Ha a menny nem is fogad vissza 14.

14. fejezet

A nap hátralevő részét az ágyamban töltöttem. Bár a fájdalom elmúlt, a testem kimerültnek és nehéznek éreztem. Este viszont úgy gondoltam, vissza kell menjek az irodába. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy emberek tűnnek el. Volt egy olyan érzésem, hogy ez nem Ren műve. Én is része voltam annak a csapatnak, akik azért felelősek, hogy a démonok által kivégzett emberek utáni nyomokat eltüntessék, de egyetlen olyan feladatot sem kaptam, ami olyan eltűnt emberekre vonatkozott volna, akik idevalósiak. Bár elképzelhető, hogy Ren direkt nem nekem adta ezeket az aktákat, ennek nem láttam értelmét.

Ha pedig igazam van, akkor egy másik démonról van szó. Egy rivális. Ráadásul David is bekerült a képbe. A nyomozó hamar rá fog jönni, hogy Ren vezeti ennek a városnak a démonait. És akkor támadást indít. Bennem pedig nem voltak kétségek afelől, hogy kinek az oldalára állok.

Muszáj beszélnem Rennel. És meg kell védenem őt. De mindenekelőtt Braddel kell találkoznom. Rá kell jönnöm, hogy a mostani előfordulhat-e újra, ha találkozom az angyallal. Mert azt nem engedhetem meg.

Így hát mihelyt leszállt a nap, elindultam a cég felé. Biztos voltam benne, hogy Bradet még ilyenkor is benn fogom találni. Tulajdonképpen Bradnek van saját lakása? Mert eddig inkább úgy nézett ki, mintha a labor nem csak a munkahelye lenne, hanem az élettere is. Sosem találkoztam még vele az épületen kívül.

Félúton voltam Ren cége felé, amikor megéreztem azt a félreismerhetetlen angyali jelenlétet. A magasból emelkedett alá, és mögöttem ért földet. Esélyem sem volt elmenekülni, anélkül, hogy magamra ne vonnám a figyelmét.

- Üdv, Amy. – köszönt azon a jellegzetes mély hangján.

Szinte éreztem, ahogy körbevon a jelenléte és megnyugtat. Beszivárgott a pórusaimba, és hirtelen minden aggodalmam elmúlt. Csodálatos melegség öntötte el a szívemet. Tudtam, hogy távol kell tőle maradnom, de már nem emlékeztem miért. Megfordultam, és szélesen rámosolyogtam.

- Szia, David.

- Megtudhatom hová tartasz? Késő van már egy sétához.

A fejemben megszólaló vészcsengők kizökkentettek. A francba, Amy! Ő az ellenség. Ellenség.

- A legtöbb eltűnés este történt, igaz, nyomozó? Körbe akartam nézni, hogy minden ember visszatért-e már a körzetébe. – mondtam nyugodt hangon, miközben eltávolodtam tőle. – Engedelmével, folytatnám is az utamat.

- Állj meg. – David elkapta a kezem, és gyengéden visszafordított maga felé.

Az érintése ugyanolyan kellemes volt, mint a múltkor. Azonban, most nem vesztettem el a fejem, tudtam, milyen következményekkel jár, ha sokáig maradok a közelében.

Óvatosan elhúztam a kezem, és kérdőn néztem rá. Nem vallott egy angyalra, hogy nyomós ok nélkül akadályozza egy másik angyal munkáját. A nyomozó tekintete megkeményedett.

- Ahogy gondoltam. Te nem vagy városvédő.

Tágra nyílt a szemem. Hogyan?

- Mikor először találkoztunk, azt hittem azért ilyen gyenge az angyali jelenléted, mert az erőd is az, mint minden normális városvédőnek. – folytatta. – Viszont most, amikor megfogtam a kezed, éreztem, milyen erős vagy. Korábbi érintkezéseink során is gyanakodtam, de most már biztos vagyok benne. – összeszorult a gyomrom. – Nem, téged nem ideiglenes városvédőnek küldtek ki… hanem, hogy megöld a démonokat, akik a megnövekedett aktivitásért felelősek. Nincs igazam?

Egy pillanatra leblokkoltam, majd lassan behunytam a szemem, ahogy beleilleszkedtem az új szerepbe.

- Nyomozó, biztos vagyok benne, hogy magának nem ezt a rejtélyt kell megoldania. – válaszoltam nyugodt hangon.

- Valóban. – mondta, majd ismét megragadta a kezem. – De ennek a rejtélynek talán köze van ahhoz, amit keresek.

Ezúttal nem tudtam ellenállni az érintésének. Túlságosan kellemes volt, túlságosan megnyugtató. A démonok okozta fájdalom elmúlt, ahogy erős jelenléte beleolvadt az enyémbe, és én valahol a tudatom mélyén tudtam, hogy ez nem jó. Nem jó…? De hát ő angyal… A démonok azok, akik gonoszak, ők azok, akiket el kell kerüljek, akik veszélyt jelentenek rám…

David közelebb lépett és a másik kezével lágyan az arcomhoz ért. Élesen beszívtam a levegőt a rám törő érzések hatására, és lehunytam a szemem.

Végre… hazaértem.

- Elnézést! Nem akarom megzavarni a meghitt pillanatot, de én a maguk helyében nem egy démon lakta környéken engedném le a védelmem. – jött Brad a szokásos mosolyával.

- Az alacsonyrendű démonok jól teszik, hogy távol maradnak tőlem. A kérdés az, hogy te miért mutatkozol meg előttem. – David szinte lazán válaszolt, miközben úgy helyezkedett, hogy közém, és a démon közé állhasson. Az angyal egyáltalán nem lepődött meg Brad felbukkanásán.

Alacsonyrendű? De hát Brad az egyik legerősebb démon akit ismerek, akkor miért…

És ekkor vettem észre. Brad kitűnően álcázta az erejét. Jelenleg tényleg csupán egy gyenge démonnak tűnt.

- Oh, én csak figyelmeztetni akartalak. – válaszolt Brad gúnyos hangsúllyal. – Nehogy a végén valami meglepetés érjen. – Kacsintott, majd elment az angyal mellett, kabátjával súrolva az övét.

David összehúzott szemmel nézett utána.

 - Vigyázz vele. – mondta még mindig Brad után nézve. – Nem harcos, de van egy olyan érzésem, hogy több van ebben a démonban, mint amennyit mutat.

Elismerően néztem rá, majd engedelmesen bólintottam. Végül is egy képzett harcos, fel kellett tűnjön neki. Aztán én is Brad után fordultam. Egy ideig biztosan nem beszélhetek vele. De addig is… Értettem az üzenetet, Ren. Minél több információt kell kiszednem az ellenségből.