11. fejezet
Péntek volt. És Ren tényleg nem jött be egész héten.
Én pedig bármennyire is örültem ennek a hét elején, most rá
kellett jönnöm, hogy nagyon is hiányzik. Annyira, hogy a gondolataim
lépten-nyomon visszavezetnek hozzá, akármit is csinálok. Minden R-hangra
felkapom a fejem, a szoba bármely sarkába nézek, emlékek jutnak eszembe, és
néha még érzem is, mintha itt lenne, és végigsimítana a karomon.
Hátborzongató. Még jó, hogy nincsenek konkrét
hallucinációim.
Felálltam az asztaltól és megráztam a fejem, mintha ettől
lerázhatnám magamról az emlékeket. Nagyon rég nem voltam ilyen sokáig távol
tőle. Még mikor nem ismertem, és csak követtem, kétnaponta akkor is láttam. Ha
nem is egészen közelről, de legalább tudtam, hogy minden rendben vele. Azóta
pedig annyi minden megváltozott… én pedig elkezdtem egyre több után vágyakozni.
Nekem a szíve is kell.
Eszembe jutottam a saját gondolataim a csókunk után.
Valóban… rettentő önző lettem.
Most pedig azt se bánnám ha épp utálna, csak láthassam
végre…
Ez így nem megy. Képtelen vagyok dolgozni.
Elhatároztam, hogy lemegyek Bradhez, és megkérem, hogy ma
hamarabb mehessek haza. Amúgy is elég haszontalan vagyok, alig két-három
esettel végeztem, pedig egész nap benn ültem.
Persze Braddel azóta nem beszéltünk Renről, hogy
megemlítettem neki a csókunkat. A tudós furcsán távolságtartó lett, amitől még
kényelmetlenebbül éreztem magam a munkahelyen. Lassan már kísérletekre sem
hívott le…
Bekopogtam Brad laborjának ajtaján.
- Gyere! – jött a tompa válasz, mire benyitottam. – Oh, te
vagy az? – pillantott hátra, majd rögtön vissza is fordult az egyik
kísérletéhez.
- Brad, szeretnék ma korábban hazamenni, ha lehetséges.
- Persze – felelte, hátra se nézve.
Már megint ez a nemtörődömség. Mi ütött Bradba, amitől ilyen
távolságtartó lett? Korábban biztos megkérdezte volna, miért kérek ilyesmit.
Bár… nem nehéz kitalálni. Valószínűleg már rég átlátott rajtam.
- Akkor én megyek is… Hétfőn találkozunk.
- Várj egy kicsit! – fordult végre meg. – Van itt egy csomag
az e heti jelentéssel, amit el kéne vinnem Renhez, de mivel ma sokáig leszek
bent… Szeretném, ha te vinnéd el.
- Én? – pislogtam. – Renhez? – a gondolatra hevesen kezdett
el verni a szívem.
- Igen. Leírom a címet.
Meglepetten álltam, ahogy Brad a kezembe nyomta a csomagot
meg a címet. Ez most komoly? Brad úgy küld Renhez, hogy tudja, hogy kerülöm?
Mert persze hiányzik, de alapból én kezdtem el kerülni…
Azt akarja, hogy véget
vessek neki.
Persze, hiszen Brad még mindig engem hibáztat Ren eltűnése
miatt, ami rengeteg gondot okozott neki, hiszen szinte teljesen le kellett
állnia a kísérletezgetéseivel. Eszembe jutott, amikor megpróbált felvidítani,
és azt mondta, hogy én is hatással vagyok Renre. Ez még mindig képtelenségnek
hangzott, de ha ő komolyan így gondolja, akkor nem fogja hagyni, hogy
elmeneküljek ez elől. Végül is, Ren nélkül ő irányítja ezt az egész épületet.
Ha szembeszállnék vele, az árulás lenne. Bármilyen apróságról is van szó…
- Értettem – suttogtam lesütött szemmel.
- Utána hazamehetsz – mondta Brad.
Hangjába visszatért az a keménység, amit egész héten
hallhattam tőle. Megfogtam a csomagot, és elindultam az épületből kifelé.
Brad felhívhatta a portát, mert ez volt az első alkalom,
hogy bármilyen figyelmeztetés nélkül ilyen korán elhagyhattam az épületet.
Ezúttal már meg sem bámultak. Az itt dolgozó démonok kezdtek hozzászokni a
jelenlétemhez. Bár beszélgetni még nem beszéltem senkivel Renen, Braden és a
segítőjén kívül, de már idegen sem voltam a démonok számára. Ez valahogy jól
esett. Mintha új családod kaptam volna… Leszámítva a tényt, hogy emellett a
család mellett szüntelen fájdalom áramlik az ereimben. Mert számukra akárhogy
is lecsökkent az angyali jelenlétem, számomra ők ugyanolyan erős jelenléttel
rendelkező démonok maradtak. Ráadásul többen, együtt egy hatalmas épületben…
Ren utcáját nem volt nehéz megtalálni. Valamilyen oknál
fogva, ő se lakott messze az épülettől, amiben dolgoztunk, bár jóval messzebb
volt, mint az én lakásom, ami az alacsony rangú démonokat szállásolta el.
De a különbség a házak között összemérhetetlen volt. Rennek
mintha egy kastélya lett volna, régies, mégis modern felszerelésekkel, halvány
sárga színnel, és egy hatalmas kerttel díszelgett, míg a mi kis lakásaink alig
két szobásak voltak.
Hirtelen ideges lettem mikor megéreztem a jelenlétét, de gyorsan
összeszedtem magam, és megnyomtam a csengőt. Egy örökkévalóságig vártam az ajtó
előtt, és már majdnem feladtam a várakozást, amikor hirtelen megmozdult a
kilincs, és Ren jelent meg az ajtóban. Félmeztelenül. Vizes hajjal.
A látványtól annyira lefagytam, hogy azonnal elfelejtettem
miért is jöttem. Ren csak egy pillantást vetett rám.
- Épp zuhanyoztam. Gyere be és várj meg az előszobában. –
mondta, azzal hátat fordított és már ment is vissza a fürdőszobába, nyitva
hagyva maga mögött az ajtót.
Jó pár másodpercig csak álltam az ajtóban, képtelen voltam
megmozdulni, majd mikor magamhoz tértem, gyorsan hálát adtam az égnek, hogy nem
ejtettem el a csomagot, amit magammal hoztam, és besiettem a házba.
Az előtér tágas volt, több szoba is nyílt belőle, meg egy
folyosó. Volt egy emelet is, amire egy íves lépcső vezetett, én azonban a külső
nappalinak vélt helység kanapéja felé vettem az irányt. Le kellett ülnöm, hogy
összeszedhessem magam, de minden próbálkozásom kudarcba fulladt. A gondolataim
újra és újra visszatértek a kidolgozott felsőtesthez, ami a szemem elé tárult,
mikor kinyílt az ajtó. Még javában próbálkoztam a józan eszem visszahívásával,
amikor Ren kilépett az egyik szobából, és egyenesen felém vette az irányt. A
haja még mindig nedves volt egy kicsit, és egy törölköző lógott a nyakában. De
legalább már volt rajta ing.
Gyorsan felpattantam és úgy éreztem magam, mint aki valami
rosszat csinált, úgyhogy próbáltam minél hamarabb eltűnni a helyszínről.
- Ezt Brad küldi, a heti jelentés – hadartam gyorsan miközben
felé nyújtottam a csomagot. – Azt mondta ma sokáig marad, ezért nekem kell
elhoznom. Ez minden, szóval én mennék is… - kaptam fel a táskámat, de Brad
elkapta a karom.
- „Ez minden”? – kérdezte gúnyosan, majd levetette magát a
kanapéra, és engem is maga mellé húzott. – Egy hétig nem voltam benn a cégnél.
Ennél részletesebb jelentést várok.
- De hát Brad mindent leírt… - kezdtem, de ahogy megláttam a
szemeit, inkább befejeztem.
Ren összeszűkült szemekkel méregetett, miközben elkezdte
kibontani a csomagot a jelentésekkel.
- Mi a helyzet a kísérletekkel? Még mindig lejársz hozzá
tesztekért?
Ez meglepett. Már majdnem úgy hangzott, mintha érdeklődne
irántam. Aztán eszembe jutott, hogy Brad kísérletei, és tudása, amit rajtam
keresztül megszerezhet az angyalokkal kapcsolatban, csak Ren hatalmát növeli.
Keserűen elmosolyodtam.
- Már nem gyakran – feleltem. – Bradnek megszaporodtak a
feladatai az eltűnéseddel.
- Azt elhiszem – húzta gonosz mosolyra a száját. – Fogadok
sokat panaszkodik emiatt.
Elmosolyodtam. Ren pontosan tudta, milyen nehéz most
Bradnek, és ez olyan emberi reakció volt tőle, hogy magam is meglepődtem.
Ugyanakkor meg is nyugodtam a közelében. Az eddigi szorongás, ami a
távollétében végig kísértett, mintha nem is lett volna valóságos, mintha csak
álmodtam volna. Most pedig, hogy újra itt volt, mellettem… a nyugalmat lassan a
vágy váltotta fel. Nem felejtettem el mi történt legutóbb a csókunk után, és
még mindig képtelen lettem volna beérni csupán a testi vonzalommal, mégis,
ilyen hosszú idő után kétségbeesetten vágytam az érintésére.
- Ren… miért nem jöttél be a héten? – néztem rá.
- Más dolgom volt – forgatta a papírokat a keze között, majd
felnézett. – Amihez neked semmi közöd nincs.
A szavai alig jutottak el hozzám, mikor megláttam egy
vízcseppet, ami a hajáról csöppent le, végigfolyt a nyakán, és eltűnt a pólója
alatt. Önkéntelenül is megnyaltam a számat, majd magamhoz térve elkaptam a
tekintetem. Teljesen kiment a fejemből az előző kérdésem, és már azt se tudtam
mi volt rá a válasz. Csak azt tudtam, hogy ha nem akarom, hogy a múltkori
megismétlődjön, akkor minél távolabb kell maradnom tőle…
Ren egyik kezét rátette a kanapén pihenő kezemre, a másikkal
pedig maga felé fordította az arcomat, és lágy csókot lehelt az ajkaimra. A
hirtelen mozdulattól nem tudtam menekülni, de mihelyt egy kicsit is
eltávolodott tőlem, eltoltam magamtól, és felpattantam a kanapéról. Ő azonban
ugyanazzal a gyorsasággal mozdult és elkapta mindkét kezem.
- Miért akarsz ennyire elfutni? – kérdezte lángoló
szemekkel.
- Engedj! – fordultam el, és próbáltam lerázni magamról. De
a szorítása mintha vasból lett volna.
- Te épp annyira vágysz rám, mint én terád, nem igaz? –
húzott közelebb. – Akkor mégis miért menekülsz előlem?
Meglepetten pislogtam rá.
- Te… vágysz rám? – kérdeztem, és rögtön eszembe is jutott
az a délután, amikor közölte velem, hogy fejezzem be azt a furcsa varázslatot,
ami miatt vonzódik hozzám. Pedig már akkor világosan megmondtam neki, hogy
nincs ilyesmi különleges képességem.
- Ez elviselhetetlen. Egy hétig próbáltam távol maradni
tőled, remélve hogy elmúlik a hatása, de mikor újra megláttalak, csak még
erősebb lett. Fogalmam sincs hogyan csináltad, de semmi sem dühít jobban, mint
amikor képtelen vagyok a munkámra koncentrálni – mondta halk, de szigorú hanggal.
A szavai teljesen ledöbbentettek, egyszerűen képtelen voltam
elhinni, hogy ez az igazság. Bradnek igaza volt. Hatással vagyok Renre.
Aztán közelebb hajolt.
- Szóval nem fogok többé távol maradni tőled – suttogta,
majd megcsókolt. A tűz ezúttal is édesen áramlott szét a testemben. – Talán
elmúlik majd az érzés, ha lefekszem veled.
Ren a kanapéra fektetett, és hevesebben kezdett el csókolni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése