Ugrás a fő tartalomra

Ha a menny nem is fogad vissza 13.



13. fejezet
Ismerős érzés kerített hatalmába, mikor megéreztem magam alatt a kényelmetlen fém asztalt, ami Brad laborjában volt. Ugyanitt keltem fel, és ugyanilyen pocsék állapotban, mint amikor Brad első kísérletezgetései alkalmával adott Ren véréből.
Vagyis majdnem. Most sokkal rosszabbul voltam.
Oldalra hajoltam, mikor rám tört a köhögésroham.
- Amy! Jól vagy? – Brad hangja.
A világ forgott velem, ezért visszafeküdtem a fémre. Nem tudtam megszólalni, nem tudtam válaszolni, csak őrülten ziháltam.
- Még mindig lehetetlenül magas lázad van. Bírd ki egy kicsit, mindjárt jobb lesz.
A világ ismét elsötétült. Minden forró volt, és sötét. Fogalmam sem volt mennyi idő telhetett el, mire sikerült ismét magamhoz térnem. Ezúttal nem a fémen feküdtem. A saját lakásomban voltam. Fényévekkel jobban éreztem magam. A démonok okozta gyenge fájdalom visszatért, de semmivel sem okozott nagyobb fájdalmat, mint azelőtt, hogy találkoztam volna az angyallal. Ez a felismerés megnyugtatott.
Ekkor vettem észre, hogy valaki fogja a kezem. És egy szék volt az ágyam mellé húzva.
- Ren! – a hangom gyenge volt, de tiszta.
- Csak nyugodtan, Brad szerint még egy ideig feküdnöd kell. Hogy érzed magad?
Aggódik értem?
- Már jól vagyok. Ren… a kezed…
- Oh ez? Az egyensúly miatt kell, ne törődj vele.
- Milyen egyensúly? Mi történt velem? – kérdeztem, mert úgy tűnt a testem után végre az agyam is hajlandó visszatérni a normális működéséhez.
- Az az angyal történt – sóhajtott Ren. – Emlékszel, amikor Brad adott neked a véremből, nem sokkal azután, hogy idejöttél?
Bólintottam. Erősen élt bennem az emlék.
- Az nem csak egy fegyver – folytatta. – Brad ezzel csökkentette is a fájdalmadat, amit a démonok miatt érzel. A későbbi kísérletek során szintén kaptál valamennyit, így fokozatosan beállt a szervezetedben egy egyensúly. Nos, az alapvető angyali kisugárzásod amúgy is gyenge volt, ezért tehettük ezt meg. Viszont annak a semmirekellő angyalnak a felbukkanása mindent elrontott.
- Te tudsz Davidről?- kérdeztem meglepetten.
Ren szája gúnyos mosolyra húzódott.
- Szóval csak úgy letegezed. Szép. Mit csináltatok, amikor meglátogatott, hm? Brad szerint, ahhoz, hogy ennyire felborítsa az egyensúlyt benned, mindenképp érintkeznetek kellett – Ren közelebb hajolt. – Milyen információkat adtál ki neki?
- Én nem..! – kezdtem, majd lesütöttem a szemem. Az angyallal való viselkedésem még mindig annyira érthetetlen volt, hogy zavarba jöttem tőle. – A jelenléte… annyira vonzott. Annyira… kellemes volt a közelében lenni. – Eddig ilyen sohasem fordult elő velem. –  Én mégis… hazudtam neki.
Ren egy ideig várt, hátha folytatom a beszámolót, de mikor látta rajtam, hogy mást nem fogok mondani, elengedte a kezem.
- Helyes – mondta és már el is indult az ajtó felé.
- Ren! – a gondolatra, hogy magamra hagy, összeszorult a gyomrom.
- Amy, neked hűségesnek kell maradnod – mondta nekem háttal állva. – Hozzám. Csak is hozzám – azzal kiment a lakásomból.
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Érző komornyikom 2.

Érző komornyikom 2.rész -            - Komolyan?! – akadt ki Abby, amikor elmondtam neki, hogy a szüleim még egy nappal eltolták a hazaérkezésüket. – Én a helyükben már rég leléptem volna, és hazasietnék a lányomhoz. Hogy hagyhatnak egyedül ilyen sokáig? -            - Ugyan, hiszen én mondtam nekik, hogy menjenek csak. – feleltem, miközben azon gondolkoztam, hogy, vajon nekem is ki kellett volna akadnom a telefonba, amikor anyámtól meghallottam. Aztán arra jutottam, hogy jól döntöttem, amiért nem akadtam ki neki. -            - Az is felelőtlen döntés volt. – folytatta a kioktatást Abby. – Nem kellett volna hagynod. Így tényleg magányos leszel. -            - Nyugi, tényleg nem vagyok magányos. Hiszen te is itt vagy nekem. Meg a te Korey-ed is. Nem igaz? – vigyorogtam. Ha...
Megjegyzés küldése
További információk

A kaszás 1.

1.fejezet Lassan lépkedtem a célom felé. Nem kellett sietnem, tudtam, hogy akkor fogok odaérni, amikor szükséges. Kaszám kényelmesen nyomta a vállamat. Hosszú köpenyem a földet söpörte, a fejemen lévő csuklya segített kizárni a külvilágot. Habár sosem teljesen. - Egy kaszás! - Istenem, felénk jön! - Ne nézz rá! Megátkoz! A fülemben visszhangot vertek a saját lépteim. Körülöttem emberek jelentek meg majd tűntek el. Félelemmel néztek rám és a sötét kaszámra, igyekeztek minél távolabb maradni. Még a velem szembejövő autók is visszafordultak. Tudták mit jelent, ha egy hozzám hasonlót látnak. De most nem értük jöttem, hanem egy ház felé tartottam. Egy háza felé, melynek ajtaja vöröslött a délutáni szürkületben. Bár ezt csak mi láttunk. A kaszások. Megálltam az ajtó előtt. Gyönyörű volt. Ehhez a csodálatos színhez sosem fogok hozzászokni. Csak úgy vonzotta a tekintetemet. A kilincsre tettem a kezem, és egy mozdulattal kinyitottam. Beléptem, és rögtön megláttam a szoba sa...
Megjegyzés küldése
További információk

Hakai 9.

 9. fejezet Aznap este Vi nem jött el a szobámba. Úgy gondoltam, ez egy jó dolog, hiszen Vi-nek most sok pihenésre volt szüksége, és ismerve a gyógyítóinkat tudtam jól, hogy nem fogják elengedni. Ennek ellenére valahogy mégis magányos voltam. Nem tudtam aludni. Bámultam a mennyezetet a sötét szobában és a hercegre gondoltam. Alaris hangja csalódott volt, amikor észrevette, hogy nem sérültem meg. Ebben biztos voltam. Csak nem értettem az okát. Mi haszna lett volna belőle, ha megsérülök? Ráadásul mindenképpen látni akarta a sebemet. Vajon mire számított? Mire volt kíváncsi? És ami a legfontosabb, vajon tényleg megrendezett volna egy támadást, csak hogy ezt kiderítse? Az oldalamra fordultam, és a beszűrődő holdfényben magam elé tartottam a kezem. A bőröm fehérebb volt, mint a legtöbb emberé, mivel apámnak köszönhetően többet tartózkodtam a vár falaim belül, mint a napfényen. Valahol azt olvastam, hogy ez a legtöbb hercegnővel így van, hiszen a király jobban védi őket, mint a fiáva...
Megjegyzés küldése
További információk