Ugrás a fő tartalomra

A kaszás 1.



1.fejezet
Lassan lépkedtem a célom felé. Nem kellett sietnem, tudtam, hogy akkor fogok odaérni, amikor szükséges. Kaszám kényelmesen nyomta a vállamat. Hosszú köpenyem a földet söpörte, a fejemen lévő csuklya segített kizárni a külvilágot. Habár sosem teljesen.
- Egy kaszás!
- Istenem, felénk jön!
- Ne nézz rá! Megátkoz!
A fülemben visszhangot vertek a saját lépteim. Körülöttem emberek jelentek meg majd tűntek el. Félelemmel néztek rám és a sötét kaszámra, igyekeztek minél távolabb maradni. Még a velem szembejövő autók is visszafordultak. Tudták mit jelent, ha egy hozzám hasonlót látnak. De most nem értük jöttem, hanem egy ház felé tartottam. Egy háza felé, melynek ajtaja vöröslött a délutáni szürkületben. Bár ezt csak mi láttunk. A kaszások.
Megálltam az ajtó előtt. Gyönyörű volt. Ehhez a csodálatos színhez sosem fogok hozzászokni. Csak úgy vonzotta a tekintetemet. A kilincsre tettem a kezem, és egy mozdulattal kinyitottam.
Beléptem, és rögtön megláttam a szoba sarkában kuporgó zöldesen világító lelket. A függönyöket behúzták, ezért a nappali sötétjében még jobban kitűnt, mint a vörösen izzó ajtó, ami idehívott. Közelebb léptem hozzá, mire a lélek felemelte a tekintetét. Egy gyerek volt.
- Tudom mi vagy. De nem fogok veled menni. – mondta határozott arccal, azonban a szemei vörösek voltak a sírástól.
- Meghaltál. – mondtam neki, mire visszahőkölt a hangomtól.
- De ez nem érvényes! Még csak gyerek vagyok! Még rengeteg dolgot akarok csinálni! – kiáltotta, de a hangja elcsuklott.
Nem válaszoltam. Csak lassan hátranyúltam a kaszámért és megfordítottam, hogy a fémes vége a gyermek fejéhez érhessen.  A fiú még jobban összehúzta magát, kétségbeesetten menekülni akart. De nem volt hova. Felkiáltott, amikor a kaszám nyele a kezét érte, amivel az arcát takarta el. Aztán óvatosan elvette a kezét az arca elől, és meglepve tartotta maga elé. Visszahelyeztem a fekete kaszát a vállamra és figyeltem, ahogy lassan megnyugszik.
- Mi ez… az érzés?
A gyerek kezei fényleni kezdtek, és abbahagyta a sírást. Lassan az egész szobát átjárta a meleg fény, ami a fiú testéből áradt.
- Már semmit sem bánok. Köszönöm. – mosolygott könnyekkel a szemében, majd szertefoszlott a levegőben.
Ekkor vettem észre a fiú holttestét a szobában. A lépcsőn feküdt, kitekeredett végtagokkal.
Az emberek olyan törékenyek.
Elfordultam, és visszaindultam az ajtó felé, amely immár nem világított fényesen, elvesztette vörös színét. Többé nem volt rám itt szükség.
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Érző komornyikom 1.

Érző komornyikom 1.rész Egy újabb iskolai nap. Vége. A diákok pakolnak, beszélgetnek, örülnek, hogy ezt a napot is túlélték.   Tervezgetik a programjaikat, randijukat és minden más délutáni szórakoztató elfoglaltságukat. Én a helyemet maradtam. Nem láttam értelmét a pakolásnak, hiszen a nagy tömegben úgyse jutnék ki egyhamar. Így hát csendesen néztem az embereket. -            - Heeeeleeeenaaaa – kiáltotta valaki a nevem a terem másik végéből. Abby volt az, a bolondos barátnőm. Szőke hajkoronája csak úgy lobogott mögötte, ahogy felém rohant. Őt ismerve megint el akarja hívni ebédelni Korey-t, és hogy ne legyen túl feltűnő, engem és Korey egyik haverját is magával rángatja. -            - Megint Korey, Abby? – kérdeztem tőle felvéve egyik vidám hangulatom látszatát. -             - Shhhh! – tette az ujját a szá...
Megjegyzés küldése
További információk

Hakai 3.

3. fejezet A felszólításra nemcsak a kapuőrök mozdultak. Szinte a semmiből léptek elő és jelent meg a helytartók mellett is az általuk hozott őrség, és persze a király mellett is jó pár őr tűnt fel. A királyi udvar testőrkapitánya pedig a kapuőröket felügyelte. Az őrök száma egyértelműen utalt a birodalom felé irányuló bizalmatlanságra. Mintha az elmúlt húsz év békéje, és diplomáciai kapcsolata nem is létezett volna. A hatalmas kapu hangos dörgéssel mozdult meg. Mindenki feszült figyelemmel várt a túloldalt megjelenő hintóra. -        - N aida. – szólt halkan a király. – Vi veled van? -         - Mint mindig, atyám. – feleltem. Bár látszólag sehol sem volt a szóban forgó testőr, én tudtam, hogy a közelben van, és figyel. A sebe ugyan lelassította a mozdulatait, de ez nem volt elég ahhoz, hogy gátolja a feladata elvégzésében. Apám előrelépett én pedig mellé álltam. Körülöttünk szintén felsorakoztak a helytartók és a hozzájuk ta...
Megjegyzés küldése
További információk

Érző komornyikom 5.

5.rész Másnap kómásan keltem ki az ágyból. Iszonyú rosszul aludtam, ami ritkán fordul elő velem. Az ébresztőórám hangja sértette a fülemet, és csak még hangosabb lett, amikor a sikertelen lecsapás után a földre hullott és ott folytatta őrjítő hadjáratát. Mikor felkeltem, hogy a helyére rakjam, lemehetett a vércukorszintem, mert egyszer csak elhomályosult a világ, és fekete pontok jelentek meg a szemem előtt. Megpróbáltam kitisztítani a fejem, és a fürdőszobába kullogtam. Benyitottam, majd megálltam a tükör előtt, hogy alaposan szemügyre vegyem sápadt arcomat. Csak ekkor vettem észre, hogy nem vagyok egyedül. A zuhanykabin kinyílt, és Jay nézett ki a párával borított helységből. Akaratlanul is végigmértem. Fekete fürtjei vizesen lógtak csillogó szemébe, kidolgozott felsőteste pedig fehéren derengett a fürdőszoba lágy fényében. Egy vízcsepp lassan elindult a hajáról, és végigfolyt a mellkasán. Aztán még lejjebb tévedt a szemem. - Helena? – nézett rám mogyoróbarna szeme...
Megjegyzés küldése
További információk