Ugrás a fő tartalomra

Hakai 3.5

3.5. fejezet


A két király belépett a harci megbeszéléseknek helyet adó terembe, és megálltak az asztal mellett. Egyikük sem szándékozott leülni. Egy ideig farkasszemet néztek, majd Seamon király törte meg a csendet.
-     - Milyen nosztalgikus érzés ebbe a szobába belépni. Bár sok embert gyűjtöttél magad köré, Aeneas király, ebben a teremben mégis egyes egyedül vagy. Hiszen a velem megkötött szerződést egyedül kötötted.
-        - Én betartottam a szerződés rám eső részét. Remélem Te is megtartottad a saját részed.
-    - Lassan a testtel Aeneas. A szavaid nem elegek ahhoz, hogy meggyőzzenek. Látnom kell a saját szemeimmel. – mondta Seamon király az asztalra támaszkodva.
-        - Megkérdezem még egyszer. Titokban tartottad, Seamon?
-        - Hogy a lányod egy szörnyeteg? Még a saját fiamnak sem mondtam el.
-        - Naida nem szörnyeteg! – Aeneas király az asztalra csapott.
Seamon király még csak meg sem rezdült a másik hangulatváltozásától.
-        - Mint mondtam, erről a saját szememmel kell meggyőződnöm.
-        - Mit akarsz vele tenni?
-       - Én? Én ugyan semmit. – legyintett. – Csupán megfigyelem. Hiszen ezért jöttem el idáig, nem igaz? – vigyorgott.
-        - Hát persze, te sosem mocskolnád be a kezed.
-    - Azért van amiért megéri. – kacsintott. – De ha a lányod valóban olyan emberi, amilyennek Te mondod, akkor erre nem lesz szükség.
-         - A lányom ember.
-      - Hát persze. Hadd ne kelljen emlékeztesselek arra, amit az a szörny tett az országommal, akit te a feleségednek hívtál.
-         - Ne merj így beszélni a feleségemről!
Seamon király elmosolyodott.
-       - Úgy látom még ha a birodalmaink békében is élnek, mi ketten sosem fogunk megbékélni egymással.
-       - Sosem fogok neked megbocsátani. – mondta Aeneas király, gyűlölettől eltorzult arccal.
Seamon király mosolya szomorúvá vált. Tekintetét elfordította és az ablak felé fordult.
-       - A helyedben én sem tenném.

Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Érző komornyikom 2.

Érző komornyikom 2.rész -            - Komolyan?! – akadt ki Abby, amikor elmondtam neki, hogy a szüleim még egy nappal eltolták a hazaérkezésüket. – Én a helyükben már rég leléptem volna, és hazasietnék a lányomhoz. Hogy hagyhatnak egyedül ilyen sokáig? -            - Ugyan, hiszen én mondtam nekik, hogy menjenek csak. – feleltem, miközben azon gondolkoztam, hogy, vajon nekem is ki kellett volna akadnom a telefonba, amikor anyámtól meghallottam. Aztán arra jutottam, hogy jól döntöttem, amiért nem akadtam ki neki. -            - Az is felelőtlen döntés volt. – folytatta a kioktatást Abby. – Nem kellett volna hagynod. Így tényleg magányos leszel. -            - Nyugi, tényleg nem vagyok magányos. Hiszen te is itt vagy nekem. Meg a te Korey-ed is. Nem igaz? – vigyorogtam. Ha...
Megjegyzés küldése
További információk

A kaszás 1.

1.fejezet Lassan lépkedtem a célom felé. Nem kellett sietnem, tudtam, hogy akkor fogok odaérni, amikor szükséges. Kaszám kényelmesen nyomta a vállamat. Hosszú köpenyem a földet söpörte, a fejemen lévő csuklya segített kizárni a külvilágot. Habár sosem teljesen. - Egy kaszás! - Istenem, felénk jön! - Ne nézz rá! Megátkoz! A fülemben visszhangot vertek a saját lépteim. Körülöttem emberek jelentek meg majd tűntek el. Félelemmel néztek rám és a sötét kaszámra, igyekeztek minél távolabb maradni. Még a velem szembejövő autók is visszafordultak. Tudták mit jelent, ha egy hozzám hasonlót látnak. De most nem értük jöttem, hanem egy ház felé tartottam. Egy háza felé, melynek ajtaja vöröslött a délutáni szürkületben. Bár ezt csak mi láttunk. A kaszások. Megálltam az ajtó előtt. Gyönyörű volt. Ehhez a csodálatos színhez sosem fogok hozzászokni. Csak úgy vonzotta a tekintetemet. A kilincsre tettem a kezem, és egy mozdulattal kinyitottam. Beléptem, és rögtön megláttam a szoba sa...
Megjegyzés küldése
További információk

Hakai 9.

 9. fejezet Aznap este Vi nem jött el a szobámba. Úgy gondoltam, ez egy jó dolog, hiszen Vi-nek most sok pihenésre volt szüksége, és ismerve a gyógyítóinkat tudtam jól, hogy nem fogják elengedni. Ennek ellenére valahogy mégis magányos voltam. Nem tudtam aludni. Bámultam a mennyezetet a sötét szobában és a hercegre gondoltam. Alaris hangja csalódott volt, amikor észrevette, hogy nem sérültem meg. Ebben biztos voltam. Csak nem értettem az okát. Mi haszna lett volna belőle, ha megsérülök? Ráadásul mindenképpen látni akarta a sebemet. Vajon mire számított? Mire volt kíváncsi? És ami a legfontosabb, vajon tényleg megrendezett volna egy támadást, csak hogy ezt kiderítse? Az oldalamra fordultam, és a beszűrődő holdfényben magam elé tartottam a kezem. A bőröm fehérebb volt, mint a legtöbb emberé, mivel apámnak köszönhetően többet tartózkodtam a vár falaim belül, mint a napfényen. Valahol azt olvastam, hogy ez a legtöbb hercegnővel így van, hiszen a király jobban védi őket, mint a fiáva...
Megjegyzés küldése
További információk