Hakai 5.

 5. fejezet

Kopogás hallatszott az ajtómon. Már elkészültem a kiegészítők és egyebek magamra aggatásával, ezért egy nagy sóhaj keretén belül felálltam a tükröm elől és kinyitottam. Tudtam jól, hogy Vi sérülése elég komoly ahhoz, hogy az este folyamán nem számíthatok a szolgálatára. Elgondolkodtam, vajon apám kit küld majd helyette a védelmemre.

Meglepetésemre Alaris herceget találtam az ajtóban.

-         - Indulhatunk, hercegnő? – kérdezte felém nyújtva a karját.

Körbe néztem, de senki mást nem láttam az ajtóm mellett.

-         - Még nem érkezett meg a testőröm. – feleltem a hercegnek.

-    - Azt hittem ma este én leszek a kísérője. Vagy talán úgy gondolja én nem tudnám garantálni a biztonságát?

-          - Ha az információim helyesek, a testőre Önnek is eljön a bálba.

-          - Ez igaz. – a herceg elmosolyodott, majd leengedte a kezét.

Ekkor egy hosszú szakállas, elegáns ruhát viselő férfi fordult be a sarkon. Mikor meglátott engem, sietős léptekkel indult el felém.

-          - Naida hercegnő!

-          - Yarden tanácsos.

A tanácsos apám bizalmasainak egyike volt, és régóta szolgálta már a családunkat. Hosszú haját, mely ugyanolyan szürke volt, mint a szakálla, hátul összekötve hordta. Magas homloka és határozott tekintete volt. Szemeit rám szegezte, majd mind felém, mind a mellettem álló herceg felé enyhén fejet hajtott.

-          - A bál már elkezdődött. Kérem jöjjön és csatlakozzon a többiekhez.

-          - De tanácsos, a testőröm még nem érkezett meg.

-        - A testőre? Nem tudok róla, hogy az apja kirendelt volna testőrt maga mellé az estére. A bálteremben rengeteg őr tartózkodik, ahogy a kastély többi részén is. Nem kell aggódnia a biztonsága miatt. Most pedig kérem, kövessen. Nem illik megváratni a vendégeket. – mondta, majd ismét meghajolt előttem, aztán már el is indult a bálterem felé.

Alaris felhúzta a szemöldökét és kérdőn nézett rám. Aztán újra kinyújtotta felém a karját. A tanácsos eltűnő alakja után néztem, majd a hercegre. Végül elmosolyodtam majd belekaroltam.

-          - Induljunk.

Miközben a bálterem felé tartottunk, elgondolkodtam rajta, hogy vajon apám tényleg ennyire megbízott-e az egész kastély védelmében, hogy nem tartotta szükségesnek külön testőrt kirendelni. Mióta Vi a testőröm lett, sosem voltam még olyan rendezvényen, amire nem kísért volna el. Ez furcsa érzéssel töltött el. Egyszerre éreztem magam szabadnak és magányosnak.

A herceg megszorította a kezem.

-        - Minden rendben, hercegnő?

Felnéztem rá. A mosolyom semmit sem változott. Akárcsak egy álarc, úgy terült szét az arcomon.

-        - Természetesen.

A herceg kissé összehúzta a szemöldökét, mintha valami olyat látott volna, ami nem volt kedvére. Majd az arcvonásai kisimultak, és ismét előre fordult.

-         - Akkor rendben.

Nemsokára elértünk a bálteremhez. Yarden tanácsos a felső ajtóhoz vezetett minket. A tanácsosnak igaza volt. Még engem is meglepett mennyivel több őr tartózkodott most a terem környékén. Nemcsak az idevezető folyosókon járőröztek folyamatosan, de a bálterem minden ajtajában legalább két őr állt. Mikor megláttak engem, tisztelettudóan meghajoltak.

-    - Szólok a királynak, hogy megérkeztek. – mondta Yarden. – Várjanak itt egy kis ideig. Nemsokára bejelentik Önöket. Bent találkozunk. – azzal kinyitotta a kétszárnyú ajtót, és bement.

Kisvártatva az ajtó ismét kinyílt, és a szemünk elé tárult a fény áztatta, gyönyörűen feldíszített bálterem. Az emeletről, ahol álltunk, egy széles lépcsősor vezetett a tágas térségbe, ahol a rengeteg, előkelő ruhába öltözött vendég várakozott. Mindenhol gyertyák és mécsesek világítottak, a falakat selyemmel vonták be, és a terem széleibe hatalmas vázákban lévő virágcsokrok díszelegtek. Az egész helyiség ezüst és kék színekben pompázott. Akár egy jégkastély, amit csak a vöröses színű virágok bontottak meg.

Egy pillanatra annyira belefeledkeztem a látványba, hogy Alaris herceg szinte magával húzott, mikor tett egy lépést előre. Aztán megállt a lépcső tetején, és várakozón nézett a lépcső mellett álló, sötét ruhájú férfira.

-      - Birodalmunk királyának büszkesége, Naida hercegnő, és kísérője, a Rai Birodalom királyának egyetlen fia, Alaris herceg! – harsogta a bemondófiú.

Alaris megindult mellettem, és ezúttal nem maradtam le. A tömeg tapsolni kezdett, amint megláttak minket a lépcső tetején. Karöltve sétáltunk végig a széles lépcsőn, mosolyogva a tömegre, amely éltetett minket. A délután folyamán, mikor említettem apámnak, hogy Alaris lesz a kísérőm a bálon, először kissé megdermedt. Aztán felém fordulva csak annyit mondott: Érezzétek jól magatokat.

Elgondolkodtam, vajon mit értett ez alatt. Azt jól tudtam, hogy apám tart a Rai birodalom katonai erejétől, azonban nem értettem, miért jelentenének ránk veszélyt. A két birodalom között régóta béke honol. Mégis úgy tűnt, mintha apám folyamatosan a legrosszabbra készülne.

-      - Most pedig Naida hercegnő és kísérője, keringővel fogják megkezdeni a bált! – folytatta a lépcső mellett álló férfi.

Ekkor a herceggel már leértünk a lépcsőről, és megálltunk a bálterem közepén.

-         - Remélem tud táncolni. – súgtam Alaris felé.

-          - Elvégre herceg vagyok. – felelte a herceg szintén suttogva.

A tömeg elhallgatott, mi pedig szembe fordultunk egymással. A herceg egyik kezét a derekamra helyezte, másikat pedig várakozón a levegőbe emelte. Bal kezemet a herceg vállára helyeztem, a jobbat pedig várakozó tenyerébe csúsztattam. Aztán felnéztem rá. A herceg mosolygott. De ez a mosoly korántsem volt olyan, mint a korábbiak. Mintha csak felvette volna a hercegi maszkot a nép előtt, a mosolya most éppoly mű volt, a szemei pedig szinte üvegesek. Pillantása a mögöttem lévő tömegre irányult. Hamar rájöttem, hogy ezt az arckifejezését kicsit sem találtam kellemesnek.

A teremben lévő zenészek ekkor munkához láttak, és a helyiséget egyszerre bezengte a kellemes muzsika. Alaris táncolni kezdett, és a mozdulatai szinte magukkal ragadtak. Ekkor elfordította a tekintetét a tömegről, és rám nézett. Arcáról úgy olvadt le a mosoly, mintha csak letörölték volna, szemébe pedig visszatért a kíváncsi csillogás. A mosolyom önkéntelen is szélesebb lett, mire a herceg felhúzta a szemöldökét.

-         - Mi olyan vicces?

-         - Örülök, hogy tényleg tud táncolni. – mondtam, majd levettem a tekintetem az arcáról.

A körülöttünk lévő emberek csodálattal figyelték a táncunkat.

-        - Nagyon sok képességem van még, amiről nem tud. – mondta Alaris.

-         - Most kérkedik? – kérdeztem.

A herceg kuncogott.

-         - Talán. – felelte, mire ismét a szemébe kellett néznem.

Alaris arcára visszatért az a magabiztos, kissé gúnyos mosoly, amit már kezdtem megszokni.

-        - Ez sokkal jobban illik Önhöz. – mondtam.

-        - Micsoda?

-          Ez az arckifejezés. Az korábbi mosolya szörnyen erőltetettnek tűnt.

A herceg tekintete áthatóbb lett. Magasba emelte a karját és forgatni kezdett. A közönség elmosódott a szemeim előtt. Jó pár teljes kört tettem meg, mire a herceg elengedett. Mikor igyekeztem újra megtalálni az egyensúlyomat, a herceg egy pillanatra a karjaiba zárt. Ajkait a fülemhez érintette, majd olyan halkan szólalt meg, hogy csak én halljam.

-      - Önnek is sokkal jobban állna, ha kimutatná a valódi érzéseit. – súgta, majd elengedett, és folytattuk a tánclépések sorozatát.

-         - Miből gondolja, hogy nem mutatom ki az érzéseim?

-         - A hírneve elérte a Rai Birodalmat is. Naida, a Fagyos Mosoly hercegnője.

A következő lépést majdnem elvétettem, amikor eszembe jutott, hogy tegnap este ugyanezt mondta nekem a tolvaj, aki megsebesítette Vi-t. Szerencsére a hercegnek nem tűnt fel, és sikerült hamar rendeznem a mozdulataimat. A tánc folytatódott, és lassan a tömegből is egyre többen csatlakoztak hozzánk.

-      - Most, hogy találkozott velem, mit gondol, igazak a pletykák? – kérdeztem. – Tényleg olyan fagyos lenne a mosolyom?

A herceg féloldalas mosolyra húzta a száját, majd látványosan körbenézett a teremben.

-         - Illik Önhöz ez az színösszeállítás. Ezüst és kék. Hűvös színek, mintha csak Önt jellemeznék.

-          - Maga igazán őszinte. – feleltem, de nem vettem fel a sértést. A mosolyom mit sem változott.

Alaris volt az első ember, aki ennyire nyíltam a szemembe mondta, mennyire nem tetszik neki az arckifejezésem. A legtöbb nemes egyszerűen elfogadta volna, mint kedves szándék, amit feléjük mutatok, de a herceget egyértelműen zavarta.

-         - Tudja, el is fordulhat. – folytattam, lehetséges alternatívát kínálva, mire a herceg megrázta a fejét.

-    - Azt hiszem félreértett. Ha elfordulok, azzal nem leszek előrébb. Én arra vagyok kíváncsi, ami a mosolya mögött van.

A szemébe néztem, és csak most tűnt fel, milyen világosbarna, szinte arany színű szemei voltak. Tökéletes ellentéte annak a kék szempárnak, ami a tükörből nézett vissza rám.

A zene abbamaradt, mi pedig megálltunk. A körülöttünk lévő táncoló párok szintén így tettek, majd felénk fordulva tapsolni kezdtek. Ekkor apám jelent meg a bálterem egyik oldalán, és lassú léptekkel elindult felénk. Ezúttal felvette ezüstszínű koronáját, és a hosszú palástot is, ami sokkal ékesebb volt, mint az alatta lévő nemesi ruha. Nem mondott semmit, mégis csupán a jelenlétével elhallgattatta a tömeget. A király magasztos megjelenése vonzotta az emberek tekintetét, akik azonnal utat is nyitottak neki. Mikor elért hozzánk, kedvesen elmosolyodott. Csak számomra tűnt fel a kifejezésében megbúvó idegesség.

-    - Lányom, ideje fogadnod a vendégeket és az ajándékaikat. – apám felém nyújtotta a karját. – Alaris herceg, remélem a továbbiakban is jól fogja magát érezni a bálon.

A herceg enyhén fejet hajtott, én pedig belekaroltam az apámba.

-    - Köszönöm, Aeneas király. Naida hercegnő, megtisztelő volt a partnerének lenni a bált megnyitó tánc során. – búcsúzott.

Válaszképpen bólintottam, majd apám vezetésével elindultam a királyi családnak helyet adó emelvény felé. Jöjjön, aminek jönnie kell.