Hakai 3.

3. fejezet

A felszólításra nemcsak a kapuőrök mozdultak. Szinte a semmiből léptek elő és jelent meg a helytartók mellett is az általuk hozott őrség, és persze a király mellett is jó pár őr tűnt fel. A királyi udvar testőrkapitánya pedig a kapuőröket felügyelte. Az őrök száma egyértelműen utalt a birodalom felé irányuló bizalmatlanságra. Mintha az elmúlt húsz év békéje, és diplomáciai kapcsolata nem is létezett volna.

A hatalmas kapu hangos dörgéssel mozdult meg. Mindenki feszült figyelemmel várt a túloldalt megjelenő hintóra.

-       - Naida. – szólt halkan a király. – Vi veled van?

-        - Mint mindig, atyám. – feleltem.

Bár látszólag sehol sem volt a szóban forgó testőr, én tudtam, hogy a közelben van, és figyel. A sebe ugyan lelassította a mozdulatait, de ez nem volt elég ahhoz, hogy gátolja a feladata elvégzésében.

Apám előrelépett én pedig mellé álltam. Körülöttünk szintén felsorakoztak a helytartók és a hozzájuk tartozó őrség. A kapu kinyílt, és egy aranyszínű hintó jelent meg, lovasokkal körülvéve. A lovakon ülő katonákat tetőtől talpig páncél borította, oldalakon pedig ott lógott a kard. Mintha csak háborúba jöttek volna. Azonban mind a hintó, mind a katonák megálltak a kapuban. Aztán a hintó ajtaja kinyílt, és Seamon király jelent meg, fiával az oldalán. Apámmal együtt elindultunk feléjük. Ahogy közelebb értünk, jobban is szemügyre vettem az érkezőket. Seamon király termetes férfi volt, arcán szürke szakállt hordott, melyben már megjelentek az őszülés jelei. Hátrasimított, fekete haja illett a vonásaihoz, és a mosolya ellenére a tekintete éles maradt. Díszes ruhát viselt, ami a többi katona páncéljáéhoz hasonlóan arany és fehér színekben pompázott, de nem volt indokolatlanul túldíszítve. A mellette megjelenő férfi, aki feltehetőleg a fia, Alaris herceg volt, az apjáéhoz illő díszes ruhát viselt. A fiatal férfinak rövid, koromfekete haja volt, és szimpatikus tekintete. Magassága majdnem megegyezett a királyéval. Oldalukon mindkettőjüknek ott lógott a kardja, melyet meg sem próbáltak eltakarni. A herceg nem mosolygott, magabiztosan nézett maga elé. Szeme közöttünk, és a nemesek között szikázott, mintha megpróbálta volna felmérni a hatalmi viszonyokat.

Mikor közelebb értek hozzánk, csupán maroknyi testőr állt mellettük. A katonák várakozóan a kapuban maradtak, a hintó közelébe. Testőrkapitányunk, Dean szintén visszatért, és megállt apám oldalán.

-       - Jó újra látni, Aeneas király. – köszöntette Seamon király apámat egy széles mosollyal, melyet apám nem viszonzott.

-        - Seamon király. Bemutatom a lányomat, Naida hercegnőt.

-       - Megtisztel, hogy eljött a születésnapomra, Seamon király. Örülök, hogy megismerhetem. – hajtottam enyhén fejet a király előtt.

-      - Maga igazán gyönyörű, Naida hercegnő. Enyém a megtiszteltetés. – mondta, majd fia vállára tette a kezét, aki pár évvel idősebbnek tűnt nálam. – Ő pedig itt az én fiam, Alaris herceg.

-       - Aeneas király, Naida hercegnő. Örvendek. – mondta, majd meghajolt előttünk.

Ezután a helytartók is egyesével bemutatkoztak a királynak, aki minden név után csak bólintott. Alaris viszont jobban érdekelték a nemesek, ő mindenkivel váltott még pár szót a bemutatkozásuk után. Egy idő után a mosoly is megjelent az arcán. A kormányzók hűvös érdeklődéssel figyelték a királyt és a fiát. Mindkét fél óvatos maradt a másikkal.

-     - Igazán szép kastélyt építtettél, Aeneas. – szólalt meg kis idő múlva Seamon király. –  A fiam alig várja, hogy körbe nézhessen. Nekünk pedig lenne mit megbeszélnünk.

-   - Valóban. – felelt apám. – Naida, megtennéd, hogy körbe vezeted a kastélyban Alaris herceget? Nekem van némi megbeszélnivalóm Seamon királlyal. Elvégre régen találkoztunk.

-      - Természetesen, apám. – bólintottam, és a herceg felé fordultam. – Alaris herceg, kérem kövessen.

A herceg vetett egy pillantást a két királyra, majd mellém lépett.

-      - Csak Ön után, hercegnő.

Rámosolyogtam a hercegre, majd elindultam a kastély felé. Furdalt a kíváncsiság miről beszélhet a két király, hiszen legalább 18 éve nem találkoztak egymással. És miért pont most? Miről kell beszélniük? De hátra hagytam a kíváncsiságom és beléptem a kastélyba. Apám utasítása egyértelmű volt: hagyjatok magunkra. Ezért így tettem.