Ugrás a fő tartalomra

The boy who murdered love

The Boy who murdered love (dal ihlette)
A fiú, aki megölte a szerelmet


Lélekszakadva futottam előre, amíg meg nem láttam. Egy hatalmas küzdőtér közepén állt. Körülöttünk falak, hatalmas, omladozó falak. De én nem láttam mást rajta kívül. Azonnal a karjaiba akartam rohanni. Már csak pár lépés választott el tőle. Szinte észre sem vettem, ahogy a barátaim mögöttem szintén bejutnak a hatalmas térbe, és felveszik a formációt.
-           - Annie! Ne tört meg a formációt! – hallottam egy jó barát hangját.
De nem tudtam ellenállni. A fiú ott állt, és csak rám várt. Minden lépéssel egyre közelebb kerültem, egyre nyugodtabb lettem. Ekkor Devi mosolya hirtelen megváltozott. Már nem engem nézett.
Hatalmas íj került elő a semmiből, és körbefonta Devi karjait. Megtorpantam, amikor a nyíllal egy mögöttem álló barátomat célozta meg.
Sikoltás.
Vér.
-           - Shalen! – szemeimet elöntötték a könnyek, ahogy hátrafordulva megláttam a lányt. Egy nyíl állt ki a szívéből.
Újabb sikoltás. Újabb élettelen test esett a földre.
-           - Elég! – sikítottam visszafordulva Devi-hez.
Meg se hallotta. Ádáz tekintetével keresztülnézett rajtam. Mosolya vigyorgássá, majd vicsorgássá alakult át.
Térdre estem, amikor újabb nyílvessző suhant el mellettem.
-           - Elég…
Puffanás. Egy barátom fájdalmas nyögése.
-           - Fejezd be…
Sikoltás.
-           - Fejezd be! – ordítottam.
A fiú ügyet se vetett rám, miközben ismét egy nyílvessző került a kezébe a semmiből. Hátából hirtelen hófehér szárnyak törtek elő, folyamatosan megcáfolva a gyilkosságokat. A szárnyak elszakították a pólóját, ami rongyként hullott alá, felfedve ezáltal a fiú felsőtestét.
Megigézve néztem a helyet, ahol a szívének kellett volna lennie. De nem volt ott más, mint egy hatalmas sebhely.
Felkaptam a fejem, hogy újra a szemébe nézzek. Bár alig láttam a könnyektől, azt tisztán láttam, ahogy Devi szeme pirosan felizzik. Szárnyai kibontakoztak mögötte. Olyan hatalmasak voltak, hogy egészen betakarták a látóteremet.
A hófehér ragyogás teljesen elvakított. Így aztán alig vettem észre, amikor a fiú közelebb lépett hozzám, és leguggolt mellém. Felemelte a kezét, amiben immár nem volt íj, és lassan letörölt egy könnycseppet az arcomról. Reszketve figyeltem minden mozdulatát, de megmozdulni nem tudtam.
Másik kezét lassan a hátamra tette, és megnyugtatóan simogatni kezdte.
-           - D-Devi… - rekedt suttogás hagyta el a számat.
Majd éreztem, ahogy egy nyíl fúródik a hátamba.
Felsikoltottam a fájdalomtól.
Devi immár mindkét kezét az arcomon nyugtatta, körbefogva azt. Lassan közelebb hajolt, és lágyan megérintette az ajkaival az enyémeket. Ahogy elhúzta a száját, remegve estem össze.
Nem láttam többé semmit. Nem is hallottam. Csak feküdtem a hideg padlón, egy nyíllal a szívemben.
Hát ez lenne a vég?
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Érző komornyikom 2.

Érző komornyikom 2.rész -            - Komolyan?! – akadt ki Abby, amikor elmondtam neki, hogy a szüleim még egy nappal eltolták a hazaérkezésüket. – Én a helyükben már rég leléptem volna, és hazasietnék a lányomhoz. Hogy hagyhatnak egyedül ilyen sokáig? -            - Ugyan, hiszen én mondtam nekik, hogy menjenek csak. – feleltem, miközben azon gondolkoztam, hogy, vajon nekem is ki kellett volna akadnom a telefonba, amikor anyámtól meghallottam. Aztán arra jutottam, hogy jól döntöttem, amiért nem akadtam ki neki. -            - Az is felelőtlen döntés volt. – folytatta a kioktatást Abby. – Nem kellett volna hagynod. Így tényleg magányos leszel. -            - Nyugi, tényleg nem vagyok magányos. Hiszen te is itt vagy nekem. Meg a te Korey-ed is. Nem igaz? – vigyorogtam. Ha...
Megjegyzés küldése
További információk

A kaszás 1.

1.fejezet Lassan lépkedtem a célom felé. Nem kellett sietnem, tudtam, hogy akkor fogok odaérni, amikor szükséges. Kaszám kényelmesen nyomta a vállamat. Hosszú köpenyem a földet söpörte, a fejemen lévő csuklya segített kizárni a külvilágot. Habár sosem teljesen. - Egy kaszás! - Istenem, felénk jön! - Ne nézz rá! Megátkoz! A fülemben visszhangot vertek a saját lépteim. Körülöttem emberek jelentek meg majd tűntek el. Félelemmel néztek rám és a sötét kaszámra, igyekeztek minél távolabb maradni. Még a velem szembejövő autók is visszafordultak. Tudták mit jelent, ha egy hozzám hasonlót látnak. De most nem értük jöttem, hanem egy ház felé tartottam. Egy háza felé, melynek ajtaja vöröslött a délutáni szürkületben. Bár ezt csak mi láttunk. A kaszások. Megálltam az ajtó előtt. Gyönyörű volt. Ehhez a csodálatos színhez sosem fogok hozzászokni. Csak úgy vonzotta a tekintetemet. A kilincsre tettem a kezem, és egy mozdulattal kinyitottam. Beléptem, és rögtön megláttam a szoba sa...
Megjegyzés küldése
További információk

Hakai 9.

 9. fejezet Aznap este Vi nem jött el a szobámba. Úgy gondoltam, ez egy jó dolog, hiszen Vi-nek most sok pihenésre volt szüksége, és ismerve a gyógyítóinkat tudtam jól, hogy nem fogják elengedni. Ennek ellenére valahogy mégis magányos voltam. Nem tudtam aludni. Bámultam a mennyezetet a sötét szobában és a hercegre gondoltam. Alaris hangja csalódott volt, amikor észrevette, hogy nem sérültem meg. Ebben biztos voltam. Csak nem értettem az okát. Mi haszna lett volna belőle, ha megsérülök? Ráadásul mindenképpen látni akarta a sebemet. Vajon mire számított? Mire volt kíváncsi? És ami a legfontosabb, vajon tényleg megrendezett volna egy támadást, csak hogy ezt kiderítse? Az oldalamra fordultam, és a beszűrődő holdfényben magam elé tartottam a kezem. A bőröm fehérebb volt, mint a legtöbb emberé, mivel apámnak köszönhetően többet tartózkodtam a vár falaim belül, mint a napfényen. Valahol azt olvastam, hogy ez a legtöbb hercegnővel így van, hiszen a király jobban védi őket, mint a fiáva...
Megjegyzés küldése
További információk