A kaszás

Előzetes

Körülöttem csuklyás férfiak álltak. Mind némán kísért minket egy bizonyos hely felé, melyről csak suttogva beszéltek egymást között. A csapat gyerek, akik között álltam, rémült kifejezéssel követte a felnőtteket. A tekintetük annyira más volt, mint ami a tükörből szokott vissza nézni rám. Én nem féltem. Mégis, valahogy mind éreztük, hogy helyes, amit tenni készülünk, ugyanakkor nem tudtuk pontosan, hogy mire is vállalkozunk. A felnőttek igen kevés információt közöltek a ránk váró feladattal kapcsolatban.

Fényes, kivilágított folyosókon mentünk keresztül, míg egy bársonnyal bevont ajtóhoz érkeztünk.

- Egyesével – szólt halkan, mégis erőteljesen az egyik férfi, azzal finoman bekísérte a mellettem álló gyereket az ajtón.

Odabentről semmi sem hallatszott. Hosszú ideig csak álltunk, és némán vártuk, hogy mi fog történni. Végül az ajtó megmozdult, és a beküldött fiú lépett ki rajta, kezében egy élesnek tűnő, hosszú dologgal.

- Szép munka – sétált oda hozzá az egyik felnőtt, majd elvezette a hosszú folyosón.

A körülöttem álló gyerekek erre láthatóan felbátorodtak. Egészen hátulról tört utat magának egy lány, majd az ajtóhoz sétált. A felnőttek nem ellenkeztek. A lány bement, és ezúttal nem kellett túl sokáig várni, hogy újra kinyíljon az ajtó. A lelkes kislány valami láncot tartott a kezében, melyekre csillogó szemekkel nézett, mintha kincset kapott volna. Őt is megdicsérték, majd elvezették közülünk.

Harmadiknak már többen jelentkeztek, akik közül végül egy fiút vezettek az ajtó felé. Az izgatott srác boldog mosollyal lépett be az ajtón. Ám mikor az ajtó újra kinyílt, egy csuklyás felnőtt lépett ki rajta a fiú helyett. Tekintetét a fiút bevezető felnőttre emelte, majd megrázta a fejét. Erre a gyerekek megszeppenve hátrálni kezdtek, a férfi pedig új jelentkező után kutatott. Most senki sem lépett előre. A férfi végül mellettem állt meg, hosszú ujjait lágyan a vállamra tette.

Én következtem.

Éreztem, ahogy a szívverésem felgyorsult, mikor az ajtóhoz vezettek. Végül vettem egy mély levegőt, és nekifeszültem a nehéz, bársonnyal borított akadálynak, mely akár a halálomba is vezethetett.

A terem, amibe érkeztem, egy kör alakú, tágas tér volt. A padlón megannyi nyom, mely harcról és küzdelemről árulkodott. A falakat aranyszínűre festették, és mindenhol különböző fegyverek sorakoztak. Megigézve fordultam körbe, hogy szemügyre vegyem mindegyiket, és megpillantottam egy ajtót, ami jóval kisebb volt, mint az, amin bejöttem. Az ajtó különböző láncokkal és lakatokkal volt lezárva. Mellette pedig az a felnőtt állt csuklyában, aki az imént bejött fiú helyett jött ki. A kisfiút sehol sem láttam.

Végül megálltam középen, és csak vártam. Semmi nem mozdult, és a felnőtt se jött oda hozzám instrukciókat adni. Csak állt mozdulatlanul, mintha várna valamire. Aztán remegni kezdett a föld, és valami hangos dörrenéssel rázta meg a termet. Ismét körbefordultam, miközben visszafogtam a lélegzetem, majd a tekintetem a leláncolt ajtón állapodott meg, mintha onnan jött volna a hang. Ezúttal az ajtó látványosan megremegett az őt ért csapástól. Majd megint.

Valami ki akart jönni onnan. A csuklyás felnőtt mintha meglepődött volna, hátrált pár lépést. A dörgés nem akart abbamaradni. Újra és újra megremegtette a termet, amitől porfelhő szállt fel a levegőbe. Végül a férfi egy kulcscsomót húzott elő a csuklya ujjából, és az ajtóhoz emelte. Mintha remegett volna a keze.

Az egyik lakat hangos puffanással esett a padlóra, én pedig egészen a bársony ajtóig hátráltam. A leláncolt ajtót ostromló valami folytatta hadjáratát, és a rengeteg lánc ellenére hirtelen kicsapódott, hátralökve a felnőttet, aki épp időben mozdult, hogy ne sodorja el az ajtóról leszóródó rengeteg lánc.

Sötétség tátongott az ajtó mögötti helységben. Aztán valami bántó csikorgással indult el a terem közepe felé, mintha valami fémeset húznának a padlón. Egészen a bársony ajtóig jött, ahol álltam, mintha valami láthatatlan erő húzta volna. Végül felemelkedett, és lebegve állt meg előttem.

Egy kasza volt az. Hosszú nyelébe minták voltak vésve, pengéje pedig hosszan és kecsesen hajlott, íves görbületbe. Gyönyörű volt. Hirtelen késztetést éreztem rá, hogy a kezembe vegyem. Lassan, óvatosan nyúltam felé, félve attól, hogy ismét magától mozdulna, de nem történt semmi. Végül körbefontam az ujjaimmal. Bizsergés futott végig az egész testemen, és megigézve néztem végig a pengén. Még soha nem volt fegyver a kezemben, mégis, valahogy nagyon ismerős volt az érzés, ami a hatalmába kerített. Ösztönösen megfordítottam és suhintottam vele egyet. Szél söpört végig a levegőben, fekete köd gomolygott a suhintás irányába, és a szemközti falról záporozva hullottak alá az odarögzített fegyverek. Jóleső érzés kúszott fel a gerincemen.

Tudtam, hogy mostantól gyökeresen megváltozik az életem.