Ha a menny nem is fogad vissza 7.

Ha a menny nem is fogad vissza
7.rész

A bérházban ébredtem. Reggel hét óra volt. Bradtől nemcsak irodát kaptam, hanem ezt a kis lakást is. Itt lakott a legtöbb alacsonyrangú dolgozó, mivel csak pár utcányira volt a főépülettől.

Felültem és ellenőriztem a testem. Semmi zsibbadás, semmi fájdalom. Megjelenítettem a szárnyaimat, majd eltűntettem őket. Megismételtem párszor ezt a gyakorlatot, majd megállapítottam, hogy ez sem esik nehezemre. Úgy tűnik a démonvér teljesen eltűnt a szervezetemből.

Ren vére.

A gondolatra megborzongtam, majd megráztam a fejem. Ideje elindulni.

Még mindig a Bradtől hallott dolgokon rágódtam, amikor beléptem a főépületbe. Normál esetben igazoltatnának a portán, de azt hiszem, én kivételnek számítok. Ha az arcomat nem is jegyezték meg, a jelenlétem elárult. Ugyan már nem volt ugyanaz az angyali jelenlét, ami a legtöbbeknek van a fajtámból, de kétségkívül nem démoni. Ezt én magam is éreztem. Valami megváltozott bennem, annak ellenére, hogy alkalmanként megerősödik az angyali kisugárzásom. De sosem tűnik el belőle teljesen… az a valami. Az az érzés, ami eddig nem volt ott. A kisugárzás, ami sem nem démoni, se nem angyali. Őrjítő volt belegondolni, mivé válhatok.

Mindenesetre végigsétáltam a kör alakú központon, és Brad laborja felé vettem az irányt, legyőzve a késztetést, hogy benézzek Ren irodájába. Valószínűleg amúgy sem lenne bent ilyen korán.

Tévedtem.

Mikor benyitottam a laborba, tágra nyílt a szemem.

Nemcsak Brad volt ott, de Ren is, méghozzá egy nővel az oldalán. Egy démonnővel. Az erejét nem tudtam rögtön megbecsülni, de azonnal tudtam, hogy nem szabad alábecsülnöm. És volt ott még valami. Valami rossz. Hirtelen hányingerem lett, és összegörnyedtem.

- Amy – Brad volt az első, aki felpillantott. – Minden rendben?

A nő, aki valami tárgyat nyújtott át Bradnek mikor beléptem, most rám emelte arany szemeit.

- Szóval te vagy az angyallány, aki elárulta a népét – végigmért. – Hadd mutatkozzak be. A nevem Blerry Soun.

Bólintottam és a hasamra szorítottam a kezem. Mi ez a fojtogató érzés? Mintha valami folyamatosan szívná ki a tüdőmből a levegőt. A hányinger pedig egyre csak erősödött.

- Amy, gyere közelebb – szólt Ren. – Mondj el mindent, amit erről a tárgyról tudsz.

Ren felém nyújtotta a textildarabnak kinéző fehér valamit, aminek vöröslött a széle.

Nem bírtam tovább.

Kifutottam a laborból, és lélekszakadva rohantam az egyetlen hely felé, ami eszembe jutott. A saját irodám. Időközben a szárnyaim visszatarthatatlanul előtörtek újra és újra, hiába tüntettem el őket minden egyes alkalommal. Mikor végre beértem az irodámba, magamba roskadtam. Összekuporodtam a földön, és magam köré hajtogattam ragyogó szárnyaimat, eltakarva a külvilágot.

A hányinger csillapodott, és újra kaptam levegőt. Megkönnyebbülten felsóhajtottam.

Mégis, mi a fene volt ez az egész? Volt valami abban a nőben, amitől rosszul lettem? De hisz más démonokkal is találkoztam már, és semmi bajom nem volt tőlük.

Ekkor eszembe jutott a furcsa textildarab. Vajon mi lehetett? És miért gondolta Ren, hogy tudok bármit is róla?

Az irodám ajtaja kinyílt, és egy démon lépett be rajta. Mivel a szárnyaimtól nem láttam semmit, próbáltam azonosítani a jelenlétét.

Ren volt az.

Nem akartam, hogy így lásson.

- Menj el – mondtam halkan, de parancsolón.

Csend. Semmi reakció. Aztán éreztem a kezét a szárnyamon.

A harag hullámokban csapott le rám, a gyomrom pedig összerándult. Megint az a negatív, sötét érzés…

Mire észbe kaptam egy kést szorítottam Ren nyakához. Vicsorogtam, és körbezártam magunkat a szárnyaimmal. Ragyogásom a saját szememet is bántotta.

A hideg fém a bőrét karcolta. Ren kifürkészhetetlen pillantást vetett rám.

- Meg akart ölni? – kérdezte nyugodtan.

Pislogtam, majd kiesett a kés a kezemből. Jó pár lépést hátráltam, miközben a szárnyaim semmivé foszlottak. A kezem remegett, a szívverésem pedig felgyorsult.

Majdnem megöltem Rent.

- Szóval mégse akarsz megölni – állapította meg. – Akkor mi volt ez az egész?

- Bravó! – hallottam Brad ujjongó hangját. – Csodálatos, egyszerűen csodálatos!

- A te műved? – fordult hátra Ren.

Brad lépett be az irodába, az előző démonnő szorosan mögötte.

- Meg kell mondjam, Amy, te mindig meglepsz engem.

- Mit tettél? – vicsorogtam.

- Ó, én csak szemmel követtem az eseményeket.

- Beszélj – Ren hangja csöppet sem vesztett nyugodtságából.

Brad elmosolyodott.

- A tegnapi küldetésen Ren történetesen egy vérrokonoddal is végzett, és valamely véletlen folytán pont az ő vérével díszített páncélból hozott el egy darabot, amit Blerry kezében is láttál – intett a nő felé. – Szóval… be tudod azonosítani?

Meg kellett támaszkodjak az asztalon, nehogy összeessek.

Will!

- Tehát képes vagy rá. Nem is számítottam kevesebbre egy nemes családból származó angyaltól.

A rohadék lenyomozott. Biztos vagyok benne, hogy Ren nem véletlenül ölte meg Willt tegnap este. Brad kíváncsi volt rá, feltűnik-e nekem, ha egy családtagom vére szárad Ren kezén. Gyilkos pillantást vetettem rá.

Willel nem álltunk túl közel egymáshoz, de ismertem, akárcsak a nemes Maya család minden tagját. Jól a fejembe véstek minden információt még gyerekként. Will az unokatestvérem volt, és kiváló harcos. Alig fiatalabb nálam, mégis a háborút választotta a békés élet helyett. Sosem értettem a motivációját.

És most meghalt. A gyilkosa pedig itt áll az orrom előtt.

Megfordultam és leültem az asztalom mögé. Mélyen beszívtam a levegőt, hogy lenyugodjak. Összekulcsoltam a kezeimet.

- Mi akarsz tőlem, Brad?

- Én? – nézett rám ártatlanul. – Én semmit. Hiszen csak egy megfigyelő vagyok – vigyorgott, aztán sarkon fordult, és kiment a szobából.

A fekete hajú nő is vetett rám egy utolsó pillantást, majd követte Brad példáját.

Kettesben maradtunk.

- Ren… miért nem próbáltál védekezni? – kérdeztem bűntudatosan az előző kirohanásom miatt.

- Nem volt szükséges – Ren is elindult az ajtó felé. – Brad elmondta, hogy jelenlegi állapotodban képtelen vagy ártani nekem. És én bízok Bradben.

A kezembe temettem az arcomat.

- Benned viszont nem – folytatta. – Holnap ismét küldetésre megyek. Ezúttal tényleg velem jössz.

Azzal magamra hagyott.