4. fejezet
Alaris herceget végig vezettem a kastély minden jelentősebb helyisége mellett. Megmutattam neki a tróntermet, ahol a király és a helytartók szoktak politikai megbeszéléseket tartani és a hatalmas fürdőt, melyet a szolgák legfinomabb illatú virágokkal borítanak be minden hétvégén. Aztán elvezettem a kőfaragványhoz, mely a mondák szerint a birodalom első királyának kardját ábrázolta. A herceg minden történetet végighallgatott, sokszor kérdéseket is tett fel. Úgy tűnt, őszintén érdeklődött a birodalom és a kastély iránt. Mindemellett pedig folyamatosan figyelt engem. Feltűnt, hogy a szokásosnál sokkal többször nézett rám. Nemcsak az arcomat figyelte fürkésző szemekkel, de a kezem minden mozdulatát is követte a szemeivel. Ha azért küldték, hogy megfigyeljen engem, akkor nagyon alaposan végezte a munkáját.
Végül kivezettem a kastély túlsó oldalán, majd körbe mutattam.
- Ez pedig itt a gyakorlópálya. A katonák itt szokták fejleszteni és összemérni a képességeiket. Az a nagyobb terület a harci edzésekre van, ezek a táblák pedig az íjászok számára vannak felállítva.
- Hmm. – a herceg megállt egy pillanatra. – Hercegnő, mit szólna egy versenyhez?
- Mégis mi okom lenne versenyezni magával? – kérdeztem mosolyogva.
A herceg odalépett az egyik nyilakkal teli táblához és kihúzott egyet.
- Nem kell hozzá különösebb ok. Csak a szórakozás kedvéért. – kacsintott rám. – De ha ragaszkodik hozzá, hogy tétje legyen…
- Nem ragaszkodom-
- Egy kérés! – vágott a szavamba a herceg, feltartva az egyik ujját. – A győztesnek lehet egy kérése a vesztes felé. Mit gondol?
Összeszűkültek a szemeim. Mégis mit akar ez tőlem?
Ugyanakkor a herceg nincs tisztában a képességeimmel. A büszkesége nem engedné neki, hogy igazi győzelemnek hívja, ha csak nem ad valamilyen előnyt. És ami azt illeti, lenne mit kérdeznem tőle.
Miért pont a 18. születésnapomon jött ide Seamon király? Korábban miért nem jött soha? Mi okozta a 8 évvel ezelőtti pusztítást, ami mindkét birodalom számára hatalmas veszteségeket okozott? A népeink… valóban békében élnek?
- Jól hangzik. – feleltem a hercegnek.
- Remek! A versenyszám lehetne tőrdobás. A cél a pontosság, így a fizikai erőből eredő különbség nem fog számítani. Ahogy láttam a hercegnőnél van egy pár ilyen eszköz. Gondolom használni is tudja őket.
Észrevette a tőröket. Lehet, hogy a helytartóknak is feltűnt?
- Az ötlet tetszik. – feleltem, figyelmen kívül hagyva a feltételezését. – De mégis hogyan lehetne esélye egy hozzám hasonló hercegnőnek egy harcban jártas herceggel szemben? – kérdeztem ártatlanul.
- Tehát a gyakorlásunk közötti különbség a gond. – a herceg elgondolkodott. Az imént megszerzett nyilat hanyagul forgatta az ujjai között. – Ez esetben küzdjenek meg a testőreink! Wane! – kiáltott, majd időt sem hagyva nekem, felém fordult. – A magáé is itt van a közelben, nem igaz?
Már tiltakozni akartam, amikor a herceg testőre előtűnt a semmiből.
- Mester? – a férfi tiszteletteljesen letérdelt a herceg elé.
- Naida hercegnő, ő itt a legfőbb bizalmasom és testőröm, Wane.
Wane felállt, majd elém sétált és mélyen meghajolt. A fiatal férfi annyi idős lehetett, mint a herceg. Sötétbarna haja volt és bőrből készült páncélt viselt.
- Hercegnő.
- Örülök, hogy megismerhetlek. – mondtam, és már fordultam is a herceg felé, hogy kifejezzem a tiltakozásom, amikor Vi is megjelent.
Mintha csak a semmiből tűnt volna fel, Vi mellém lépett, és utánozva Wane mozdulatait, letérdelt.
- Hercegnő, engedje meg, hogy harcoljak magáért.
Összeszorítottam a fogam. Hát persze, hogy hallotta a beszélgetésünket. Vi tegnap megsérült, így alapvetően hátrányból indulunk. De erről nem beszélhetek a hercegnek, az apám világosan megmondta, hogy semmilyen gyengeséget ne mutassak feléjük. Ha most más ötletet javaslok, azzal nem csak a korábbi szavaimnak fogok ellent mondani, de Vi testőri büszkeségét is megsértem.
- Hercegnő? – nézett rám a herceg.
Nem volt más választásom.
- Alaris herceg, bemutatom Vi-t, a személyi testőrömet. Ahogy Önök is halhatták, a testőröm elfogadta a kihívást.
- Nagyszerű. – mosolyodott el a herceg.
- Azt hiszem a kihívott félnek lehetősége van meghatározni a versenyszámot. – mondta Wane vigyorogva. – Mondj bármit, katona. A győzelem az enyém lesz.
- Kardvívás. – mondta Vi, rá se nézve a herceg testőrére. – Győzni fogok, hercegnő.
Úgy legyen.
A két testőr elindult a térre, ahol a viadalokat szoktuk rendezni. Mi is elindultunk a herceggel, amikor egyszer csak megtorpantam.
- Alaris herceg! Lenne egy javaslatom.
A herceg megfordult és rám nézett.
- Hallgatom.
- Egyikünkre sem vetne jó fényt, ha valamelyik testőr súlyosan megsérülne a harc során. Azt javaslom a testőrök vívjanak fakardokkal, hogy minimalizáljuk a sérüléseket.
Alaris felvonta a szemöldökét, majd bólintott.
- Nincs ellenvetésem.
Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt. Ha mást nem, legalább ennyit tehetek Vi-ért.
Miután a testőrök felszerelkeztek a raktárból kihozott fakardokkal, elhelyezkedtek egymással szemben a kijelölt helyen. A herceggel a küzdőtér szélére álltunk.
- Van bármi más mondandója mielőtt elkezdődne a verseny, hercegnő? – kérdezte Alaris.
Hangjából kihallottam a gúnyos élt, amivel az előbbi javaslatomra utal. Szinte hallottam a kimondatlan kérdést, ami a levegőben volt.
Csak nem félted a testőrödet?
Összeszorítottam a fogam, de a mosolyom most is a helyén volt.
- Nincs mit mondanom. – feleltem, mire a herceg felemelte a kezét.
- Kezdhetitek! – kiáltotta.
Wane sebesen nekirontott Vi-nek, és a téren felcsendült a fakardok kellemetlen koppanása. Vi nem hagyta, hogy korlátozzák a mozgását, azonnal kitért és ő is hihetetlen sebességgel kezdte el forgatni a kardot. Újabb csapások zendültek fel, és a két testőr úgy körözött egymás körül mintha csak táncolnának.
- A sérülése ellenére igencsak jól mozog. – szólalt meg nyugodt hangon a herceg.
Felé kaptam a fejem, a mosolyom egy pillanatra ráfagyott az arcomra.
Tudta?!
A herceg is felém fordult, ezért gyorsan rendeztem az arcvonásaimat. Különös módon a tekintetében nem láttam rosszindulatot. A szemében ugyanaz a kíváncsiság tükröződött, amivel az egész körbevezetés során figyelt.
Visszafordultam a testőrök felé. Vi már lihegett, és a sebesült karjának mozgása láthatóan lelassult. Wane viszont egy cseppet sem lassított, sőt, mintha eddig csak bemelegített volna, és most kezdene belejönni. Újabb erős csapásokat mért az ellenfelére. Csodálkoztam Vi hogy képes ezeket kivédeni azzal a vágással a karján. Büszkeség töltött el. Vi nem hagyta magát, a lábai ügyességét használva újra és újra elkerülte az erős csapásokat, és kivárta a pillanatot, amikor lesújthat. Wane láthatóan erősebb volt nála, de mozgékonyság szempontjából Vi-nél volt az előny. Ökölbe szorult a kezem az izgatottságtól. Ezt még akár meg is nyerhetjük!
Aztán újabb koppanás hallatszott, és Vi kardja a levegőbe repült. Wane kihasználta a testőröm pillanatnyi zavarodottságát, majd mögé került és a fakardot a torkához szorította.
- Azt hiszem megvan a nyertesünk. – fordult felém a herceg mosolyogva.
- Valóban. – feleltem összeszorított fogakkal. – Szép küzdelem volt.
- T-Te nő vagy?! – kiáltott fel Wane, majd jó pár lépést hátrált Vi-től.
Vi megigazította a ruháját, majd odament az elejtett kardjához és felvette a földről.
- Nem számít. A harcot elveszítettem. – mondta a testőröm, és elindult felém. – Nagyon sajnálom, hercegnő. Elfogadok bármilyen büntetést.
- Jól harcoltál, Vi. – mosolyogtam rá, aztán észrevettem a kézfején végig folyó vörös cseppeket.
Biztos felszakadt a sebe. Azonnal el kell vinnem a gyógyítókhoz.
- Nos, Alaris herceg. Én állom a szavam. Hallgatom a kérését.
Akármit is akar a herceg, állok elébe. Én voltam az, aki elfogadta ezt a versenyt, vállalnom kell érte a felelősséget. Szóval bármi is legyen az, gyorsan túl fogok esni rajta.
A herceg felém fordult, és kinyújtotta a kezét. Arcán győzelemittas mosoly virított.
- Naida hercegnő. Megtisztelne, ha én lehetnék a kísérője a ma esti bálon.
Pislogtam és a kinyújtott kezére néztem.
- Tessék?
Alaris herceget végig vezettem a kastély minden jelentősebb helyisége mellett. Megmutattam neki a tróntermet, ahol a király és a helytartók szoktak politikai megbeszéléseket tartani és a hatalmas fürdőt, melyet a szolgák legfinomabb illatú virágokkal borítanak be minden hétvégén. Aztán elvezettem a kőfaragványhoz, mely a mondák szerint a birodalom első királyának kardját ábrázolta. A herceg minden történetet végighallgatott, sokszor kérdéseket is tett fel. Úgy tűnt, őszintén érdeklődött a birodalom és a kastély iránt. Mindemellett pedig folyamatosan figyelt engem. Feltűnt, hogy a szokásosnál sokkal többször nézett rám. Nemcsak az arcomat figyelte fürkésző szemekkel, de a kezem minden mozdulatát is követte a szemeivel. Ha azért küldték, hogy megfigyeljen engem, akkor nagyon alaposan végezte a munkáját.
Végül kivezettem a kastély túlsó oldalán, majd körbe mutattam.
- Ez pedig itt a gyakorlópálya. A katonák itt szokták fejleszteni és összemérni a képességeiket. Az a nagyobb terület a harci edzésekre van, ezek a táblák pedig az íjászok számára vannak felállítva.
- Hmm. – a herceg megállt egy pillanatra. – Hercegnő, mit szólna egy versenyhez?
- Mégis mi okom lenne versenyezni magával? – kérdeztem mosolyogva.
A herceg odalépett az egyik nyilakkal teli táblához és kihúzott egyet.
- Nem kell hozzá különösebb ok. Csak a szórakozás kedvéért. – kacsintott rám. – De ha ragaszkodik hozzá, hogy tétje legyen…
- Nem ragaszkodom-
- Egy kérés! – vágott a szavamba a herceg, feltartva az egyik ujját. – A győztesnek lehet egy kérése a vesztes felé. Mit gondol?
Összeszűkültek a szemeim. Mégis mit akar ez tőlem?
Ugyanakkor a herceg nincs tisztában a képességeimmel. A büszkesége nem engedné neki, hogy igazi győzelemnek hívja, ha csak nem ad valamilyen előnyt. És ami azt illeti, lenne mit kérdeznem tőle.
Miért pont a 18. születésnapomon jött ide Seamon király? Korábban miért nem jött soha? Mi okozta a 8 évvel ezelőtti pusztítást, ami mindkét birodalom számára hatalmas veszteségeket okozott? A népeink… valóban békében élnek?
- Jól hangzik. – feleltem a hercegnek.
- Remek! A versenyszám lehetne tőrdobás. A cél a pontosság, így a fizikai erőből eredő különbség nem fog számítani. Ahogy láttam a hercegnőnél van egy pár ilyen eszköz. Gondolom használni is tudja őket.
Észrevette a tőröket. Lehet, hogy a helytartóknak is feltűnt?
- Az ötlet tetszik. – feleltem, figyelmen kívül hagyva a feltételezését. – De mégis hogyan lehetne esélye egy hozzám hasonló hercegnőnek egy harcban jártas herceggel szemben? – kérdeztem ártatlanul.
- Tehát a gyakorlásunk közötti különbség a gond. – a herceg elgondolkodott. Az imént megszerzett nyilat hanyagul forgatta az ujjai között. – Ez esetben küzdjenek meg a testőreink! Wane! – kiáltott, majd időt sem hagyva nekem, felém fordult. – A magáé is itt van a közelben, nem igaz?
Már tiltakozni akartam, amikor a herceg testőre előtűnt a semmiből.
- Mester? – a férfi tiszteletteljesen letérdelt a herceg elé.
- Naida hercegnő, ő itt a legfőbb bizalmasom és testőröm, Wane.
Wane felállt, majd elém sétált és mélyen meghajolt. A fiatal férfi annyi idős lehetett, mint a herceg. Sötétbarna haja volt és bőrből készült páncélt viselt.
- Hercegnő.
- Örülök, hogy megismerhetlek. – mondtam, és már fordultam is a herceg felé, hogy kifejezzem a tiltakozásom, amikor Vi is megjelent.
Mintha csak a semmiből tűnt volna fel, Vi mellém lépett, és utánozva Wane mozdulatait, letérdelt.
- Hercegnő, engedje meg, hogy harcoljak magáért.
Összeszorítottam a fogam. Hát persze, hogy hallotta a beszélgetésünket. Vi tegnap megsérült, így alapvetően hátrányból indulunk. De erről nem beszélhetek a hercegnek, az apám világosan megmondta, hogy semmilyen gyengeséget ne mutassak feléjük. Ha most más ötletet javaslok, azzal nem csak a korábbi szavaimnak fogok ellent mondani, de Vi testőri büszkeségét is megsértem.
- Hercegnő? – nézett rám a herceg.
Nem volt más választásom.
- Alaris herceg, bemutatom Vi-t, a személyi testőrömet. Ahogy Önök is halhatták, a testőröm elfogadta a kihívást.
- Nagyszerű. – mosolyodott el a herceg.
- Azt hiszem a kihívott félnek lehetősége van meghatározni a versenyszámot. – mondta Wane vigyorogva. – Mondj bármit, katona. A győzelem az enyém lesz.
- Kardvívás. – mondta Vi, rá se nézve a herceg testőrére. – Győzni fogok, hercegnő.
Úgy legyen.
A két testőr elindult a térre, ahol a viadalokat szoktuk rendezni. Mi is elindultunk a herceggel, amikor egyszer csak megtorpantam.
- Alaris herceg! Lenne egy javaslatom.
A herceg megfordult és rám nézett.
- Hallgatom.
- Egyikünkre sem vetne jó fényt, ha valamelyik testőr súlyosan megsérülne a harc során. Azt javaslom a testőrök vívjanak fakardokkal, hogy minimalizáljuk a sérüléseket.
Alaris felvonta a szemöldökét, majd bólintott.
- Nincs ellenvetésem.
Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt. Ha mást nem, legalább ennyit tehetek Vi-ért.
Miután a testőrök felszerelkeztek a raktárból kihozott fakardokkal, elhelyezkedtek egymással szemben a kijelölt helyen. A herceggel a küzdőtér szélére álltunk.
- Van bármi más mondandója mielőtt elkezdődne a verseny, hercegnő? – kérdezte Alaris.
Hangjából kihallottam a gúnyos élt, amivel az előbbi javaslatomra utal. Szinte hallottam a kimondatlan kérdést, ami a levegőben volt.
Csak nem félted a testőrödet?
Összeszorítottam a fogam, de a mosolyom most is a helyén volt.
- Nincs mit mondanom. – feleltem, mire a herceg felemelte a kezét.
- Kezdhetitek! – kiáltotta.
Wane sebesen nekirontott Vi-nek, és a téren felcsendült a fakardok kellemetlen koppanása. Vi nem hagyta, hogy korlátozzák a mozgását, azonnal kitért és ő is hihetetlen sebességgel kezdte el forgatni a kardot. Újabb csapások zendültek fel, és a két testőr úgy körözött egymás körül mintha csak táncolnának.
- A sérülése ellenére igencsak jól mozog. – szólalt meg nyugodt hangon a herceg.
Felé kaptam a fejem, a mosolyom egy pillanatra ráfagyott az arcomra.
Tudta?!
A herceg is felém fordult, ezért gyorsan rendeztem az arcvonásaimat. Különös módon a tekintetében nem láttam rosszindulatot. A szemében ugyanaz a kíváncsiság tükröződött, amivel az egész körbevezetés során figyelt.
Visszafordultam a testőrök felé. Vi már lihegett, és a sebesült karjának mozgása láthatóan lelassult. Wane viszont egy cseppet sem lassított, sőt, mintha eddig csak bemelegített volna, és most kezdene belejönni. Újabb erős csapásokat mért az ellenfelére. Csodálkoztam Vi hogy képes ezeket kivédeni azzal a vágással a karján. Büszkeség töltött el. Vi nem hagyta magát, a lábai ügyességét használva újra és újra elkerülte az erős csapásokat, és kivárta a pillanatot, amikor lesújthat. Wane láthatóan erősebb volt nála, de mozgékonyság szempontjából Vi-nél volt az előny. Ökölbe szorult a kezem az izgatottságtól. Ezt még akár meg is nyerhetjük!
Aztán újabb koppanás hallatszott, és Vi kardja a levegőbe repült. Wane kihasználta a testőröm pillanatnyi zavarodottságát, majd mögé került és a fakardot a torkához szorította.
- Azt hiszem megvan a nyertesünk. – fordult felém a herceg mosolyogva.
- Valóban. – feleltem összeszorított fogakkal. – Szép küzdelem volt.
- T-Te nő vagy?! – kiáltott fel Wane, majd jó pár lépést hátrált Vi-től.
Vi megigazította a ruháját, majd odament az elejtett kardjához és felvette a földről.
- Nem számít. A harcot elveszítettem. – mondta a testőröm, és elindult felém. – Nagyon sajnálom, hercegnő. Elfogadok bármilyen büntetést.
- Jól harcoltál, Vi. – mosolyogtam rá, aztán észrevettem a kézfején végig folyó vörös cseppeket.
Biztos felszakadt a sebe. Azonnal el kell vinnem a gyógyítókhoz.
- Nos, Alaris herceg. Én állom a szavam. Hallgatom a kérését.
Akármit is akar a herceg, állok elébe. Én voltam az, aki elfogadta ezt a versenyt, vállalnom kell érte a felelősséget. Szóval bármi is legyen az, gyorsan túl fogok esni rajta.
A herceg felém fordult, és kinyújtotta a kezét. Arcán győzelemittas mosoly virított.
- Naida hercegnő. Megtisztelne, ha én lehetnék a kísérője a ma esti bálon.
Pislogtam és a kinyújtott kezére néztem.
- Tessék?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése