondani – kezdte, miközben a szeme elidőzött a számon – hogy kitűzték a bajnokság időpontját. – fordult Abby-hez, aki időközben magához tért.

- Tényleg? És mikor lesz? – kérdezte izgatottan.

- Május 19-én. Alig két hetünk maradt felkészülni.

- Biztos vagyok benne, hogy ti lesztek a legjobbak.

- Majd gyertek szurkolni. Ha ti ott vagytok, nem veszíthetünk. – kacsintott ránk Korey, aztán visszament a haverjaihoz.

Néztem, ahogy lepacsizik mindenkivel, és elhatároztam, hogy minél hamarabb vissza fogom utasítani a randira hívást. Méghozzá Abby tudta nélkül. Mert ezek után biztos voltam benne, hogy komolyan gondolta.

Alacsony barátnőm olvadozott mellettem.

- Hallottad ezt? – kérdezte totál kiütve. – Nélkülem nem tud nyerni. Szüksége van rám.

Reszkető térdekkel ült le a helyére. Nevettem. Nem ez volt a megfelelő idő, hogy elmondjam neki kit küldött anyám.

- Csak nehogy összeess itt nekem!

A nap többi része zökkenőmentesen ment, egészen az irodalom óráig. Ekkor vettem észre, hogy nem számoltam a ténnyel, hogy Korey mögöttem ül. Ugyanis, mikor lehajoltam a táskámhoz, hogy elővegyem a füzetem, egy papírgalacsint találtam a táskám mellett. Körbenéztem, de semmi gyanúsat nem láttam, úgyhogy felvettem, és kihajtogattam a lapot a padomban.

I. emelet 5.

Suli után várlak

Korey

- Mi az? – kérdezte a mellettem ülő lány.

Ez volt az első alkalom, hogy jó hasznát vettem az ülésrendnek, amit az osztályfőnökünk tett kötelezővé. Abby túl messze ült tőlem, hogy lássa, mi történt.

- Valami szemét. – feleltem a lánynak, majd mikor visszafordult jegyzetelni, újra galacsinná gyűrtem, és bedobtam a táskámba.

Ugyan beszélni akartam Korey-el, de mi lenne, ha szimplán nem mennék el? Az elég nyilvánvaló visszautasítást jelentene. Ugyanakkor meg van az esélye, hogy később szóba hozza Abby előtt. Ez viszont semmiképp sem történhet meg. Akkor mindent elveszítenék, amit eddig felépítettem.

Korey. Úgy látszik lesz egy találkozónk suli után.

Az iskolát nagyjából mindenki olyan hamar otthagyta, amilyen gyorsan csak lehetett. Senki sem szeretett sokáig itt időzni. Abby-nek életemben talán most hazudtam először szántszándékkal, a tettetett érzelmeken kívül. De ez most szükséges volt. A barátságunk érdekében.

Azt mondtam neki, hogy elfelejtettem leadni egy esszét töriből, és most haladékot kérek a tanártól. Meg akart várni, de a rokonai ma átjönnek hozzá, úgyhogy nem tehette. Úgyhogy elköszöntünk egymástól.

Megálltam az ötös terem előtt, és átgondoltam Korey viselkedésformáit. Majd a saját viselkedésemet az ő jelenlétében. Vajon mit látott eddig belőlem? Ray-en keresztül sokszor elhívtuk már Abby-vel, és biztos voltam benne, hogy tudja, mire megy ki az egész. Abby pedig egy percig sem palástolta az érzéseit, szóval amennyi barátnője már volt ennek a srácnak, kétség se fér hozzá, hogy az ő érzéseivel is tisztában van. Én pedig arra is felkészültem, hogy tőlem csak tanácsot akar kérni, hogy hogyan jöjjön össze Abby-vel. Bár erre kicsi volt az esély.

Beléptem a teremben, és rögtön megláttam Koreyt. Legalább nem vágott át.

A nyitott ablak előtt állt, kifelé nézett. Mikor meghallotta az ajtónyitást, megfordult. Vetett rám egy pillantást, majd lassan becsukta az ablakot.

Vajon ez valami rejtett alfahímség, hogy elzárja a „menekülő útvonalat”, vagy csak nem akarja, hogy mások is meghalljanak?

- Örülök, hogy eljöttél. – lépett oda hozzám, majd megállt előttem pár lépésnyire. – Nem tűnsz túl izgatottnak.

- Korey, szeretném elmondani, hogy…

- A legtöbb lány, akit idehívtam, mind reszketett zavarában – vágott a szavamba. Ezt nem vártam volna. – De te nem tűnsz izgatottnak – ismételte meg.

- Gondolom nem Abby-ről akarsz beszélni – keményítettem meg a hangomat.

Szóval most csak tesztelni akar?

- Így van, Abby! – lépett közelebb. – Az a lány egyetlen mosolyomtól összeesik. És nem ő az egyetlen. De Te… nálad semmi. – nézett rám fürkésző tekintettel. – Mintha folyamatosan, tudatosan rejtenéd el az érzelmeid.

Ez a srác több, mint veszélyes. Ha már az érzelmek tudatos elrejtéséről beszél, nem sok kell neki, hogy rájöjjön az igazságra. Habár jelenleg, ennél nagyobban nem is tévedhetett volna. Talán ő is megfigyelő lenne, mint én? És ha igen, mi a célja? Ugye nem lehet, hogy neki sincsenek érzései…

Zavart kifejezést tettem az arcomra, majd a lehető leglogikusabb választ mondtam.

- Nem tudom miről beszélsz. Egyszerűen csak nem jössz be. És nem fogom elárulni a legjobb barátnőm bizalmát sem…

- Erről beszélek. – lépett hirtelen közelebb, és végigsimította az arcomat.

Én pedig rájöttem, hogy mégsem gondoltam végig minden lehetőséget. Abban a pillanatban tudtam, hogy elárultam magam.

Időbe telt, hogy reagáljak, és egy kimért elhúzódással válaszoljak.

- Mi a fenét csinálsz? – a hangom szinte monotonnak hallatszott.

Ez így nem elég meggyőző. Gyorsan dühös arckifejezést vettem föl.

A srác elvigyorodott.

- Szóval nem tudlak meggyőzni. Nem baj – ismét közelebb lépett. – Rá fogok jönni a titkodra – simított végig az ajkamon, de ezúttal felkészültem és elkaptam a kezét. Mire a másik kezével beletúrt a hajamba és közelebb vont magához. – És leleplezlek – suttogta a fülembe, mielőtt kitéptem volna magam a kezeiből.

Megfordultam, és dühösen kisiettem a teremből, mint bármelyik normális, sértett lány tenné. Korey tekintetét szinte éreztem a hátamon, ahogy kifelé mentem.

Azt hiszem, nagy bajban vagyok.