Ha a menny nem is fogad vissza 16.

16. fejezet

Leszállt az est, és én megkörnyékeztem a démoni főépületet. Azzal a tervvel, hogy betörjek.

Miután nem sikerült értelmes ellenérvet találnom arra, hogy ne kelljen elvégeznem ezt a kellemetlen akciót, David rávett, hogy még ma este hajtsam végre, mivel mihamarabb szüksége volt minden fellelhető információra. Nem láttam értelmét a további ellenkezésnek, hiszen amennyire a démonoknak alig volt információjuk az angyalokról, úgy az angyalok is igen keveset tudtak róluk. Ezért is volt természetes a nyomozó őszinte lelkesedése, miután meghallotta, hogy betörtem egy befolyásos démon irodájába. Azonban igazán örültem neki, hogy ebben hallgatott rám, és megengedte, hogy egyedül jöjjek.

Felkapaszkodtam egy épület mellett álló magas fára. Pontosan tudtam melyik Ren irodájának ablaka, így az volt a tervem, hogy bemászok rajta, úgy, hogy lehetőleg minél kevesebb angyali energiát használjak, amit az éjszakai őrség megérezhet. Csak remélni mertem, hogy maga Ren már nem tartózkodik az épületben.

Elrugaszkodtam a fáról és egy másodpercre megjelenítettem a szárnyaimat, hogy elég lendületet kapjak, és megragadhassam az ablakpárkányt. A terv bevált, és sikeresen felhúztam magam, majd leültem a hideg üveggel szemben. Óvatosan benéztem, és szerencsére nem láttam bent senkit. Az ajtó pedig zárva volt. Rátettem a kezem az ablak zárhoz közeli részére és minimális angyali energiát felhasználva igyekeztem megolvasztani az üveget. Nem sokkal később már keletkezett is egy akkora rés, amin átnyúlva sikerült feloldanom a belső zárat, és óvatosan beugrottam a szobába. Visszazártam magam mögött az ablakot, habár a rajta lévő lyukkal nem tudtam mit kezdeni. Ez az árulkodó jel ott fog maradni, és Brad biztosan megérzi majd rajta a jelenlétem.

Kívülről léptek hangzottak, ezért gyorsan a szekrény mellé lopakodtam, de csak néhány őr mehetett el az ajtó mellett, mivel senki sem lépett be az irodába. Az irodába, amit betöltött Ren jelenléte. Csak nemrég hagyhatta itt a helyiséget, annyira erős volt a nyoma. Egy pillanatra elmosolyodtam, mert bár a hiányát nem enyhítette, a gondolat, hogy majdnem összefutottunk kellemes volt a szívemnek. Aztán összeszorult a gyomrom, amikor belegondoltam, hogy épp lopni készülök tőle.

Ekkor egy ismerős jelenlétet éreztem meg a közelben.

Nem hiszem el! David mégis követett.

Biztosan azért jött, mert aggódott miattam. Igyekeznem kellett, mielőtt valamelyik démon észreveszi és harcba keveredik vele. Ha egy mód van rá, szerettem volna elkerülni minden konfliktust a harcos angyallal.

Aztán megfagyott a vér az ereimben, amikor az ajtó kinyílt, és maga Ren lépett be rajta.

Ez nem történhet meg. Hogyhogy nem vettem észre a jelenlétét hamarabb?

De a választ már tudtam is. Hiszen az egész irodában érezni a jelenlétét. Így nehéz kikövetkeztetni, hogy valóban a közelben van-e, vagy csak nemrég ment el. Ostoba hibát vétettem.

Ren becsukta maga mögött az ajtót, majd anélkül, hogy felkapcsolta volna a villanyt, a szekrény mellé lépett, ahol rejtőztem. Azonban, mielőtt bármit is mondhatott volna, megelőztem.

- Hozzám ne merj érni, démon. – mondtam keményen, összehúzott szemekkel.

David a közelben volt, és még nem engedhettem meg magamnak, hogy lebukjam. Tudtam, hogy Ren bízott bennem, és csak reméltem, hogy átlát majd a színjátékon.

A démon gúnyosan elmosolyodott, nekem pedig gyorsabban kezdett verni a szívem.

- Lám, lám. Már azon tűnődtem ki lehetett olyan ostoba, hogy betörjön az irodámba, de azt kell mondjam, meg sem lep, hogy téged találtalak itt.

Hogyan? Rennek nem tűnt volna fel, hogy ez színjáték? Csak nem hiszi, hogy tényleg elárultam?

- A legutóbbi után igazán többre számítottam tőled. – folytatta, és én teljesen összezavarodtam. – Ugye te sem hiszed, hogy ezt épségben megúszod?

Ren démoni jelenléte felerősödött, ahogy a teste felkészült a harcra, és nekem fogalmam sem volt, mit kéne tennem. Mondjam el neki az igazat, és fedjem fel magam David előtt? Vagy harcoljak vele, hogy fenntartsam az álcám, és később magyarázzak el mindent? Egyáltalán fog még nekem hinni később?

Nem volt időm gondolkodni, ezért ösztönösen cselekedtem; Ren erős démoni jelenlétére előtörtek a szárnyaim és beragyogták a szobát. Ez egy pillanatra elvonta a démon figyelmét, amit én azonnal kihasználtam. Egy gyenge fénygömböt létrehozva áthajítottam szerelmemet az irodán, és a lehető leggyorsabban az ablakhoz futottam, hogy kirepüljek rajta, de a démon hamar összeszedte magát, és megragadta a karomat, mielőtt még felálltam volna a párkányra. Lerántott és szemközti falhoz vágott. A szárnyaim segítségével valamennyire sikerült tompítanom a becsapódást, de Ren már ismét előttem volt. Árnyékából indák nyúltak ki, amik a csuklómra csavarodtak és szorosan a falhoz szögeztek. Fogalmam sem volt róla, hogy ilyet is tud. Kezével erősen megragadta a nyakam. Alig kaptam levegőt.

- Meglepett? Fogalmad sincs milyen titkokat rejtek még. – suttogta ahogy közel hajolt az arcomhoz.

Az indák erősen rácsavarodtak a karjaimra, a torkom égett és a tüdőm levegőért kiáltott, én mégsem féltem. A szívem csak úgy dübörgött a bordáim között ahogy a heves küzdelem és életben maradás felpezsdítette a vérem.

- Ne szállj el úgy magadtól. – préseltem ki a szavakat. – Ez még csak a kezdet.

Hirtelen ötlettől vezérelve az ujjaim végén létrehozott kis fénygömböket Ren indáinak mintájára formáltam, amit rácsavartam a bokájára és kirántottam alóla. A démon a földre esett, és abban a pillanatban, hogy a szorítása lekerült a nyakamról, letéptem magam a falhoz láncolt indákról. Újabb fénygömböket hoztam létre és az iroda különböző irányaiba szórtam szét őket, miközben az ablakhoz futottam. Ren már talpon volt, hogy ismét visszahúzzon, de akkor a gömbök robbanása felrázta a helyet, én pedig kiestem az ablakon. Mielőtt a levegőben meg tudtam volna fordulni, hogy szárnyra kaphassak, David erős karjai közt találtam magam, aki egy pillanatot sem késlelkedett. Másodpercek alatt megfordult velem, és elhagytuk a környéket, mielőtt a démonoknak feltűnt volna a jelenlétünk.

Pontosabban David jelenléte. Hiszen az enyém már ott maradt a lerombolt irodában, lehetséges bizonyítékul szolgálva az árulásomra.

- Jól vagy, Amy? – kérdezte az angyal, amikor a kezembe temettem az arcomat.

- Nem sikerült megszereznem a dokumentumokat. – suttogtam.

- Ne aggódj emiatt. Őszintén… sajnálom, ami történt. Nem sejtettem, hogy az az erős démon a közelben lesz, és mégis ma este küldtelek oda. Az én hibám, hogy majdnem ott is maradtál.

Felnéztem a nyomozó arcára és mély aggódást láttam a szemeiben. Nem tudtam, mit mondhatnék. David leszállt velem egy elhagyatott parkba, megállt előttem majd összeráncolta a szemöldökét és szorosan magához ölelt.

- Ma láttam mire vagy képes, és… tudom, hogy harcos vagy, mégis nehezemre esett megállni, hogy közbe ne lépjek, amikor éreztem, hogy megtámadtak. Ha a démonok megtudják, hogy együtt dolgozunk, és utánam jönnek, az a küldetésem bukását jelenti, ezért nem avatkozhattam bele a harcotokba… nagyon sajnálom. Nem szabadott volna hagynom, hogy megsérülj.

Meglepetten hallgattam a vallomását, miközben lassan felemeltem a karjaimat, hogy viszonozzam az ölelést. Ha David közbelépett volna, azzal egész biztosan megnehezítem Ren dolgát, így örültem, hogy nem próbált meg megvédeni, de kétségbeesett hangja hallatára összeszorult a szívem.

- Semmi bajom. – simogattam megnyugtatóan a hátát. – Csak pár karcolást szereztem.

A nyomozó elengedett, de látszott rajta, hogy nem szívesen teszi. Rámosolyogtam, hogy érzékeltessem, tényleg rendben vagyok, mire végigsimított a karomon.

Az angyalok mindig ilyenek voltak? Emlékszem a sok aggódásra és a fájdalomra, amit még városvédőként éreztem, amikor egy démon legyilkolta a munkatársaimat, de már nem tudtam elképzelni, hogy valaha hasonlóan erős érzelmeim legyenek az emberek iránt. Természetesen nem tetszett a gondolat, hogy kioltsam az életüket, de már nem okozott hatalmas szenvedést a fájdalmuk.

David elengedett, de még nem akart elbúcsúzni.

- Ma este nyugodtabban aludnék, ha az én lakásomban pihennél meg. A démonok már ismerik a jelenléted, és nem tarthat nekik sok időbe, hogy eljussanak a panelházhoz, amiben laksz. Így, hogy ilyen erősen ott maradt a kisugárzásod, a panelban lakó gyenge démonok jelenléte már nem fogja tudni teljesen elnyomni.

- Köszönöm, de jobbnak látom, ha kiveszek egy új szobát valami hotelben. Az ön erős jelenlétével a lakása hamar felkeltheti a démonok érdeklődését, ha csak egy kicsit is megérzik benne az enyém.

A nyomozó sóhajtott.

- Igazad van. Nem örülök neki, de úgy tűnik biztonságosabb, ha egy időre magadra hagylak. Én kevésbé tudom elrejteni a jelenlétem, és nem kockáztathatjuk meg, hogy emiatt bukj le.

- Sajnálom, hogy nem tudtam segíteni, David.

- Nem a te hibád. – az angyal felemelte a kezét, hogy kézfejével végig simíthasson az arcomon. –  Pár nap múlva meglátogatlak, addig rejtőzz el. Vigyázz magadra, Amy.

- Úgy lesz. – bólintottam, és elindultam, hogy keressek egy közeli hotelt.