Ugrás a fő tartalomra

Szirén


Hullámok csapnak össze a fejem fölött. Idelent mégis nyugodt a tenger. Olyannyira, hogy egy árva lélek sincs körülöttem. Egyedül vagyok.
Vajon volt ez valaha máshogy? Volt idő, amikor nem voltam egyedül?
Mintha mindig is így lett volna.
Ahogy a tengerfenékre értem megláttam a hínárokat. Ide-oda billegtek a néma tengerben, mintha valami ritmusra ringanának. Lágyan végig húztam rajtuk a kezeimet, majd óvatosan elúsztam mellettük. Uszonyom apró hullámokat vert mögöttem.
Talán ha nem itt lennék…
Lassan a felszín felé úsztam karjaimmal a fénylő Hold felé nyúltam.
Talán, ha nem a víz alatt lennék…
Az ajkaim szétnyíltak, és egy lassú dallamot kezdtem énekelni.
Mi lehet ez az érzés? A szirének nem éreznek, én mégis…

Magányos voltam.

-------------------------------------------------

Vajon mit éreznek az emberek mielőtt a tengerbe ugranak? Megbánás? Félelem? Magány?
Én nem érzek semmit.
Ahogy a homok besüpped a talpan alatt, és én haladok előre egyre mélyebbre a tengerbe… nem érzek semmit. Tudom jól, hogy mihelyt alámerülök, ott is fogok maradni. Mivel nem tudok úszni. Sosem tudtam. Annak ellenére sem, hogy egész életemet a tenger mellett éltem. Talán pont ezért. Talán mindig is tudtam, hogy a tenger lesz a végzetem.
Nem bánok semmit. Ennek így kell lennie.
A szél belekapott a hajamba. A sós víz már a nyakamig ért. Egy hullám csapott az arcomba, sós ízt hagyva maga után.
Még egy lépés előre. Itt már nem éreztem a homokot a talpam alatt. A víz alá merültem.
A hideg, sós víz mindenhol ott volt. A karjaim és lábaim már rég nem éreztem, de ahogy alámerültem, úgy ez a hűvösség már az arcomat is elérte. Talán ezért tartott el egy ideig, mire meghallottam.
Valaki énekelt. A víz alatt is tisztán hallottam a szomorú dalt. Egy megtört szív dalát.
Megigézett.
Kinyitottam a szemeim, és kutatni kezdtem a forrása után, de a sötét víz alatt semmit sem láttam és a só marta a szemem.
Egy hatalmas buborék úszott a felszín felé, amivel az utolsó levegő is elhagyta a tüdőm. Automatikusan igyekeztem levegőt venni, amivel csak víz áramlott be a nyitott ajkaim között. Szúrt a mellkasom, de nem törődtem vele.
Csak süllyedtem tovább, miközben hallgattam a gyönyörű dalt.

--------------------------------------------

Egy ember? Annak kell lennie. Már nem is emlékszem, mikor láttam lábakat utoljára.
Vajon él még? Ki kellene vinnem a partra. Az emberek számára a tenger halálos is lehet. Akárcsak az én fajtám.
De ezúttal emberek nem hallhatták a dalomat, mivel nem jöttem ki a felszínre. Akkor mit kereshet itt?
Elértük a homokos partot, és igyekeztem minél inkább kintebb húzni a vízből.
Holdfény világította meg az arcát, és csak ekkor láttam meg, milyen gyönyörű ember volt. Egy férfi.
Aki a következő pillanatban az oldalára fordult és heves köhögésben tört ki.
- Jól… vagy? – kérdeztem óvatosan, mikor csillapodott a rázkódása.
A férfi felnézett rám. Végignézett hosszú uszonyomon, majd a szemei visszatértek az enyéimhez. Hangja rekedtes és gyenge volt, amikor megszólalt.
- Ezt én is kérdezhetném. Te énekeltél, nem igaz?




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Érző komornyikom 1.

Érző komornyikom 1.rész Egy újabb iskolai nap. Vége. A diákok pakolnak, beszélgetnek, örülnek, hogy ezt a napot is túlélték.   Tervezgetik a programjaikat, randijukat és minden más délutáni szórakoztató elfoglaltságukat. Én a helyemet maradtam. Nem láttam értelmét a pakolásnak, hiszen a nagy tömegben úgyse jutnék ki egyhamar. Így hát csendesen néztem az embereket. -            - Heeeeleeeenaaaa – kiáltotta valaki a nevem a terem másik végéből. Abby volt az, a bolondos barátnőm. Szőke hajkoronája csak úgy lobogott mögötte, ahogy felém rohant. Őt ismerve megint el akarja hívni ebédelni Korey-t, és hogy ne legyen túl feltűnő, engem és Korey egyik haverját is magával rángatja. -            - Megint Korey, Abby? – kérdeztem tőle felvéve egyik vidám hangulatom látszatát. -             - Shhhh! – tette az ujját a szá...

Hakai 3.

3. fejezet A felszólításra nemcsak a kapuőrök mozdultak. Szinte a semmiből léptek elő és jelent meg a helytartók mellett is az általuk hozott őrség, és persze a király mellett is jó pár őr tűnt fel. A királyi udvar testőrkapitánya pedig a kapuőröket felügyelte. Az őrök száma egyértelműen utalt a birodalom felé irányuló bizalmatlanságra. Mintha az elmúlt húsz év békéje, és diplomáciai kapcsolata nem is létezett volna. A hatalmas kapu hangos dörgéssel mozdult meg. Mindenki feszült figyelemmel várt a túloldalt megjelenő hintóra. -        - N aida. – szólt halkan a király. – Vi veled van? -         - Mint mindig, atyám. – feleltem. Bár látszólag sehol sem volt a szóban forgó testőr, én tudtam, hogy a közelben van, és figyel. A sebe ugyan lelassította a mozdulatait, de ez nem volt elég ahhoz, hogy gátolja a feladata elvégzésében. Apám előrelépett én pedig mellé álltam. Körülöttünk szintén felsorakoztak a helytartók és a hozzájuk ta...

Érző komornyikom 5.

5.rész Másnap kómásan keltem ki az ágyból. Iszonyú rosszul aludtam, ami ritkán fordul elő velem. Az ébresztőórám hangja sértette a fülemet, és csak még hangosabb lett, amikor a sikertelen lecsapás után a földre hullott és ott folytatta őrjítő hadjáratát. Mikor felkeltem, hogy a helyére rakjam, lemehetett a vércukorszintem, mert egyszer csak elhomályosult a világ, és fekete pontok jelentek meg a szemem előtt. Megpróbáltam kitisztítani a fejem, és a fürdőszobába kullogtam. Benyitottam, majd megálltam a tükör előtt, hogy alaposan szemügyre vegyem sápadt arcomat. Csak ekkor vettem észre, hogy nem vagyok egyedül. A zuhanykabin kinyílt, és Jay nézett ki a párával borított helységből. Akaratlanul is végigmértem. Fekete fürtjei vizesen lógtak csillogó szemébe, kidolgozott felsőteste pedig fehéren derengett a fürdőszoba lágy fényében. Egy vízcsepp lassan elindult a hajáról, és végigfolyt a mellkasán. Aztán még lejjebb tévedt a szemem. - Helena? – nézett rám mogyoróbarna szeme...