Angyal

Mindhalálig

Egy fényes villanás, majd hirtelen égő fájdalmat éreztem a vállamban. Odakaptam a fejem. Csúnyán megsérült. Egyik kezemmel átfogva vérző vállamat, elugrottam egy újabb támadás elől.

Az előttem álló lány gonosz vigyorral folytatta a támadást. Még ő egyre jobban beleélte magát, úgy én egyre jobban fáradtam. Nem ez volt az első találat, amit bekaptam.

Az alattam elterülő homoktengerre vetettem magam, ahogy elszáguldott felettem egy tűzcsóva. A lány elmosolyodott.

-          Talán ideje lenne visszatámadni. Nem, angyalka? – vigyorgott gúnyosan.

Összehúztam a szemöldökömet, és sérült szárnyaimra pillantottam. Ez a második alkalom, hogy megjelentek. És én nem tudtam róluk semmit. Az egyetlen, ami megtanultam az utóbbi napokban, az a repülés. De a sérüléseim, és az alvatlanság miatt most erre is képtelen voltam. Csak álltam tehetetlenül, és az előttem álló lányra meredtem.

Mégis, miért támadott rám? Miért támadnak meg mostanában ezek az abnormális emberek? És a francba is, hogy kerülnek szárnyak a hátamra?!

Pár napja még normális voltam. Most meg agyalhatok azon, hogy mikor halok meg. A következő pillanatban egy újabb tűzgolyó száguldott el mellettem csupán néhány centire a fejemtől. Nem volt időm a helyzetemen rágódni. El kell tűnnöm innen, vagy megöl.

-          Angyalka, angyalka. – nevetett a piros ruhás lány. – Ez így unalmas lesz, nem gondolod? Gyerünk, támaaadj már. – nyafogott.

Ha tudnék, már rég megtettem volna. A múltkor is csak szerencsém volt. A lány előrenyújtotta a kezeit, miután bonyolult mozdulatokat végzett velünk, ezzel konkrét tűzesőt bocsátva rám. A kezeimmel védtem az arcomat. A tűz nem ért el. Csodálkozva néztem fel rá.

-          Ha csak védekezni tudsz, nem érdekelsz. Pusztulj! – mondta a lány unottan, majd maga fölé emelte a kezeit.

Hatalmas szél keletkezett.

 Azonban végiggondolni sem volt időm. Ugyanis a következő támadása telibe talált. Mozdulni sem tudtam, nemhogy időben kitérni előle. Olyan hirtelen jött, hogy látni is alig láttam. A forgószél elkapott. Elkapott, és a homoktenger mélyére akart elásni. A széllökések lefele sodortak. Ezt tisztán éreztem. Azonban nem láttam semmit. Többé már nem. A testem tehetetlen kőkén zuhant a mélybe.

A francba, mozdulj már! Nem halhatok meg itt! Nem halhatok meg egy hülye sivatagban! Ez nem normális, ez nem normális ez tutira nem az! Még nem tudtam meg semmit sem magamról! Sem a lányról, sem a képességeiről. Túl kell élnem… Mozdulj már!

Zuhanok. Sötét van.

Segítség…