Hakai 9.

 9. fejezet

Aznap este Vi nem jött el a szobámba. Úgy gondoltam, ez egy jó dolog, hiszen Vi-nek most sok pihenésre volt szüksége, és ismerve a gyógyítóinkat tudtam jól, hogy nem fogják elengedni. Ennek ellenére valahogy mégis magányos voltam. Nem tudtam aludni.

Bámultam a mennyezetet a sötét szobában és a hercegre gondoltam. Alaris hangja csalódott volt, amikor észrevette, hogy nem sérültem meg. Ebben biztos voltam. Csak nem értettem az okát. Mi haszna lett volna belőle, ha megsérülök? Ráadásul mindenképpen látni akarta a sebemet. Vajon mire számított? Mire volt kíváncsi? És ami a legfontosabb, vajon tényleg megrendezett volna egy támadást, csak hogy ezt kiderítse?

Az oldalamra fordultam, és a beszűrődő holdfényben magam elé tartottam a kezem. A bőröm fehérebb volt, mint a legtöbb emberé, mivel apámnak köszönhetően többet tartózkodtam a vár falaim belül, mint a napfényen. Valahol azt olvastam, hogy ez a legtöbb hercegnővel így van, hiszen a király jobban védi őket, mint a fiával tenné. Alaris bőrére gondoltam, és bólintottam. Az enyémmel ellentétben, az ő bőrén meglátszott a Nap érintése. Nem volt sötét, de sokkal élettel telibb, aranybarna színt vett fel. Ahogy a hercegen gondolkodtam, eszembe jutott az érintése. Mikor háttal álltam neki és ujjai végig simítottak a hátamon… Azelőtt még sosem történt velem ilyen. Néhány nemesi család már a születésemkor házassági kérelmet nyújtott be, de apám mindre nemet mondott. Azóta is voltak nemesek, akik próbálkoztak ezzel, de ennyire közel még sosem kerültem férfihoz. Alarist viszont én hívtam be a szobámba, hogy kiderítsem a tettei mögött rejlő igazságot. A döntésemet nem bántam meg, balszerencsémre azonban csak még több kérdéshez jutottam.

Felkeltem az ágyból és az ablakhoz léptem. A gondolataim túl hangosak voltak ahhoz, hogy aludni tudjak.

Tehát a tolvaj tényleg a herceg volt. Magán a tényen kevésbé lepődtem meg, mint azon, hogy észrevettem. Ha abban a pillanatban az az árnyék elkerüli a figyelmemet… Nem voltam benne biztos, hogy legközelebb is észrevenném. Ez pedig megijesztett. Ha a herceg észrevétlenül képes volt bejutni a kastélyba, amikor az egész környéket megerősített őrség védte, akkor vagy a herceg rendelkezik kivételes képességekkel, vagy a védelmünk mégsem annyira jó, mint gondoltuk.

„Mindketten tapasztalt harcosok voltak.” Jutottak eszembe Vi szavai. Igen, a herceggel volt valaki más is, aki képes lehetett bejuttatni. Egy kém talán? Nem, azt nem tartom valószínűnek.

Akárhogy is, tennem kell valamit a kastély védelmének megerősítése érdekében, anélkül, hogy értesíteném apámat a betörésről. Ha apám megtudná, az talán a két birodalom közötti béke végét jelentené. Én ezt nem akartam. A Hakai birodalomnak már így is épp elég ellensége van. Ha szerezhetnénk egy Rai birodalomhoz hasonló erős szövetségest, az sokat lendítene a haderőnkön. A keletről jövő termékek pedig fellendíthetnénk a kereskedelmünket és a gazdaságunkat. A birodalmaink látszólag jelenleg is jó kapcsolatot ápolnak, de eddig túlságosan is tartózkodók voltunk megtenni a következő lépéseket. Arról a feszültségről nem is beszélve, ami a két király között van. Nem, semmiképp sem szólhatok apámnak a betörésről.

Szükségünk van a Rai birodalomra.