Hakai 8.

 8. fejezet

Jobb kezemmel a hideg kerítésbe kapaszkodtam. A hátamba éles fájdalom nyilallt ahogy a kerítést díszítő hegyes kardok a bőrömbe fúródtak. Éreztem, hogy a ruhám elszakadt, mivel a fémkardok a bőrömet karcolták. Körbe néztem, és próbáltam keresni a veszély forrását.

-          Mi értelme a jelenlétednek, ha képtelen vagy a feladatod elvégzésére?! – hallottam Alaris ingerült hangját.

Megpróbáltam fókuszálni a sötétben, és megláttam a herceg előtt térdelő Wane alakját.

-          Sajnálom, hercegem. Nem voltam elég gyors.

-          A lassúságod a vesztünket is okozhatta volna! – kiáltotta a herceg, majd elindult felém. – Hercegnő, jól van?

A herceg lába alatt ropogott valami. Lenéztem, és egy összetört üveg darabjait pillantottam meg.

-          Mi történt? – kérdeztem.

-          Egy borosüveg gurult le a tetőről. – felelte Alaris. – Elnézést kérek az iménti durva viselkedésemért, de ha nem lököm odébb, a hercegnő fejére esett volna. Jól érzi magát? Nem esett baja?

Felegyenesedtem, és a fémkardok markolásától kihűlt kezemmel a hátamhoz nyúltam. Szerencsére nem láttam vért a kezeimen.

-          Jól vagyok. Csak a ruhám szakadt fel. – közöltem a herceggel.

Alaris arckifejezése haragosan eltorzult. Díszes köpenye alá nyúlt, és egy tőrt rántott elő. A mozdulatra az én kezem is megindult az övembe rejtett tőrök felé, de ekkor a herceg a térdelő testőre felé lépett, majd rászegezte az éles fémet.

-          Még egy ilyen hibát nem nézek el neked. – mondta, és a hangja elmélyült a haragtól. – Megértetted?

-          Értettem, Alaris herceg. – felelte Wane lehajtott fejjel. – Azonnal hozok egy kendőt a hercegnő számára.

-          Nincs rá szükség. – felelte a herceg, majd eltette a tőrét, és levette magáról a Rai birodalom arany színeit tükröző díszes palástot.

Alaris egészen közel jött hozzám, talpa alatt csak úgy csörögtek a törött üvegdarabok, majd a vállamra terítette a ruhadarabot, eltakarva ezzel a hátamon felszakadt öltözékem.

-          Hercegnő, ha megengedi, visszakísérném a szobájába.

A herceg palástja furcsán meleg volt átfagyott bőrömhöz képest. Egész eddig fel sem tűnt mennyire hűvös is az éjszakai levegő, most azonban megborzongtam a meleg ruhadarabtól. Talán épp ezért nem tűnt fel az sem azonnal, hogy a herceg milyen jól kezelte a helyzetet. Túl jól. Mintha csak számított volna rá.

-          Köszönöm. – feleltem, és elfogadtam a herceg segítségét, hogy átlépjek a törött üvegdarabokon.

Miközben elindultunk vissza a bálba, a herceg még egyszer hátrafordult a testőre felé.

-          Wane, nézz körül a tetőn, próbáld meg kideríteni, honnan jött az az üveg, vagy ki fejeltette ott. – adta ki a parancsot a herceg, de én közbeszóltam.

-          Alaris herceg. A történtek nem okoztak sérülést egyikünknek sem. Úgy gondolom felesleges ilyen jelentéktelen eseményekkel zavarnunk az őröket, az uralkodókról nem is beszélve. – mondtam, majd lehalkítottam a hangom, és hozzátettem. – Bizonyára Ön sem akarja, hogy a két birodalom közötti hangulat még feszültebbé váljon.

A herceg megdermedt, majd megköszörülte a torkát.

-          Hercegnő, megértem, hogy nem akarja felfújni a történteket, de engedje meg, hogy legalább személyesen utána járjak a dolgoknak.

Wane-re pillantottam, aki még mindig az erkélyen térdelt, és a határozott arckifejezését fürkésztem. Ha én Vi-t így megszidnám, az arca megbánást, bűntudatot és kétségbeesést tükrözne. Visszafordultam a herceg felé.

-          Ahogy gondolja. – feleltem.

De ha a sejtésem igaz, a herceg kutatása úgyis hiábavaló lesz. Mivel semmilyen eredményt nem fog hozni.

Hagytam, hogy a herceg visszakísérjen a szobámba. Vállamon a herceg palástjával, kettesben hagytuk el a báltermet. Bár megállítani senki sem próbált minket, láttam, ahogy a nemesek összesúgtak a hátunk mögött. Főleg a kisasszonyok vetettek féltékeny pillantásokat a herceg irányába. Viszont sem apámat, sem Alaris apját nem láttam sehol.

Végig mentünk a kivilágított folyosón. Útközben megannyi őrjárattal találkoztunk, akik mind megálltak egy pillanatra és fejet hajtottak előttünk, mielőtt folytatták volna útjukat. Végül elértük a szobám ajtaját. A herceg palástja felé nyúltam, hogy levegyem a vállamról, de Alaris megállított.

-          Kérem, engedje meg, hogy megvizsgáljam a sérülését. – mondta a herceg.

-          Köszönöm, de nem szükséges. Nem sérültem meg. – válaszoltam.

-          Ha nem kezelik megfelelően, egy horzsolás is okozhat maradandó nyomot. Egy hercegnő testén pedig nem lehetnek sebhelyek.

Egyértelműen látszott, hogy Alaris mindenképp be akar jutni a szobámba. De vajon miért? Tényleg a jólétemért aggódna, vagy más áll a háttérben? Ha kettesben maradunk, lehetősége lesz megölnie engem, de bálon rengetegen látták, hogy kettesben távozunk, így egyértelműen ő lenne a gyanúsított. Továbbá, ha bárhogyan bántana, azzal a birodalmaink közötti békét fenyegetné, amit egyértelműen nem akar.

Elgondolkodtam. Mondhatnám neki, hogy majd meglátogatom a gyógyítókat, és ne aggódjon a sebhely miatt, de a kíváncsiságom túl erős volt. Tudni akartam miért jöttek ide.

-          Hercegnő? – nézett rám a herceg kérdő tekintettel.

Megfogtam az ajtóm oldalát, majd elhúztam a szobám elől.

-          Rendben. – feleltem. – Jöjjön be. – mondtam, majd besétáltam a szobába.

A herceg gondolkodás nélkül követett. A szoba közepén megálltam és szembefordultam vele. Várakozó pillantást vetettem rá. Alaris zavartan pislogott, tekintete a számra tévedt, majd megköszörülte a torkát.

-          Megtenné, hogy megfordul? – kérdezte.

Végig néztem a hercegen. Nem láttam nála fegyvert, de ez nem jelentette azt, hogy valóban nincs nála.

-          Nem akarom megbántani, de nem bízom magában eléggé ahhoz, hogy hátat fordítsak Önnek. – mondtam, mire a herceg összeráncolta a szemöldökét.

-          Mégis behívott a szobájába.

-          Tudni akartam, mit akar tőlem.

A herceg zavart arckifejezése eltűnt. Vonásai kisimultak, és enyhén megemelte az állát.

-          Csupán aggódtam Önért. – felelte rezzenéstelen arccal.

-          Valóban? És van Önnél fegyver? – kérdeztem.

Alaris félmosolyra húzta a száját.

-          Kérem. Ha bántani akartam volna, arra korábban is lett volna lehetőségem.

-          Van? – kérdeztem ismét.

A herceg sóhajtott, majd benyúlt az övébe, és egy apró tőrt húzott elő. Felmutatta a tőrt a kezében, majd ledobta a földre. A fegyver pontosan ugyanolyan volt, mint amit korábban a tolvaj dobott felém, és ami jelenleg is ott lapult az övemben.

-          Most már rendben vagyunk? – kérdezte. – Tényleg meg szeretném nézni a sebét.

A földön fekvő tőrre pillantottam, majd visszafordultam a herceg felé. Odébb rúgtam a ledobott fegyvert, aztán hátat fordítottam a hercegnek. Alaris közelebb lépett, kezét a vállamon lévő palástra helyezte.

-          Megengedi? – kérdezte, mire bólintottam.

-          Csinálja.

A herceg leemelte a palástot a vállamról, majd ledobta a földre. Egészen közel jött hozzám, szinte éreztem a bőrömön a testéből áradó hőt. A herceg keze megérintette a szakadt ruhámat, majd végig simítva az anyag szélein, végül hozzáért a bőrömhöz. Meleg keze szinte égette a hátamat. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire kihűltem amíg az erkélyen voltunk. Alaris végig húzta az ujjait a bőrömön, ott, ahol a korlátot díszítő kardok megkarcolták.

-          Nos? – kérdeztem, és akarom ellenére szaggatottan kezdtem venni a levegőt.

-          Nincs semmi. – suttogta a herceg.

-          Tessék?

-          A bőre… sérülésmentes. Nincs egy horzsolása sem.

Megkönnyebbülten felsóhajtottam.

-          Úgy tűnik a ruhám vastag anyaga felfogta az ütközést. – mondtam. – Látja, mondtam, hogy nem sérültem meg.

-          Valóban. – hallottam a herceg hangját a hátam mögül, ami mintha elégedetlennek tűnt volna.

Gyorsan megfordultam, és az arcát kezdtem el fürkészni. De az arckifejezése semmit sem árult el a gondolatairól. Aztán a herceg elmosolyodott.

-          Örülök, hogy nem esett baja. – mondta, majd lehajolt a földre ejtett palásjáért és a tőréért. – Sajnálom, hogy feltartottam. Biztosan fáradt.

Alaris visszarakta a tőrt az övébe, majd magára terítette a palástot.

-          Most, hogy tudom, nem sérült meg, már nyugodt szívvel hagyom magára. – folytatta. – További szép estét, Naida hercegnő. – mondta, majd elindult az ajtó felé.

-          Egy pillanat! – szóltam utána, és előkaptam az övemből a tolvaj tőrét.

A herceg már az ajtónál járt, de a hangomra megtorpant, majd lassan visszafordult. Abban a pillanatban egy tőr száguldott el a feje mellett, majd állt bele az ajtófélfába.

-          Ezt itt felejtette. – mondtam kedves mosolyt vetve a hercegre.

Alaris egy pillanatra megdermedt, majd a tőle centikre falba fúródott tőr felé nézett. Kivette a fából, és alaposan végig nézett rajta. A felismerés egyértelműen megjelent az arcán. Ismét a szemembe nézett, majd vissza a tőrre, aztán hátat fordított és szó nélkül kiment a szobámból.