Ha a menny nem is fogad vissza 8.

Ha a menny nem is fogad vissza
8.rész

A reggeli fény vakítóan sütött be a szobám ablakán. Sosem gondoltam volna, hogy ez a nap is eljön.

Nem akartam Rent látni.

Ha ma találkozok vele, az azt fogja jelenteni, hogy egy angyal meghal. Méghozzá az én kezem által. Nem próbáltam álltatni magam. Ren azért akart magával vinni, hogy bizonyítsam neki a hűségemet. Amit csak azzal tehetek meg, ha én magam veszem el egy másik angyal életét. Talán pont egy rokonomét.

Hasra fordultam az ágyamon, és a párnába temettem a fejem. Nem vehetnék ki betegszabadságot? Van ilyen a démonoknál? Talán megtalálhatom a módját, hogy ne kelljen bemennem…

Brad tuti kinyírna. Ha Ren előbb nem tenné meg.

Sóhajtottam. Szembe kell néznem a döntésem következményeivel. Rent választottam, vagyis a démonokat. Többé nem védhetem az angyalokat.

Nem sokkal később már az irodámban voltam. A sok papírmunkával próbáltam elterelni a figyelmemet, és kerültem a szemkontaktust. Persze ezek felesleges dolgok voltak. Ha Ren meg akart találni, könnyen megtehette. Nem mintha elbújhatnék előle. És sajnos közel sem olyan romantikus indokkal fog jönni, mint ahogy azt szeretném. Mondjuk egyszer már azt mondta, hogy vonzódik hozzám. Brad azóta sem mondott nagyon semmit erre, ami magyarázatként szolgálna.

Kopogtak az ajtón. Megköszörültem a torkom, és kiszóltam.

- Gyere!

Jöjjön, aminek jönnie kell…

- Szép napot. – Blerry Soun jelent meg az ajtómban.

- Miben segíthetek? – néztem zavarodottan a fekete hajú nőre. Rá nem számítottam.

És akárhogy is, hiába Brad volt az, aki kitervelte az egész tegnapit, de ez a nő végig ott állt mellette. Kicsit sem volt szimpatikus. Ráadásul gyönyörű volt. Napbarnított bőr, hosszú, egyenes fekete haj, mandulaszemek. Már most utálom.

- Brad kérte, hogy adjam ezt át – nyújtotta felém ismét a fehér szövetet. – Ha bármi információd van róla, az továbbítsd neki.

Letette az asztalomra, és már menni is készült. Képtelen voltam ránézni a rokonom vérével festett ruhadarabra.

- Blerry, igaz? – szóltam utána.

Megfordult, majd óvatosan bólintott.

- Miért segítesz Bradnek? – húztam össze a szemem.

A nő mozgása megenyhült. Idegesen beletúrt a hajába.

- Oh, tudod, én még egyetemen vagyok – mondta zavartan, és még el is mosolyodott. – Biológia szakon tanulunk mindenfélét a démonok és az angyalok felépítéséről, habár ez utóbbiról elég keveset. Nagyon érdekeltek Brad kutatásai, úgyhogy magam jelentkeztem, hogy a segédje legyek pár hétre. Azt mondjuk sosem gondoltam volna, hogy ezekben a hetekben fog egy igazi nemes angyal átállni…

A lány hirtelen megváltozott, és csodálattal nézett rám. Mintha valami múzeumi látványosság lennék. Máris sokkal ártatlanabbnak tűnt.

- Ki akarod próbálni, hogy ez mivel jár? – kérdeztem cinkosan.

Kérdőn nézett rám.

- Egy angyal közelében lenni. Sosem találkoztál még más angyallal rajtam kívül, ugye?

Ahogy láttam, őt nem a harcmezőre nevelték. Ezt igazolva bólintott.

- Tudod, én valami különlegességnek számítok, mivel ilyen nyugodtan sétálgattok körülöttem, ti, démonok… - lassan elkezdtem megnövelni az angyali jelenlétem. – De nem hiába harcol egymással ez a két faj.

A szárnyaim kibomlottak, és vakító fényesség árasztotta el az egész szobát. A nőnek elállt a lélegzete, a mellkasához kapott, és térdre esett a szőnyegemen. Tetszett a jelenet, úgyhogy fokoztam a hatást, és élvezettel figyeltem, ahogy tágra nyílt szemei tükrözik a fájdalmat, és a félelmet, amit képes voltam kiváltani belőle, csupán a nemesi angyal jelenlétemmel. Bár a nemességem olyan dolog volt, amiről nem szívesen beszéltem… mert sosem éreztem magam igazán annak.

Egy kéz markolta meg a nyakamat, én pedig ösztönösen elkaptam a kéz tulajdonosának csuklóját, az összes angyali energiámat a pórusaiba áramoltatva. Ren felszisszent.

- Úgy tűnik Brad tévedett – nézett sistergő kezére, aztán elengedett.

Ezúttal nem éreztem bűntudatot. Ösztönösen védekeztem, és még csak meg sem akartam ölni. Az ő hibája, ha hirtelen rám támad, és nem ússza meg épp kézzel.

- Csodálkozol? Talán nem kéne így rám támadnod – feleltem kötekedve, de azért eltüntettem a szárnyaim.

Tudtam, hogy elviselhetetlen a jelenlétük egy démon számára.

- Mit műveltél? – kérdezte az asztalomra támaszkodva.

- Miért támadtál rám? – kérdeztem vissza.

Meglepetten válaszolt.

- Nem úgy tűnt, mintha le akartál volna állni.

- Minden rendben – állt fel köhögve Blerry. – Én kértem, hogy csinálja.

Megvontam a vállam.

- Látod? Csak egy kérést teljesítettem.

Ren Blerryt fürkészte. A lány gyorsan észhez kapott.

- Akkor… én most megyek is. Köszi, angyal! – intett, és már ki is libbent az ajtómon.

Alig tudtam elhinni, hogy még meg is köszönte.

Visszafordultam Renhez.

- Szóval ennyire fontos a lány védelme? – duzzogtam. – Még az angyalodat is képes lettél volna kivégezni?

- Sosem ölnélek meg – erre megcsillant a szemem. – Addig nem, amíg meg nem győződök arról, hogy elárultál.

Naná. Tudhattam volna.

- A lány pedig a védelmem alatt áll, amíg ebben az épületben tartózkodik. Ha egy angyal végez vele, az szóbeszédeket szül.

Azta. Ennyi információt sem osztott még meg velem.

- Szóval csak nem akarsz rossz fényben feltűnni – vontam le a következtetést.

Kifejezéstelen arccal bámult rám.

- Induljunk.

A francbaaa… Hát nem elfelejtettem Miss Barnabőrű miatt a küldetésemet?

Ren várakozva hátranézett rám a válla fölött, amikor haboztam. Ő időközben elérte az ajtómat.

Kétségbeesetten vizslattam az asztalomat valami kibúvó után, majd miután rájöttem, hogy ezt nem kerülhetem el, beleegyezően sóhajtottam. Hát nem erre készítettem fel magam egész délelőtt?