Ha a menny nem is fogad vissza 10.

Ha a menny nem is fogad vissza
10.rész

Másnap rögtön az irodámba mentem, és beletemetkeztem a munkába. Megoldatlan ügyek a rendőrségnél, eltűnt személyek, hónapokkal később előkerült testek… Az elején utáltam ezekkel foglalkozni, de jelenleg nem is élvezhettem volna jobban. Minden erőmmel azon voltam, hogy elfelejtsem mi történt tegnap. Bár iszonyatosan megkönnyebbültem, hogy nem kellett egy angyalt sem bántanom, mégis, a végén én lettem az, aki megsérült.

Megráztam a fejem, és kihúztam a fiókot, hogy elővegyek egy újabb rendőrségi ügyet, amikor megláttam a fehér szövetet, amit Brad Blerryvel küldetett fel a múltkor. Kivettem és megforgattam az ujjaim között. Még mindig éreztem rajta Will jelenlétét, de már sokkal halványabban, habár a szövetre száradt fekete vért senki sem mosta le.

Elgondolkodtam. Brad komolyan nem tudja, mire való ez? Vagy csak tesztelni akar, mennyit árulok el neki?

Sóhajtottam. Meddig fog még tartani ez a tesztelgető időszak? Azt elhiszem, hogy nem bíznak bennem, mint ahogy én sem bennük, de úgy gondolom épp elégszer bizonyítottam már, hogy ártalmatlan vagyok rájuk nézve, és nem fogom elárulni őket az angyaloknak. Legalábbis egyelőre. Amíg ez a Renhez való vonzódás el nem múlik…

Bár sose találkoztam volna vele.

Egy pillanatra az asztalra hajtottam a fejem, de hamar összeszedtem magam, és elővettem egy üres lapot, meg egy tollat. Nekiálltam minden részletesen és összefoglalóan leírni a szövetről, amit az angyalok elsősorban páncélnak használnak. Ugyan vékony az anyag, de olyan növényekből készült, amit az erre szakosodott angyalok külön erre a célra alakítottak ki, és ültették el, egy védett területen. Felidéztem ezen területek pontos elhelyezkedését, a növények kifejlesztésének módját és kinézetét, amelyeket még tankönyvekből tanultam annak idején. Bár hosszú idő telt el azóta, hogy iskolapadban ültem, mégis elégedetten pillantottam a nyolc oldalas beszámolóra, amihez még rajzoltam is, hogy illusztráljam a furcsa szerkezetet, ami ezekre a növényekre jellemző.

Mindezt beraktam egy dossziéba, és felálltam, hogy levigyem Bradhez. Látni akartam az arcát, amikor átveszi a hosszú irományt, és tudni akartam, hogy elégett lesz-e, hogy átmentem a teszten, vagy meg fog-e lepődni, amiért ilyen sok információt osztok meg vele hirtelen. Bár valamiért én a teszt mellett tenném le a voksom.

Óvatosan tettem meg a pincébe vezető utat, de ennek az óvatosságnak köze sem volt ahhoz, hogy félnék a démonoktól. Csak Rentől tartottam… illetve a vele való találkozástól. Azóta egy szót sem beszéltünk, és nem is láttuk egymást, amiért nagyon hálás is vagyok. Még nem készültem fel rá, hogy szemtől szembe találkozzak vele. Végtére is, örülnöm kéne, amiért ilyen hosszú idő után teljesült a vágyam, és megcsókolt, én mégis… elégedetlen vagyok. Elégedetlen, és zavarodott... Mert ahogy egyre közelebb kerülünk egymáshoz, ahogy egyre többször látjuk egymást, én mindig, újra és újra többet akarok. Már nem elég, ha csak a közelében vagyok, ha beszélhetek vele, vagy ha megcsókol…

Én a szívét is akarom.

És abban a csókban nem volt benne a szíve. Abban csak tiszta vágy volt. Egyszerű, testi vágy. Amit bármelyik másik nőre is kivetíthetett volna. Ez pedig fájt. És nem tudtam, hogy kéne viselkednem mindezek után.

Megkönnyebbülten felsóhajtottam, amikor meggyőződtem róla, hogy ezúttal is sikerült elkerülnöm Rent, és bekopogtam Brad ajtaján. Aki szinte azonnal ajtót is nyitott. És szúrós szemmel nézett rám. Talán ez volt az első alkalom, hogy mást kifejezést láttam az arcán, mint a szokásos vidám nemtörődömség, ami általában jellemezte. Óvatosan megköszörültem a torkom.

- Öm… történt valami?

Brad mogorván intett a fejével, majd szélesebbre nyitotta az ajtót, hogy bemehessek.

- Mit akarsz?

- Meghoztam a beszámolót a fehér szövetről, amit kértél – nyújtottam át neki gyanakodva, mire felderült az arca.

- Mutasd! – vette ki mohón a kezemből, és durván feltépte a borítékot.

Gátlástalanul olvasni kezdte, mielőtt bármi mást is mondhattam volna.

- Na elégedett vagy? Átmentem a teszten? – kérdeztem, felvonva a szemöldököm.

Brad felpillantott, majd elmosolyodott.

- Ó, szóval rájöttél.

Megforgattam a szemem.

- Bár kivételesen most nem ez volt az egyetlen célom. Tényleg szükségem volt az információra, és, amit látom, te megadtad ezt nekem az utolsó részletig. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen részletes beszámolót fogok kapni tőled valaha is.

- Hát becsüld is meg – mosolyodtam el én is. – Szóval, miért voltál olyan letört az imént? Történt valami?

Brad arcáról lehervadt a mosoly és fáradtan sóhajtott, miközben leült az asztalához.

- Ren szabadságot vett ki a hét hátralévő felében – mondta letörten.

- Komolyan? – csillant fel a szemem.

Ezek szerint egy ideig még nem kell találkoznom vele. Brad bólintott.

- Amikor ilyen hirtelen lelép, mindig rengeteg papírmunkát hagy maga mögött, amit végül nekem kell elintéznem, és védeni a hátát. Ami pedig azt jelenti, hogy semmi időm nem marad a kísérleteimre – Brad kimerülten könyökölt az asztalára. – Ez az asztali munka nem nekem való. Ren igazán találhatna már magának egy helyettest vagy titkárt, aki elvégzi helyette az ilyen dolgokat – Brad hirtelen rám emelte a tekintetét. – Szóval a te kezed van a dologban, igaz? Egy ideje úgy vigyorogsz, mint egy igazi angyal. Kiráz tőled a hideg. Pedig máskor, ha Ren elment, mindig szomorú lettél.

Tágra nyílt a szemem. Brad most először téved. Rennek semmi oka nincs amiatt a csók miatt távol maradnia tőlem. Az egy dolog, hogy én kerülöm őt, de rá ez semmi hatással nem volt… vagy… lehetséges lenne, hogy tévednék…?

- Amy, mi történt a tegnapi küldetésen?

- Hm? Semmi különös. Ren elküldött, hogy beszélgessek egy angyallal, és…

A hangom remegett.

- Mi történt közted és Ren között? – keményítette meg a hangját a tudós.

Összehúztam a szemöldököm.

- Miből gondolod, hogy bármi is történt? Semmilyen hatással sem vagyok Renre, szóval lehetetlen, hogy én lennék az ok, ami miatt…

- Te nem ismered olyan jól őt, mint én, így nem tudhatod. De én nagyon is úgy látom, hogy te legalább olyan nagy hatással vagy rá, mint ő rád – Brad komoly arccal nézett rám, én viszont nem tudtam hinni a szavainak.

- Ez lehetetlen – suttogtam.

- Épp annyira, mint ahogy néhány imától a növények ellenállóbban lesznek a démonokkal szemben. Pedig te magad írtad – lengette meg a dossziét a kezében.

- Hisz én csak azt írtam, amit a tankönyvekből tanultunk!

- Én pedig egy tapasztalt tudós vagyok, aki nem mellesleg Ren nagybátyja. Szóval, beszélj.

A padlóra szögeztem a tekintetemet és ökölbe szorult a kezem.

- Ren… megcsókolt – ismertem be némi hezitálás után.

Mivel a padlót fürkésztem, nem láthattam Brad reakcióját, de a rövid szünetből arra következtettem, hogy ő maga is meglepődött.

- Értem – felelte lassan.

- De tudom, hogy ezt csak a testi vágyainak kielégítése miatt tette – néztem fel a tudósra. – Ren nem úgy gondol rám, mint én őrá.

Brad bólintott.

- Ez elég valószínű. Ren már korábban is említette, hogy vonzódik hozzád, nem igaz?

Nem válaszoltam. Az egy dolog, hogy én magam ilyen következtetésre jutok, de ezt más szájából hallani, ráadásul, egy tudóséból…

Nem akartam, hogy igazam legyen. Mélyen legbelül reméltem, hogy Brad majd ellenkezni fog velem, és mond valami olyan okot, amire még csak nem is gondoltam. Ezt reméltem.

Ideje visszatérni a valóságba.

Brad észrevehette a hirtelen hangulatváltozásomat, mert egyszer csak azt éreztem, hogy erősen hátba vereget. A lendülettől előre léptem egyet.

- Ez kezdetnek jó, Amy. A testi vonzalom fontos szerepet játszik a szerelem kialakulásában – kacsintott rám.

Csodálkozva néztem rá, majd ismét a földet kezdtem fürkészni.

Tévedsz, Brad. Ren sosem fog belém szeretni.

Lesöpörtem Brad kezét a vállamról, és visszaindultam az irodám felé.

- Megyek vissza dolgozni.

Brad hagyott elmenni, de éreztem a hátamba fúródó tekintetét. Tudtam, hogy még mindig engem hibáztat Ren eltűnése miatt, mégis fel akart vidítani… ez szokatlan volt tőle. Általában csak saját magára gondol, és a kísérleteire. Sosem akart még jobb kedvre deríteni, mindig csak tudományosan érdeklődött a kedélyállapotomról, és a Renhez való kötődésemről. Ráadásul démon létére mit sem tudhat a szerelem kialakulásáról. Végül is, mit tudhat egy olyan, aki még sosem tapasztalta azt?

Sóhajtottam és nekidőltem a ajtónak, amit becsuktam magam mögött, mikor kiléptem Brad laborjából. Majd felkaptam a fejem a hangra.

- …mégis mi a fenének próbálok felvidítani egy angyalt… - hallottam Brad suttogását az ajtó túloldaláról.

Az ajkamba haraptam, és a lehető leghalkabban elindultam a lépcső felé, ami az előtérbe vezetett. Persze Brad még így is halhatta a lépteimet. Tehát biztos rájött, hogy hallottam, amit az imént mondott. Mégsem jött utánam, és nem is mondott semmi többet. Hagyott elmenni.