A Kiválasztott 1.

A Kiválasztott
1.fejezet

Megigazítottam a rövid szoknyakosztümöt, ahogy kiszálltam a liftből, miközben a vállamon lógó fekete táskát lágyan nyomogattam, hogy megbizonyosodjak róla, mindent elhoztam, ami kell. Hátradobtam rövid hajam, majd két kopogás után benyitottam az irodába. A többiek már vártak.

A táskámat erőteljesen az asztalra helyeztem, és kivettem belőle a szükséges papírokat. Sikerült mindenki figyelmét együttesen a mondanivalómra terelnem.

- Jó napot! Rögtön a tárgyra is térnék. A nevem Kisha Vomer. Én fogom ezt a rendezvényt kézbe venni. Sokak talán újak ebben a munkában és nehezen fogják teljesíteni a követelményeimet, mégis a legjobbat kell kihozniuk magukból, bármi is legyen az ára – körbenéztem a teremben és meglepett arcokat láttam összenézni egymással. A figyelmük viszont végül visszatért hozzám, így folytattam. – Akkor kezdjük is a helyszín kiválasztásával és berendezésével. Először is szeretném kikérni a színpadi rendezők véleményét és eddigi javaslataikat…

A megbeszélés hamar véget ért, és csupán két óra alatt sikerült letárgyalnunk a szervezés első két lépését. Ez meglehetősen nagy sikernek számított, figyelembe véve, hogy a legtöbb rendezvényszervezőnek ez napokba, vagy akár hetekbe telik. Persze, ezt csak akkor számíthatjuk igazi sikernek, ha a résztvevők képesek teljesíteni mindazt, amiben megállapodtunk, az adott határidőkön belül. És én nagyon reméltem, hogy így lesz.

Összepakoltam a papírjaimat, és az ajtóhoz léptem, amikor meghallottam egy beszélgetésfoszlányt.

- …Kisha Vomer aztán nem cáfol rá a hírnevére… két óra… iszonyatos tempó…

- …a főnököm jól mondta… munkamániás…

Elfojtottam egy fáradt sóhajt, és kiléptem az ajtón. Ez volt az utolsó tervezett megbeszélésem a mai napra, és még csak délután kettő volt. Nem éreztem szükségét bejelenteni a távozásomat. Hazaindultam.

- Kisha várj! – hallottam Alice tipikus vékony hangját. – Benéztem a csoportodhoz és hallottam, hogy már a második fázis közepén jártok. Ezt nem gondolhatod komolyan! Azok között az emberek között kezdők is vannak, akik még sosem csináltak ilyet. Vegyél le a tempódból, mert nem fogják bírni.

Megálltam Alice mellett, hogy szembefordulhassak apró főnökömmel. Egy percig sem terveztem lassítani.

- Amikor felvettél beleegyeztél a követelményeimbe is, miszerint hagyod, hogy a saját szabályaim szerint alakítsam a rendezést és annak menetét. Amennyiben nem tetszenek a módszereim, akár ki is rúghatsz – tettem csípőre a kezem, teljes tudatában annak, hogy ez nem fog megtörténni. Alice-nek szüksége volt rám, ahogy rengeteg más cégnek is ugyanúgy kellettem volna. Én mégis az ő ajánlatát fogadtam el. De még ha ki is rúgna, egy percembe sem telne új munkahelyet találni az értem kapkodó cégek között.

És Alice még csak nem is tudott róla, hogy minden résztvevő adatlapját már vagy százszor átnéztem, így teljesen tisztában vagyok a képességeikkel, és korlátaikkal.

- Nagyon jól tudod, hogy nem foglak kirúgni. Csak remélem, hogy nem hajtod teljes káoszba a rendezvényt – húzta össze mogyoróbarna szemeit.

- Történt már ilyen azelőtt? – kérdeztem, miközben megfordultam és elindultam a lift felé, egyik kezemet felemelve, hogy búcsút intsek neki.

- Valamikor el kell kezdődjön! – kiáltott utánam, aztán a lift ajtaja becsukódott mögöttem

Felsóhajtottam és a kocsi kulcsom után kezdtem kutatni a mély táskában. Nem sokkal később a lift meg is érkezett a parkoló szintjére. Kiléptem és a vörös Seat Leon-omat kezdtem keresni, amikor valaki a nevemen szólított.

- Kisha Vomer? – hallatszott egy dallamos férfihang.

Megfordultam és egy magas, őszes férfival találtam szembe magam. A férfin fekete öltöny volt, mintha csak most lépett volna ki egy bálból, vagy épp egy előkelő ház komornyik posztjára akarna jelentkezni. Érdeklődve mértem végig.

- Személyesen. Miben segíthetek?

A férfi látványosan meghajolt, egyik kezét a háta mögött tartva, akár egy úriember.

- Felemelő érzés végre találkozni önnel. Ugyanis kisasszony az egyetlen, aki segíthet rajtunk. Épp ezért örömömre szolgálna, ha velem tartana – a férfi felém nyújtotta fehér kesztyűbe bújtatott kezét.

Egy ideig csak néztem a jelenetet, feltételezve, hogy valami filmforgatásra jött, de mivel senki nem jött, hogy visszavigye a helyszínre, vagy közbeszóljon, hogy rossz embernek mondja a szövegét, ezért válaszoltam.

- Igazán megható az ajánlata meg az előadásmódja is, de elegen kínálták már fel a lehetőséget, hogy náluk dolgozzak, és egy ajánlatot már el is fogadtam. Úgyhogy már egy hónapja ebben az épületben dolgozom, a Merloury cégnél, és ezen nem áll szándékomban egyhamar változtatni. Ha most megbocsájt – bólintottam majd kiszúrva a lángvörös színt, megindultam az autóm irányába.

A fekete öltönyös férfi azonban hamar utolért és az utamat állta.

- Bocsásson meg az udvariatlanságomért, de életbevágóan fontos kérdésről van szó, ezért meg kell kérjem, hogy fontolja meg a válaszát.

Mivel láttam, hogy egyhamar nem fogom tudni lerázni, ezért elővettem a „meghallgatlak-csak-hogy-azt-hidd-hogy-érdekel” taktikámat.

- Hát legyen. Milyen munkáról van szó? – ha a cég nevét elárulja, legalább elmondhatom Alice-nak, hogy szigorítsa meg az ezzel a szervezettel kötött kooperációs szabályokat. Az előttem álló személy valószínűleg napokon belül fel lesz mentve a szolgálatai alól, ha a vállalat vezetőjének fülébe jutnak majd a korlátozások.

A férfi megkönnyebbültnek látszott a kérdésem hallatán.

- Maga a kiválasztott, kisasszony. Maga az egyetlen, aki meg tudja védeni a világot a teljes összeomlástól.

A szemem tágra nyílt, végül képtelen voltam visszafogni a nevetésemet. Kitört belőlem és jó pár másodpercig várattam a férfit, amíg a számra tapasztott kezemmel végre képes voltam visszafogni a jó kedvemet.

- Tudja, sokat hallottam már ezt a kiválasztottas szöveget, amikor a különböző vállalatok meg akartak nyerni maguknak, de ebben a formában még soha – vigyorogtam rá a nevetés utóhatásaként. – „Kisha Vomer az egyetlen, aki képes összefogni ezt a társaságot, a kiválasztott! Hogy menthetnénk meg ezt a rendezvényt? Itt már csak a kiválasztott, Kisha Vomer segíthet! A vihar lecsapásakor csak Kisha Vomer, a kiválasztott volt képes használható tervet kiötleni, hogy egyik nézőnek vagy fellépőnek se essen bántódása!” – idéztem a jobbnál jobb szövegeket, amiket hallottam az életem során. Érdekes volt hallgatni, ahogy a nevemet, kombinálva a „kiválasztott” szóval valószínűtlennél valószínűtlenebb szövegkörnyezetbe rakták bele. Majdnem vicces.

Az őszes férfi tágra nyílt szemekkel nézett rám.

- Szóval ha ez minden, amit mondani akar – folytattam, lerázva magamról kitörésem utolsó hullámait is. – Akkor megköszönöm az ajánlatát, és ígérem, megfontolom. Viszlát – búcsúztam el, majd megkerülve kikapcsoltam a kocsim riasztóját a távirányítómmal. Két lelkes pityegés volt a válasz.

Már épp ki akartam nyitni a vezető felőli ajtót, miután a zárat is feloldottam, amikor meghallottam egy másik hangot a hátam mögött.

- Mit szerencsétlenkedsz már?! Még mindig nem tudtad rávenni? A fenébe is, hiszen tudod, hogy szorít az idő!

Az éles hang hallatán hátrafordultam, attól tartva, hogy hozzám beszél az illető, de mikor körülnéztem a parkolóban, senkit sem láttam az öltönyös férfin kívül, aki viszont furcsán bámulta a levegőt maga mellett. Azonban amikor épp kezdtem a képzeletem játékának elkönyvelni a hangot, kimerültségemre hivatkozva, egy fiatal fiú jelent meg az őszes férfi mellett. Pislogtam párat, hogy biztosítsam magam: ez nem csak a képzeletem játéka.

- Igazán sajnálom, Kleon, de úgy vélem nehezebb dolgunk lesz, mint azt előre sejtettük – hajtott enyhén fejet a 14 évesnek is alig kinéző fiúnak.

A srác igazán érdekes benyomást keltett. A nadrágja buggyos volt, sötétzöld, és foltokkal teli, akár egy katonai egyenruha darabja, de a hatását csökkentette a fekete póló, mely a nyakánál és ujjánál az ingek képére lett formálva. Viszont mindez eltörpült a haja mellett, melyről képtelen voltam levenni a tekintetemet. A fiú kócos fürtjei mélykék színben pompáztak, akár az óceán zavaros vize egy viharos éjszakán. A feje tetején fölfelé ágaskodó tincsek látszódtak, a homlokánál a szemébe lógtak, hátul pedig a nyakát verdesték.

Megszólalni sem tudtam.

- Mégis hogy érted ezt, Arion? – fordult az ősz felé.

- Úgy gondolom… a kiválasztottunk… még nem ébredt fel – felelte lassan az Arionnak nevezett férfi, miközben rám emelte a tekintetét.

A kék hajú srác is hasonlóan tett.

- MICSODA?! – emelte fel a hangját hitetlenkedve.