5. fejezet
Amine hamarosan megkapta a
kártyáit és magabiztosan megindult az első lélek felé, akit be kellett
gyűjtenie. Az én kártyáimat Selson atya magához vette, hogy átirányítsa őket
egy másik kaszáshoz, így én Aminével tarthattam. Megkaptam egyértelmű
feladatként, hogy tanítsam meg az új kaszásnak a feladatait, holott erre
egyértelműen nem volt szüksége. Mégis, ahogy ígértem megtartottam a titkát, így
fenn kellett tartanunk a látszatot, hogy én irányítom a cselekedeteit, és
mutatom neki az utat.
Miközben tartottunk az első lélek
felé, újra és újra eszembe jutott Amine indoka, hogy miért ölte meg magát a
kaszámmal. Különösnek tartottam, hogy semmilyen veszélyt nem éreztem akkoriban
a kaszám felől, mintha az tudatosan beleegyezett volna, reagálva a férfi
öngyilkos szándékára. Ez azt jelenti, hogy a kaszám érezte a potenciális
lehetőséget, hogy Amine olyan kaszássá válik majd, aki megtartja az emlékeit.
De vajon miért akarna bárki kaszás lenni?
- Ne feledjétek, ti mind bűnösök vagytok!
Az atyák által elismételt
tanítás, mint egy billog, úgy lebegett a fejem fölött. A kaszások bűnösök,
olyanok, akiknek életük végéig sértett, gyűlölettel és megbánással teli
lelkeket kell átküldeniük a túloldalra, hogy megnyugodhassanak. Olyanok, akik
ezekért a lelkekért adott esetben az életüket kockáztatják, és akik miatt senki
sem lesz szomorú, ha meghalnak. Bűnös életüknek az emlékétől viszont megkímélik
őket, így boldog tudatlanságban végezhetik feladataikat amíg csak tudják. Ezek
a kaszások, illetve azok, akik kaszássá váltak. Ugyanakkor vannak mások, akik
pusztán a születésükkel követték el azt a hatalmas bűnt, ami miatt kaszásként
kell leélniük az életüket. Én is közülük való vagyok.
- Látod, tudtam én. Nem mi vagyunk a bűnösök.
Ez az emlék viszont sehova sem
illett. Nekem soha nem mondtak semmi hasonlót, mégis, abban a pillanatban mikor
Amine elkezdett kételkedni az atyák igazában, tisztán hallottam a női hangot, aki
ellenkezik mindennel, amire valaha tanítottak. És ez nem hagyott nyugodni.
Amine benyitott az ajtón, ami
ezúttal csak neki fénylett vörösen, és gyakorlott szemmel pásztázta végig a
térséget. A kezdő kaszásoknak nem adnak nehéz feladatokat ameddig meg nem
tanulnak harcolni a fegyverükkel, így megvadult lelkekre nem kellett számítanunk.
A férfi lassú léptekkel közelítette meg a holttestet, ami ezúttal a
fürdőszobában pihent, mellette pedig zölden izzott az összekuporodott lélek.
A nő meztelen testének végtagjai
természetellenesen kicsavarodtak, feje a kád szélén feküdt, halántékáról vér
csorgott. Szemei még nyitva voltak, szája kiáltásra nyílt, de hang már nem
jöhetett ki a torkán. A mellettem álló új kaszás egy pillanatra megtorpant,
majd tisztelettudóan megkerülte a holttestet, és elállította a még mindig folyó
csapot, mielőtt az tengerré formálta volna az apró fürdőszobát. Aztán lehajolt
a nő testéhez és lecsukta annak nyitott szemeit.
- Szia. – köszönt enyhén rekedtes
hangon a léleknek.
- Baleset volt. – szipogta a nő
lelke.
- Tudom. – válaszolt Amine.
- Nem mehetek így el innen. Senki
sem láthatja meg így a testemet!
- Én senki vagyok? – kérdezte
szomorú félmosollyal a férfi.
- Te kaszás vagy.
- Így igaz.
- És most el fogsz vinni? Ha
elviszel a szüleim belehalnak majd a fájdalomba amikor megtalálnak.
- Nem fognak így látni. – mondta
Amine, amire a női lélekkel együtt én is felkaptam a fejem.
- Tényleg nem? – kérdezte
reménykedve a reszkető lélek. – Megígéred?
- Megígérem. – a kaszás kedvesen
elmosolyodott.
Ez volt az első alkalom, hogy
láttam őszintén mosolyogni.
- Rendben. Akkor veled megyek. –
a női lélek kinyújtotta a kezét Amine felé, ő pedig a nő kezébe illesztette a
kardját.
Aztán a lélek felizzott, majd
apró darabjaira hullott. Átkelt a túloldalra.
- Nem kellett volna hazudnod
neki. – szóltam a kaszáshoz.
- Nem hazudtam. – Amine felállt,
és visszacsúsztatta a kardját a tokjába. – Tényleg nem hagyom, hogy a szülei
így találjanak rá.
- Hogyan? Te is tudod, hogy nem
mozdíthatod el a testet. Az atyák egyértelműen megmondták-
- Az ő szavuk számomra semmit sem
jelent. Nem fogok a szabályaik szerint játszani. Többé már nem.
Amine elindult, hogy felvegye a
testet, de én elé álltam.
- Honnan ismerted a kaszások
szokásait mielőtt kaszássá váltál volna? – tettem fel hirtelen a régóta
foglalkoztató kérdést.
- Ehhez neked semmi közöd. –
megpróbált elmenni mellettem, de én elkaptam a karját.
- Voltál már kaszás ezelőtt,
nincs igazam?
Erre a férfi megtorpant, és tágra
nyílt szemekkel nézett rám. Az elképzelés már egy ideje beférkőzött a
gondolataim közé, mégis teljes értelmetlenségnek tűnt. Ha egy kaszás lerója a
bűneit, és meghal, akkor emberként újjászületik elfeledve minden korábbi életét
és kaszás mivoltát. Ugyanakkor, ha Amine kaszásként emlékszik az emberi
életére, akkor emberként is emlékezhetett a kaszásként letöltött éveire. Ez megmagyarázná,
miért üdvözölte régi barátként a kardját, és honnan tud mindent a kaszások
feladatairól.
- Ereszd el a karom. – szólt
halkan, de a fenyegetés ott bujkált a hangjában.
Elengedtem, de nem álltam el az
útjából.
- Akárhogy is, a testhez nem érhetsz
hozzá.
- Mert az atyák ezt tanították? –
kérdezte gúnyosan. – És mit mondtak még? Azt, hogy bűnösök vagytok? Hát hadd
áruljak el egy titkot; nem minden kaszás bűnös.
- Tévedsz. – feleltem
határozottan, és álltam a tekintetét. – Úgy néz ki, mégsem emlékszel mindenre a
kaszásokról.
- Az atyák igazán jó munkát
végeztek az agyatok átmosásával. Elkeserítő, hogy megkaptad ezt a csodálatos
ajándékot – nézett a kaszámra – a tetteidet mégsem te irányítod.
- A kaszásoknak bűnhődniük kell.
A tetteim csupán ezt a célt szolgálják.
- Akkor csak bűnhődj tovább. Én
viszont ígéretet tettem.
- Nem érhetsz a testhez. –
ismételtem meg, mire a kaszám felizzott.
Amine szemei összeszűkültek.
- Tényleg azt akarod, hogy
szegény lányt ilyen állapotban találják meg?
- A kaszások nem avatkozhatnak
bele az emberek dolgaiba.
- Nincs benned semmi együttérzés?
Te se akarnád, hogy a holttestedre kitekert végtagokkal, meztelenül találjanak
rá.
Ezen elgondolkodtam egy
pillanatra, ezt pedig Amine azonnal kihasználta. Pillanatok alatt megkerült, és
felkapta a testet a padlóról, majd átsétált vele a hálószobába, és befektette
az ágyba. Gondosan betakarta, aztán kitépett egy lapot az éjjeliszekrényen lévő
jegyzetfüzetről, és leírta a lány halálának módját és idejét rá. Mikor végzett,
megállt előttem, és a szemembe nézett.
- Lehet, hogy kaszások vagyunk, –
mondta – de az emberségünket soha sem szabad elveszítenünk.
- Csak remélni merem, hogy
valóban felkészültél a tetteid következményeire. – feleltem. – Mert az atyákhoz
el fog jutni a hír, hogy nem tartottad be a szabályaikat.
- Nem számít. Ez akkor is
megérte.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése