Ugrás a fő tartalomra

A kaszás 2.



2. fejezet
A templomba visszaérve levettem a csuklyát a fejemről, és mélyen beszívtam az ismerős illatú, állott levegőt. A kaszám nyele melegen felizzott.
Egy barna köpenyt viselő férfi jött oda hozzám.
- Szép munka, lányom. Értesítettük a rendőrséget, hamarosan meg fogják találni a fiút. Mára nincs több feladatod, elmehetsz.
- Értettem, Arnold atya.
Tiszteletteljesen bólintottam a pap felé, majd elindultam a lépcsőhöz, és biccentettem a velem szembejövő kaszásoknak. Későre járt, a legtöbbjüket most kezdték el mozgósítani. Felmentem a kőlépcsőn, és megálltam az egyszerű faajtó előtt, ami a szobámat rejtette. A folyosón álldogált néhány kaszás, páran pedig a szomszéd szoba előtt beszélgettek. Mikor melléjük értem, udvariasan köszöntöttek.
- Üdv itthon, Nihil Naomi kaszás.
Bólintottam, és a kilincsre tettem a kezem.
- Naomi! Csak most értél vissza? Mekkora szívás, engem pont most hívtak el.
A szőke lány, aki odafutott hozzám, Hanna volt. Régóta ismertem. Ő volt az egyetlen, aki ilyen barátságosan mert beszélni velem. Persze ő mindenkivel ilyen volt, így ez nem meglepő.
- Jó munkát, Hanna.
- Köszi, Naomi! Aludj jól! – integetett, aztán elfutott.
A szobámba érve leültem az ágyam melletti szőnyegre, és magam elé helyeztem a kaszám. Pár percig csak élveztem a csendet, aztán lágyan végigsimítottam a pengén, majd felálltam és bementem a fürdőszobába lezuhanyozni.
Mikor kijöttem, hirtelen egy jéghideg érzés futott át rajtam, majd megéreztem a dühöt, ami a kaszámból áradt. Ismerős figyelmeztetés volt ez, amit már megannyiszor éreztem kicsi korom óta.
Az ajtóra villant a tekintetem, és nem sokkal később meg is hallottam a bátortalan kopogást.
Odamentem, és kitártam a gyenge faajtót. Egy fiatal kaszás állt mögötte, aki látszólag kényelmetlenül feszengett.
- Elnézést, hogy ilyenkor zavarlak, Nihil Naomi kaszás. Arnold atya küldött, hogy hozzak fel neked némi élelmet. Kihagytad a vacsorát.
- Köszönöm. – elvettem a tálcát, és már be is csuktam az ajtót.
A hideg érzés abban a pillanatban eltűnt. Letettem a tálcát az asztalra, majd bebújtam az ágyamba és lehunytam a szemem.
A szokásos harangozásra ébredtem. Pillantásom a tegnap esti érintetlen ételre villant. Felálltam az ágyamból és egyesével kiürítettem a WC-be a tálak tartalmát. Összekészültem, és a tálcával a kezemben kiléptem a folyosóra. Ahol rögtön Arnold atyával találtam szemben magam.
- Jó reggelt, Arnold atya.
- Jó reggelt Nihil Naomi kaszás. Látom tegnap este mégis sikerült enned valamennyit. Ennek örülök, nem engedhetjük meg, hogy legyengülj.
Bólintottam.
- Engedelmével, lemegyek reggelizni.
- Jó étvágyat lányom.
Mögöttem a többi szobából is elkezdtek kijönni a kaszások, ezért elindultam az étkező felé. Kaszám, mely most is a vállamat nyomta, nyugodtan pihent. Arnold atya különleges figyelmére egyáltalán nem reagált, nem tartotta veszélynek, nem úgy, mint a tegnap esti kaszást, akinek a jelenlétére rögtön reagált. Békésen simítottam végig a nyelét, miközben megkaptam a fejadagomat az ügyeletes szakácstól. Az étkezőben még alig voltak páran, ha minden jól megy, még Hannát is elkerülhetem.
A reggeli most is ízetlen volt, mint mindig, ennek ellenére nem tartott sokáig, hogy elfogyasszam. Nem maradhattam sokáig a többi kaszás jelenlétében. Elsőként értem a hatalmas aulába, ahol mindenki meg szokta kapni az aznapi kártyáit.
- Selson atya.
- Nihil Naomi kaszás, korán jöttél.
- Megvannak a kártyáim?
Az atya összehúzta a szemeit. Kezében megannyi ugyanolyannak tűnő kártyát tartott. Ezeket rendezgette.
- Tudod jól, hogy megvannak – az atya szinte lecsapta elém a számomra kijelölt kártyák halmazát. – Most menj.
- Értettem.
Felvettem a kártyákat, és már ki is léptem a teremből. Selson atya éles szavai különös módon megnyugtattak. Arnold atya szokatlan érdeklődése az étkezéseim iránt meglepő volt, viszont ezek szerint egyedi is. Tehát az egyház még nem kifogásolja a viselkedésem.
Ránéztem az első kártyára, és már éreztem is, ahogy felvillan az első vörös fénysugár a megcímzett ajtón. A név ezúttal: Brenna Koal. Kapucnim a fejemre hajtottam, kaszámat kényelmesen a vállamra helyeztem, és mielőtt még mással is találkoztam volna, kiléptem a templom ajtaján.
Indulhat a lélek vadászat.
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Érző komornyikom 2.

Érző komornyikom 2.rész -            - Komolyan?! – akadt ki Abby, amikor elmondtam neki, hogy a szüleim még egy nappal eltolták a hazaérkezésüket. – Én a helyükben már rég leléptem volna, és hazasietnék a lányomhoz. Hogy hagyhatnak egyedül ilyen sokáig? -            - Ugyan, hiszen én mondtam nekik, hogy menjenek csak. – feleltem, miközben azon gondolkoztam, hogy, vajon nekem is ki kellett volna akadnom a telefonba, amikor anyámtól meghallottam. Aztán arra jutottam, hogy jól döntöttem, amiért nem akadtam ki neki. -            - Az is felelőtlen döntés volt. – folytatta a kioktatást Abby. – Nem kellett volna hagynod. Így tényleg magányos leszel. -            - Nyugi, tényleg nem vagyok magányos. Hiszen te is itt vagy nekem. Meg a te Korey-ed is. Nem igaz? – vigyorogtam. Ha...
Megjegyzés küldése
További információk

A kaszás 1.

1.fejezet Lassan lépkedtem a célom felé. Nem kellett sietnem, tudtam, hogy akkor fogok odaérni, amikor szükséges. Kaszám kényelmesen nyomta a vállamat. Hosszú köpenyem a földet söpörte, a fejemen lévő csuklya segített kizárni a külvilágot. Habár sosem teljesen. - Egy kaszás! - Istenem, felénk jön! - Ne nézz rá! Megátkoz! A fülemben visszhangot vertek a saját lépteim. Körülöttem emberek jelentek meg majd tűntek el. Félelemmel néztek rám és a sötét kaszámra, igyekeztek minél távolabb maradni. Még a velem szembejövő autók is visszafordultak. Tudták mit jelent, ha egy hozzám hasonlót látnak. De most nem értük jöttem, hanem egy ház felé tartottam. Egy háza felé, melynek ajtaja vöröslött a délutáni szürkületben. Bár ezt csak mi láttunk. A kaszások. Megálltam az ajtó előtt. Gyönyörű volt. Ehhez a csodálatos színhez sosem fogok hozzászokni. Csak úgy vonzotta a tekintetemet. A kilincsre tettem a kezem, és egy mozdulattal kinyitottam. Beléptem, és rögtön megláttam a szoba sa...
Megjegyzés küldése
További információk

Hakai 9.

 9. fejezet Aznap este Vi nem jött el a szobámba. Úgy gondoltam, ez egy jó dolog, hiszen Vi-nek most sok pihenésre volt szüksége, és ismerve a gyógyítóinkat tudtam jól, hogy nem fogják elengedni. Ennek ellenére valahogy mégis magányos voltam. Nem tudtam aludni. Bámultam a mennyezetet a sötét szobában és a hercegre gondoltam. Alaris hangja csalódott volt, amikor észrevette, hogy nem sérültem meg. Ebben biztos voltam. Csak nem értettem az okát. Mi haszna lett volna belőle, ha megsérülök? Ráadásul mindenképpen látni akarta a sebemet. Vajon mire számított? Mire volt kíváncsi? És ami a legfontosabb, vajon tényleg megrendezett volna egy támadást, csak hogy ezt kiderítse? Az oldalamra fordultam, és a beszűrődő holdfényben magam elé tartottam a kezem. A bőröm fehérebb volt, mint a legtöbb emberé, mivel apámnak köszönhetően többet tartózkodtam a vár falaim belül, mint a napfényen. Valahol azt olvastam, hogy ez a legtöbb hercegnővel így van, hiszen a király jobban védi őket, mint a fiáva...
Megjegyzés küldése
További információk